Győrben született, és ott is kezdett futballozni. Egyetemi évei alatt került Szegedre, ahol először az egyetemi csapatban, majd a Szeged FC-ben játszott. A tanári diploma megszerzése után néhány évig tanított is a foci mellett, de ezt később abbahagyta. A pályán azonban ráragadt a „Tanár” becenév, és nem csak a papír miatt, hanem mert a stílusa, viselkedése is tanári hozzáállást tükrözött.

A Ferencvárosba 1943-ban igazolt, majd néhány év múlva megkezdődött a nagy párharc Puskással. Lakat alacsony volt ugyan, emiatt fejjátékban verhető, de szívósan, harcosan követte a rá bízott embert, annyira, hogy egyik edzője rá is szólt: „Na, ide figyeljen maga, Lakat! Menjen vissza a saját térfelére, ez úriemberek sportja, eddig mi támadtunk, most ők jönnek.” Az edző nemsokára visszavonult, a balfedezet pedig tovább folytatta a szigorú letámadásra épülő játékát. A Fradi szétverése után is maradt, már a Kinizsiből vonult vissza 1952-ben, egy-egy bajnoki és kupagyőzelmet ért el a klubbal.

A válogatottban 1945-ben debütálhatott, és összesen 13-szor léphetett pályára. Az Aranycsapat gerincét alkotóknál néhány évvel idősebb volt, és valószínűleg az sem tett jót válogatottbeli pályafutásának, hogy ragaszkodott a Ferencvároshoz.

Edzői pályafutását a Gödöllői Dózsánál kezdte, majd a Vörös Meteor és a Szegedi Haladás után a Tatabányai Bányásznál dolgozott hosszabb ideig. 1963-ban lett a magyar olimpiai csapat szakvezetője. A következő évben, a tokiói olimpián Marokkó volt az első ellenfelünk, akiket Bene Ferenc hat góljával 6-0-ra győztünk le. Jugoszlávia ellen már sokkal nehezebb dolgunk volt, egy végig kiélezett, gólzáporos mérkőzésen 6-5 lett a végeredmény, ide. A negyeddöntőben a román válogatottal játszottunk, szintén nehezen tudtunk csak nyerni, de 2-0-val továbbjutottunk. (Ez volt egyébként a Lakat Károly által legkevésbé kedvelt eredmény, mert szerinte ez már kényelmet szül, ami az ellenfél gyors szépítéséhez, a kialakuló zavar pedig egyenlítéséhez vezet.) Az elődöntőben aztán már egy könnyebb ellenfél érkezett, az Egyesült Arab Köztársaság néven szereplő Egyiptom ellen újra 6-0-s győzelmet értünk el. Végül a döntőben Csehszlovákia ellen egy öngóllal és Bene találatával 2-1-re nyertünk, azaz megszereztük második olimpiai aranyérmünket! (Az elsőt az Aranycsapat szerezte 1952-ben.)

Lakat a következő évtől az MTK edzője lett, majd újabb két év múlva „hazatért” a Ferencváros kispadjára. Az Üllői úton két bajnoki címet szerzett, és 1968-ban a Vásárvárosok Kupájának döntőjébe is bejutott a csapattal, ahol azonban a Leeds Uniteddel szemben alulmaradtak.

Közben újra olimpián vezette a magyar csapatot, ezúttal Mexikóban. A csoportkörben Salvadort és Izraelt legyőztük, míg Ghána ellen döntetlent értünk el, de csoportelsőként így is továbbjutottunk. A negyeddöntőben nehézkesen, 1-0-val jutottunk túl Guatemala csapatán, hogy azután az elődöntőben ezúttal is egy könnyebb ellenfelet kapjunk. Ezúttal Japán ellen nyertünk könnyedén, 5-0-ra. Végül a Bulgária elleni döntő is fölényes győzelmet hozott, annak ellenére, hogy nem mi szereztük az első gólt, 4-1-es győzelmünknek tapsolhattak az Azték stadionban ülők. Így megnyertük harmadik olimpiai aranyunkat is, ráadásul Lakat Károly címvédésre vezette csapatát!

Ezután még egy évig edzette a Fradit, majd visszatért Tatabányára, ahol 1972-ben elnyerte a Magyar Népköztársaság Kupát, valamint ’73-ban és ’74-ben a Közép-Európa Kupát is. Ezt követően a Honvéd majd a Salgótarján kispadján ült, majd szövetségi kapitány lett. Sokak szerint már jóval korábban ki kellett volna nevezni, amikor még ő is ereje teljében volt, és a merítési lehetőség is nagyobb volt. Sajnos rövid kapitányi időszaka nem is lett sikeres, többek között az Egyesült Államoktól is vereséget szenvedtünk.

Edzői pályafutása vége felé újra dolgozott Tatabányán, de a Volán SC-t és a Debrecent is irányította. Egykori játékosai és diákjai mind következes, de szelíd, jó humorú edzőként és tanárként emlékeznek rá. 1988 végén, Budapesten hunyt el.