Sérülten lett hős

Az elefántcsontparti kapus lett az Afrikai Nemzetek Kupája döntőjének hőse. Előbb kivédte, majd értékesítette saját büntetőjét és juttatta Elefántcsontpartot Afrika csúcsára.

A rendes játékidő nem hozott döntést a két csapat között az Afrikai Nemzetek Kupája döntőjében. Bár helyzetek mindkét oldalon akadtak, de gólig egyik csapat sem jutott el. A 26. percben Christian Atsu révén Ghána szerezhetett volna vezetést, de csak kapufáig jutott. A félidő vége előtt Andre Ayew a jobb oldali kapufát találta meg lövésével, nem volt szerencséje ebben a félidőben Ghánának. A második félidőben szintén Ghána veszélyeztetett inkább, de a lövéseik, ha kicsivel is, de lekerülték a kaput. A hosszabbítás se hozott döntést, így jöhettek a büntetők.

Mind a 22 játékosnak lőnie kellett. Az igazi dráma már a büntetőpárbaj elején megtörtént, Bony és Tallo is elhibázta a lövését. Acquah büntetőjét viszont védte az elefántcsontparti kapus, ami visszahozta a reményt. Acheampong szintén ghánai részről a bal kapufa mellé lőtte a labdáját, így az Elefántok reményei újraéledtek.

Az utolsó körben a két kapusnak kellett büntető rúgnia. Boubacar Barry elefántcsontparti oldalról sérüléssel küzdött, de még így is hárította a Ghánai hálóőr lövését. Ezután a sorsdöntő lövéshez szinte alig futott neki, de így is a hálóban landolt a labda. Elefántcsontpart megnyerte a 2015-ös Afrikai Nemzetek Kupját.

A meccsre nem mertem tippet írni, mert nagyon kiélezett volt a küzdelem. Akár Ghána is nyerhetett volna, ha a nagy helyzeteit nem puskázza el. Összességében a torna részemről felejtős. Rengeteg volt a döntetlen és sok meccs volt kritikán aluli. Remélhetőleg a következő torna jobb lesz.

 

Címkék:

Bírókon múlik a továbbjutás?

Vajon megismétlődik a Tunézia elleni bravúr Egyenlítői Guinea részéről. A házigazdák a negyeddöntőben egy utolsó percben kiharcolt büntetővel mentették hosszabbításra a meccset és jutottak tovább.

Tegnap Elefántcsontpart könnyedén, 3 góllal verte Demokratikus Kongót. Ha ma nyer Ghána, akkor létrejöhet az álomdöntő. Mindkét csapat meggyőző teljesítménnyel jutott a legjobb négy közé a tornán, így mindenféleképpen nyílt sisakos lesz az összecsapás.

A ma esti meccs egyértelmű esélyese Ghána. A keret és a technikai tudás is sokkal jobb, mint a házigazdáké, viszont benne van a pakliban, hogy nem a 22 ember fogja eldönteni a találkozó kimenetelét, hanem még három ember fog beleszólni. Lehetséges, hogy a bírók megismétlik a Tunézia elleni „bravúrt” és döntőbe juttatják a házigazdákat.

Összeesküvés elméletekből nincs hiány a mérkőzésre, viszont, ha tiszta játék lesz a két csapat között, akkor a jóval esélyesebb Ghána vívhatja ki a fináléba jutást.

 

Ki állítja meg az Elefántokat?

Ma este Kongói Demokratikus Köztársasággal csap össze Elefántcsontpart az Afrikai Nemzetek Kupája elődöntőjében.

Elefántcsontpart Algériát győzte le. Kongói Demokratikus Köztársaság együttese a padlóról állt fel Kongó ellen. A második félidőben 7 perc alatt már két gólos hátrányban voltak, de ez nem törte le a lelkesedésüket. Minden erejüket összeszedve 4 góllal válaszoltak és jutottak tovább az elődöntőbe.

A mérkőzés favoritja egyértelműen az Elefántok, viszont ezen a tornán már sokszor láttuk borulni a papírformát. Az Elefántok trénere kedvére variálhatja a kezdőt, nincs sérült játékosuk. Bár úgy tűnik, hogy ugyanaz a kezdő tizenegy fog pályára lépni, aki Algéria ellen is kezdett. Kongónál Zakuani sérült.

A fogadóirodák egyértelműen Elefántcsontpartot hozzák ki a meccs esélyesének. Győzelmükkel nagy lépést tehetnek a trófea elhódításához. Algéria elleni kiélezett meccsen megmutatta a csapat, hogy mire képes. Kongó nem volt meggyőző az előző meccsen, és talán a fordítással megnyert összecsapás többet vett ki belőlük, mint az Elefántokból.

 

Címkék:

Nagyobb kockázattal jár nagy oddsra fogadni?

