Hatharom / Blog / Bejegyzések
Fogadjunk szériák ellen?
Decemberben küszködök, és azt hiszem , hogyha a hónap utolsó 3 napjában sikerül még jól futnom és nullán zárnom,...

 

Decemberben küszködök, és azt hiszem , hogyha a hónap utolsó 3 napjában sikerül még jól futnom és nullán zárnom, már elégedett leszek.
 
Na de a hónapról , majd a szokásos havi nagy összefoglalóban írok, január elején.
 
Ebben a bejegyzésben a szériákról szeretnék elmélkedni.

A hónapban kétszer is csináltam olyat, hogy széria ellen fogadtam. Az elvet kb mindenki ismeri :-) Minden széria egyszer megszakad. Csak bírd duplázni a tétet.
 
Az első ilyen az Oklahoma City ellen volt. Már 12 meccset nyertek sorozatban mikor megnéztem a játék tervüket. Atlantába, majd Minnesotába utaztak és 4 nap alatt 3 meccset kellett játszaniuk. Tehát várható volt, hogy valamelyik meccset elbukják.
 
Tehát tettem az Atlantára 3.15-ös oddson. Nem jött be. Következő meccsen a Minnesota ellen az előző tét dupláját tettem és a 2.5-ös odds is elfogadható volt. 
 
Be is jött szépen, mert itt már elfáradt az OKC, egyszerűen túl gyenge a csere padjuk.
 
A meccs előtt változó véleményeket lehetett olvasni az amerikai fórumokon:
 
Pro Minnesota
 
"Wolves +4.5. Tiring game vs Atlanta, RW with 38 mins, KD at 40 mins logged. Tired legs."
 
"Wolves are tough at home. Rubio and Shved will soon become one of the best guard combos in the league.  The wolves relentless aggression on the boards will be the difference tonight." 
 
"This looks too good to be true. OKC only -3 against a team they have beat the last 10 times and they have won 12 in a row. Reminds me of last night with GSW and SAC except this one looks even more enticing to take the fav. The public is all over OKC. Prob will stay away from this one but if I had to bet I would take Minn. If there is one thing I have learned gambling if it looks too good to be true it probably is."
 
Kontra Minnesota
 
"OKC or Minnesota? OKC or Minnesota? Hmmm. On national televsion?? Are you kidding me? Give me OKC - 3!! This game should not remind you of last night's GSW and SAC game. It is on national television and a team with OKC's caliber in Durant and Westbrook, you'd be a fool to go against them. Take OKC -3. "
 
"I hear ya. OKC is HOT right now. They are probably the best team in basketball right now. But you have to admit -3 looks a little fishy. OKC should be favored by more than 3 points. They are kicking behind and taking names and they are only laying 3?!?!?!? Maybe they come out and blow Minn away but it looks like a trap to me."
 
"why in the world is the line only -3. i dn't care how tough the wolves play at home or if okc played last night. OKC puts teams away, period."
 
"This game goes in the fishy line category.  No stats to prove it but I'd guess 60% of the time minimum it goes opposite the obvious pick.  Still going thunder here though as they are an exception."
 
A sikeres  startégián felbuzdulva már kerestem is a következő szériát, ami ellen majd fogadhatok. A Clippers már 13 egymás után megnyert meccsnél járt, mikor megnéztem milyen meccseik következnek. Denver Boston otthon, majd Utah idegenben. na mondom Utahban legkésőbb elbuknak.
 
Megnéztem milyen nyerő szériák voltak már az NBA-ben. Legtöbbször 15-16 meccs után pukkan ki egy ilyen széria. Az utóbbi 20 évben mindössze 7x volt 17 vagy annál több nyereségből álló széria. 3x 17, 1x 18, 2x19, 1x22. 
 
Úgy voltam vele, hogy 20 nál többet nem csinálnak, és 6 duplázás belefér a költségvetésbe.
 
Annak ellenére, hogy úgy gondoltam a széria 14. és 15. meccsét otthon megnyerik, mégis ellenük tettem, mert semmiféleképpen nem akartam lemaradni a lovéról. Úgy voltam vele, hogy úgyis visszajön a bukó majd ha bejön a stratégia.
 
