Bundesliga

Neuer mindent védett, a Schalke legyőzte a Bayernt

Hiába voltak fölényben a bajorok a szünet előtt, nem tudtak betalálni

A Bayern München óriási nyomás alatt tartotta a Schalke kapuját az első félidőben, Manuel Neuer kapuját azonban nem lehetett bevenni szombat este. A második játékrészben aztán kétszer betaláltak a gelsenkircheniek, és legyőzték a rekordbajnokot.

Az első játékrészben a Schalkénak szinte momentuma sem volt. A Bayern uralta a találkozót, de nem tudtak Neuer kapujába találni. A fiatal válogatott hálóőr Schweinsteiger bombáját, Kroos tekerését és ziccerét is kivédte. Amikor rajta már túljutott a labda, akkor pedig a hazai kapufa segítette ki. Hiába volt tehát a bajorok fölénye, gól nem született a szünetig.

Fordulás után kicsit kijjebb jöttek a hazaiak, de az igazi változást csak a vezető góljuk hozta meg. Raul küzdött meg a labdáért a bal oldalon, majd miután Timoscsuk és Huntelaar (igen, a csapattársa) letarolták, a játékszer Jurado elé pattant, aki bebombázta a meglepett Butt mellett. (1-0)

Kilenc perccel később az elöl lévő Höwedes szinte zavartalanul bólinthatott kapura egy beadást, majd miután a labda a bal kapufáról lecsorogva végiggurult a gólvonalon, ő maga reagált a leggyorsabban, és bepasszolta. (2-0)

Gomeznek még két lehetősége volt ugyan a szépítésre, de egyszer nem találta el a kaput sem, másodszor pedig megint Neuer védett szépen.

A Schalke maradt a tizenötödik, de egy pontra megközelítette az előtte lévő St. Paulit, Wolfsburgot és Kaiserslauternt. A Bayern visszaesett a hetedik helyre.

Bundesliga 15. forduló:

Schalke 04 - Bayern München 2-0 (0-0)

Gólszerző:Jurado (58.), Howedes (67.)