Jégpálya

Jéghatású műanyag koripálya nyílt a XII. kerületben

Az új pálya gépek nélkül üzemeltethető egész évben

Hétfőn délután adták át a Sportmax tetején az új korcsolyapályát, aminek borítása műanyagból készült, de ugyanazt a hatást kelti, mint a jégfelület. Hagyományos koriszereléssel használható, és egész évben üzemeltethető. Ráadásul gépek, és így energia sem kellenek a fenntartásához, és újrahasznosítható anyagokból készült.

Az új pályát Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere adta át a közönségnek. Elsőként a Budai Bocsok utánpótlás hokicsapat játékosai próbálhatták ki.

Boros László, a Sportmax sportcentrum igazgatója elmondta, ez az első ilyen létesítmény Magyarországon, a mintegy 200 négyzetméteres felületet ugyanis újrahasznosított, jéghatást keltő műanyaggal fedték be.

Fontosnak tartották a minőségi munkát, ezért tapasztalt és nemzetközi díjakkal elismert céget bíztak meg a pálya elkészítésével. A munka mindössze hat hétig tartott, mivel előregyártott elemeket használtak. Hozáttette, hogy a sportközpont területén egy másik hasonló, 60x30 méteres korcsolyapályát is szeretnének építeni.

Az új létesítmény hagyományos felszereléssel használható, amelyet akár a helyszínen is bérelhetnek a látogatók. A terasz minden nap 10-21 óra között várja a vendégeket.