EBEL

Az AV19 Linzben mozdulna el az utolsó helyről

Énekes Lajos, a fehérvári alakulat pályaedzője szerint nagyobb hangsúlyt kell fektetie a csapatnak a védőmunkára.

SAPAA Sapa Fehérvár AV19 pénteken a címvédő Salzburg legyőzésével jelezte, nem adja fel a rájátszásba jutás reményét az osztrák jégkorong-bajnokságban. A bravúros mérkőzésről a pályaedző, Énekes Lajos beszélt a klub hivatalos honlapján.

"Ismét igazi kihívás elé állítottuk a Salzburgot. Székesfehérvár valószínűleg nem a kedvenc városuk, mert újfent komoly ellenállást mutattunk, és mindkét pontot itthon tartottuk. Persze el kell ismernünk, hogy a Salzburg jobban játszott nálunk a találkozó jelentős részében, de nem tudták kihasználni a helyzeteiket. Bebizonyítottuk, hogy hazai pályán vesztes helyzetből is fel tudunk állni. Mentálisan erősek vagyunk, így sikerült felülmúlni az ellenfelet a döntő pillanatokban" – mondta a mérkőzésre visszaemlékezve a szakember.

Azonban a fehérvári hokisok nem dőlhetnek hátra, hiszen újabb nagy feladat vár rájuk. Vasárnap Grazba utaznak, ahol szintén szeretnének pontot szerezni, és ezzel elmozdulni az utolsó helyről.

"Úgy tűnik, hogy közel teljes összeállításunk lesz. Rövid idő áll rendelkezésre a meccsek között, így nincs lehetőség jelentősebb változásokra, de a részleteken azért lehet javítani. A sorok hosszabb ideje nem változtak, így az összeszokottság eredményeként akár még jobban is játszhatunk, mint a Salzburg ellen. A veszélyzónákban jobban kell összpontosítanunk, különösen a két kapu előterében, és nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a védőmunkára" – mutatott rá az elkerülendő hibákra Énekes Lajos.