Hatharom / Blog / Bejegyzések
Michele Scarponi 1979-2017
Gyászol a kerékpársport, ugyanis a sportág egyszerre veszített el egy kiváló versenyzőt, és egy nagyszerű embert Scarponi...

  
Gyászol a kerékpársport, ugyanis a sportág egyszerre veszített el egy kiváló versenyzőt, és egy nagyszerű embert Scarponi személyében. Michele Scarponi 1979 júnis 25-én született Jesi városában. Profi pályafutását 2002-ben kezdte, és rögtön ebben az évben bekerült a Giro d' Italia legjobb 20 versenyzője közé, (18. lett.) 2003-ban ismét helytállt a Giron (16. lett), de a Vuelta Espagna során is  15 legjobb versenyző között végzett. A Tour de Franceon 2004-ben vett  először részt, ekkor 32. lett. Pályafutásában némi törést jelentett, hogy 2006-ban doppingvétség miatt eltiltották, és csak 2009-ben térhetett vissza a háromhetesekre. Visszatérése remekül sikerült, hiszen a Diquigiovanni–Androni színeiben két győzelmet aratott a Giron, valamint megnyerte a Tirreno–Adriaticot. Élete legjobb időszakát 2010 és 2013 között élte, ekkor méltó kihívója volt Ivan Bassonak és  Vincenzo Nibalinak a "legjobb olasz kerékpáros" címéért. 2010-ben sikerült szakaszt nyernie a Lombard körversenyen, a Trentinoi körön, valamint újra a legjobbnak bizonyult egy Giro szakaszon. Az összetettben végül 13 másodperccel maradt le a dobogóról. 2011-ben teljesítette pályafutása legjobb évét: Ekkor már a Lampre csapatában hajtva másodikként zárta az olasz körversenyt Alberto Contador mögött. A spanyolról azonban kiderült, hogy doppingolt, így 2012 februárja óta Michele Scarponina hívják a Giro d' Italia 2011-es bajnokát.      A következő két évben is remekelt hazája körversenyén, ám mindkét esetben be kellett érnie az összetett 4. hellyel. 2014-ben átszerződött az Astana csapatához, ahol már inkább segítőemberként számítottak rá. Szerepe miatt összetettben már kevésbé lehetett vele számolni, de a tavalyi évet így is egy 16. Giro és egy 11. Vuelta helyezéssel zárta. Az idei szezonban az Alpok körversenyén indult, ahol egy szakaszt nyert. Az idei évben ő lett volna csapata főembere a Giron. 

Scarponit edzés közben érte a halál, Filottrano városában edzett, mikor egy kisteherautóval ütközött. Az orvosok hamar a helyszínre értek, de már nem tudták megmenteni. Személyében a kerékpáros mezőny egyik legnépszerűbb tagja távozott el.