1.3-as oddsot is ugyanolyan nehéz eltalálni, mint egy 2 fölöttit. Minek izguljak a kicsin, ha ugyanolyan kockázat mellett minimum kétszer annyit nyerhetek.

Mára egy angol és egy spanyol meccset néztem ki. Egyik sem egyértelmű, így érdemes kétesélybe megjátszani őket.

Az angol másodosztály 25. fordulójában a 18. Huddersfield fogadja a play-offot érő, 5. helyen álló Watfordot. A hazaiak a múlt fordulóban a Reading ellen szenvedtek 1 gólos veresé

get, míg a vendégeket az FA-kupából búcsúztatta a Chelsea csapata. A hazaiak 5 pontra vannak a kieső zónától. A Watford, bár play-off zónában van, de 6 pontra az automatikus feljutást jelentő első két hely egyikétől. Kötelező lenne ezt a meccset hozniuk, ha jövőre a legfelső ligában akarnak indulni.

Tipp: Watford vagy döntetlen

A spanyol bajnokság 18. fordulójában a Celta Vigóhoz látogat a Valencia.

 Sérülteket tekintve egyik csapatnál sincs nagy baj. A hazaiaknál Borja Oubiña, Carles Planas és David Costas hagyja ki a mérkőzést, a vendégeknél Pablo Piatti. Utolsó három meccsét bukta a Vigo, a Valencia ezzel szemben jó formában van, 3 győzelem az elmúlt 3 találkozó mérlege. Tavaly kétszer találkozott egymással a két együttes és mindig a hazaiak győztek. A Valencia minden meg fog tenni, hogy elhozza a 3 pontot a hullámvölgyben lévő hazaiaktól.

Tipp: Valencia vagy döntetlen

 

 

 

 

     

 

 

 

Karácsony után sincs megállás

A Boxing Day-en megrendezett forduló után sem pihenhetnek a focisták. A mai napon újra pályára lépnek a csapatok Angliában.

 

A QPR elleni siker után az Arsenal a West Ham otthonába látogat. Sok a sérült a vendégeknél. Özil, Arteta, Wilshere, Ramsey, Giroud, Oxlade-Chamberlain és Sanongo is kihagyja a mai mérkőzést. Giroud a QPR ellen összeszedett kiállítása miatt kénytelen kihagyja a következő 3 fordulót. Nagyon valószínű, hogy Welbeck vezeti a támadásokat a francia hiánya miatt. Tomas Rosicky ismét szóhoz juthat kezdőként.

A West Ham-nál két sérült van, Jenkinson és Tomkins. Az ágyúsok ellen javíthat a csapat a Boxing Day-n elszenvedett vereség után a Chelsea-től. A keret a két játékoson kívül teljes, így a Kalapácsosok edzője kedvére variálhat.

Az egymás elleni mérleg alapján az Arsenal az esélyesebb.

Tipp: West Ham – Arsenal – Mérkőzés győztese: Arsenal

A Championshipben a 7. Norwich a 17. Reading otthonába látogat. A hazaiknál hárman sérültek. Két kulcsjátékos, Akpan, Karacan, illetve Mackie kénytelen kihagyni a találkozót, ezzel szemben a vendég kispad teljes, egyetlen sérült sincs.

A Norwich az elmúlt 4 meccséből 3-at nyer és 1 döntetlennel áll a 7. helyen, míg a hazaiak nyeretlenek, 2 vereség és 2 döntetlen lett az elmúlt 4 forduló termése számukra.

Tipp: Reading – Norwich – Mérkőzés győztese: Norwich

Címkék:

Brooklyn Nets vs Denver Nuggets

Szoros meccs várható ma hajnalban. A Nets hazai pályán fogadja a Nuggets együttesét.

Mindkét csapat remekül teljesít eddig a szezon folyamán. A Denver számára rossz hír lehet, hogy az elmúlt 10 idegenbeli meccsükből csak 4-et sikerült megnyerniük. A Nets 11 meccset nyert és 15-öt bukott el eddig. Hazai pályán jobban teljesít a Nets, mint az ellenfeleik, mérlegük 6 győzelem és 7 vereség.

A Brooklyn kedd hajnalban győzte le a Detroitot, míg ma hajnalban a Charlotte megverte a Nuggets-et. A hazai csapat tűnik kipihentebbnek és motiváltabbnak.

Tipp: mérkőzés győztese: Brooklyn Nets

 

Címkék:

Bővült a sérültek listája

A ma hajnalban büntetőpárbajban elvesztett mérkőzés újabb „áldozatot” követelt. 

A Pingvinek ma hajnalban Floridában vendégeskedtek és maradtak alul szétlövésben (4:3) a hazaiakkal szemben. Blake Comeau a harmadik harmadban kényszerült sérülés miatt elhagyni a pályát, így nagy valószínűséggel kihagyja a Lightning elleni találkozót.  Összesen így már 12-re nőtt azon játékosok száma, akik sérülés vagy betegség miatt vannak kényszerpihenőn. Pittsburgh mérlege 5-0-3 az elmúlt nyolc meccsen.

