Serie A

A Napoli az utolsó pillanatban nyerte meg a déli derbit

Maggio a 95. percben talált be

Mozgalmas mérkőzést játszott a Napoli és a Palermo a Serie A 15. forulójának zárómeccsén. Mindkét oldalon sok helyzet adódott, de a csapatok sokáig hiába küzdöttek. Végül a hosszúra nyúlt hosszabbítás utolsó pillanataiban Maggio szerezte meg a három pontot a hazaiaknak.

Az első félidőben a vendégek nehezen tartották a Cavani-Lavezzi-Hamsik hármast. A kilencedik percben a szlovák játékos dolgoztatta meg Sirigut, de a kapus megfelelt a próbán.

A Palermo első helyzete a 22. percben adódott, de Miccoli nem tudott jól lőni, így elúszott a lehetőség. A folytatásban Hamsik , illetve Cassani és Miccoli is többször gólhelyzetbe került, betalálni azonban egyikük sem tudott.

A szünet után Ilicic veszélyeztetett, de centikkel a léc fölé lőtt. Néhány perccel később a hazaiak játszottak végig egy gyönyörű akciót, de Hamsik sarkazása után Lavezzi lövését óriási bravúrral védte Sirigu.

A mérkőzés végén 5 percet hosszabbított a játékvezető, amit a hazaiak tudtak kihasználni. Maggio előbb elcsúszott ugyan ígéretes helyzetben, de végül csak betalált. Cavani lépett ki, keresztezett a teljesen egyedül érkező jobbhátvéd elé, aki bekotorta a labdát. Igaz, nem azzal a lábával, amelyikkel akarta.

Többre már nem volt idő, az utolsó pillanatban szerzett góllal nyert a Napoli, és tartja a lépést a Juventussal az élmezőnyben. A Palermo maradt a hetedik helyen, 23 pontja van. Csakúgy, mint a Sampdoriának, az Internek és a Romának. Sűrű...

Napoli - Palermo 1-0 (0-0)