Történetesen a Clippers, a Denver és a Boston ellen is nagyon simán nyert. Kiváncsian vártam, hogy milyen szorzót adnak majd a Utah ellen, főleg hogy back to back, pihenő nap nélkül kell az LAC-nak majd játszania.

2.3 körül volt a Money line a Utah győzelmére. 
A handicap line pedig +3 volt 1.91-ért. 
 
Utah nagyon erős otthon és ha ki is kapnak általában nagyon szűkösen. (Mondjuk pont előző játéknap a Golden State ellen rácáfoltak erre. ) Mivel eléggé benne volt a pakliban, hogy szoros meccs lesz, illetve ismerem mennyire szerencsétlen tudok lenni, úgy döntöttem nem a money linera teszem, hanem inkább a +3 Utah. és ha 1-2 pontal kikapnak és a széria továbbra se törik meg, mégis megúszom az újabb tét duplázást és elkönyvelhetem a biztos profitot.
 
A Utah a 3. negyedben 19 ponttal vezetett, a félelmem azonban beigazolódott, mert persze még innen is sikerült elbukniuk, és a végén 2 pontal kikapniuk. Tehát a Clippers megnyert a 16. meccsét is sorozatban.
 
Én azonban sikeresen zártam az estét, mert bebiztosítottam magam a handicappel. :-)
 
Sosem volt még ekkora tétösszegem egy meccsen. Jó érzés így nyerni :-)
 
Azonban azt kell, hogy mondjam a duplázásos stratégia eléggé necces. Nehéz bankrollal bírni. Ki kell kalkulálni a worst case szcenáriót és annak fedezéséhez elég pénznek kell lenni a számlánkon.
 
A másik nehézség, hogy meg kell találni az optimális idópontot a beszálláshoz. a Clippers esetében szerintem túl korán szálltam be. Elég lett volna a Utah ellen. Onnan tuti elég 4-5 duplázás.
 
Jelenleg is fut egy széria az NBA-ben. A Charlotte már 17 egymást követő vesztes meccsen van túl. Nyilván ez a széria is szakadni fog. A kérdés az, hogy mikor. Tavaly ez a csapat egy 23 vereséges szériát rakott össze. 
 
Ezek a következő meccseik:
 
12/29/12 Sat New Orleans 11/09/12  L 99-107  
12/31/12 Mon @ Chicago 04/18/12  L 68-100  
01/04/13 Fri Cleveland 04/10/12  L 90-103  
01/06/13 Sun @ Detroit 04/12/12  L 85-109  
01/09/13 Wed Utah 03/07/12  L 93-99  
01/11/13 Fri @ Toronto 11/21/12  W 98-97  
01/12/13 Sat @ Indiana 11/02/12  W 90-89
01/14/13 Mon @ Boston 04/15/12  L 82-94
01/15/13 Tue Indiana 11/02/12  W 90-89
01/18/13 Fri @ Orlando 12/15/12  L 98-107  
01/19/13 Sat Sacramento 04/22/12  L 88-114
01/21/13 Mon Houston 03/14/12  L 87-107  
01/23/13 Wed Atlanta 12/13/12  L 90-113  
01/26/13 Sat Minnesota 11/14/12  W 89-87  
01/28/13 Mon @ Chicago 04/18/12  L 68-100  
01/30/13 Wed @ San Antonio 12/08/12  L 102-132  
02/02/13 Sat @ Houston 03/14/12  L 87-107  
02/04/13 Mon @ Miami 12/26/12  L 92-105
02/06/13 Wed @ Cleveland 04/10/12  L 90-103
02/08/13 Fri L.A. Lakers 12/18/12  L 100-101
 
Szerintem ha ma este nem nyernek legközelebb max Orlando vagy a Sacramento ellen van esélyük, ami még igencsak messze van.
 
Szóval én ma este a Charlotte-ra teszek, de a fentiek tekintetében, ha nem jön be biztos nem folytatom, mert 25-26 meccses vesztő széria is elképzelhető. Az eddigi rekordot amúgy a Cleavland tartja és a 2010/11-es szezonból származik. 26 meccsen maradtak nyereség nélkül.
 
Ti szoktatok fogadni szériákra vagy szériák ellen?