A Tampa Bay újra hazai pályán játszhat a szombati New York Islanders ellen elszenvedett idegenbeli 3:1-es vereség után. A kapus Ben Bishop, aki kihagyta az elmúlt három mérkőzést sérülés miatt, azt nyilatkozta, hogy már jobban érzi magát, és a hétfői edzésen mindent megtesz azért, hogy az edzői stábot meggyőzze arról, hogy játékra alkalmas. Jon Cooper edző, viszont még nem számít az első számú kapusának visszatérésére, mivel még nem épült fel 100%-osan a sérüléséből. Nagyon úgy néz ki, hogy Andrei Vasilevskiy fog kezdeni, aki 45 védést mutatott be az Islanders ellen.

A sok sérült ellenére, a ma hajnalban mutatott forma alapján ismét a Pingvinekre szavazok. Mérkőzés győztese: Pittsburgh Penguins

 

 

 

 

Címkék:

Pingvin siker Floridában

Magyar idő szerint hajnal fél kettőkor csap össze egymással a Florida Panthers és a Pittsburgh Penguins.

A Pingvinek vezetik a keleti konferenciát, míg a Florida csak a 10. helyen szerénykedik, de még minden esélye megvan arra, hogy bejusson a play-offba. 

Pittsburg Penguins

A pingvinek 11 csatárral és 11 védővel állnak fel. Wilkes-Barre/Scranton-t vissazhívták az
AHL-ből, hogy Marc-Andre Fleury erősítése legyen. Mike Johnston edző terve az, hogy a hét védő hárítani tudja, majd az ellenfél támadásait. 

Várható kezdő: 

Chris Kunitz - Sidney Crosby - Patric Hornqvist
Nick Spaling - Evgeni Malkin - Blake Comeau
Rob Klinkhammer - Marcel Goc - Bryan Rust
Bobby Farnham - Andrew Ebbett
Simon Despres - Kris Letang
Brian Dumoulin - Scott Harrington
Rob Scuderi - Derrick Pouliot
Taylor Chorney
Marc-Andre Fleury
Jeff Zatkoff

Sérültek: Christian Ehrhoff, Paul Martin , Craig Adams, Pascal Dupuis, Beau Bennett, Olli Maatta, Scott Wilson, Zach Sill, Robert Bortuzzo, Steve Downie, Brandon Sutter, Thomas Greiss 

Florida Panthers

Kezdők:

Jonathan Huberdeau - Nick Bjugstad - Vincent Trocheck
Sean Bergenheim - Aleksander Barkov - Brandon Pirri
Jussi Jokinen - Dave Bolland - Jimmy Hayes
Tomas Kopecky - Derek MacKenzie - Scottie Upshall
Brian Campbell - Aaron Ekblad
Willie Mitchell - Dmitry Kulikov
Erik Gudbranson - Dylan Olsen
Roberto Luongo
Al Montoya
 

Sérült: Shawn Thornton 

 

Tipp: Mérkőzés győztese Pittsburg Penguins

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Címkék:

Ma javíthat a Dortmund!

Dortmund Kölnben javíthat a Hamburgi zakó után.

Döcögősen indul a szezon a sárga-feketék számára. Hét fordulót követően csak a 13. helyen szerénykednek. A hullámvölgyben lévő csapat a frissen feljutó Köln otthonában javíthat.

A hazaiaknál Helmes sérült. A másik oldalon Sahin, Schmelzer, Kirsch és Blaszczykowski játékára nem számíthat Klopp mester. Ilkay Gündogan, Marco Reus and Henrikh Mkhitaryan viszont felépültek sérüléseikből, így nagy valószínűséggel a kezdő tizenegyben fogjuk őket látni.

Tipp: Borussia Dortmund nyer

Gyorstipp estére

Sör helyett lehet, hogy több kávé fog fogyni az esti meccs alatt.

A VB nyolcaddöntőjében Costa Rica és Görögország csap össze egymással. Több helyről olvastam, és én is fenntartom azt, hogy egyszerűbb lenne egyből tizenegyes párbajjal eldönteni a meccset, mert a 120 perc alatt nem sok minden fog történni. A görögök eddig nagyon nem voltak meggyőzőek, szerencsével jutottak tovább a csoportból. (Elefántcsontpart jobban megérdemelte volna a továbbjutást). Costa Ricától már meggyőzőbb játékot láthattunk.

Éppen a fentiek miatt csak gólokra és a továbbjutóra fogok fogadni.

Tippem:

2.5 gól alatt

0 vagy 1 gól lesz a meccsen

továbbjut: Costa Rica

 

 

Címkék: