Racing Portal - Több mint lóverseny

Kit érdekel?

Nincs újabb történelemírás. Tréve csak 4. a 2015. évi ARC-ban. Ezt a „csak”-ot azonban gondoljuk át újra.  

 

A kanca ötévesen három világklasszis méntől kapott ki. Két ifjú titántól, két idei derbynyerőtől és egy olyan „telivércsodától”, akit szombaton vezető szerkesztőnk mutat majd be a Racing Portal főoldalán.  Tény, hogy a szuperkanca kb. másfél másodperccel lassabban futott (és nem úgy mozgott), mint tavalyi győzelmekor, de azt se feledjük, ez a csapat klasszisokkal erősebb volt a két korábbinál. Ennek bizonyságául e táblázat, ami azt bizonyítja, hogy ez volt a 7. legerősebb ARC mezőny, a formaszámolás bevezetése óta.

 

 

Magam mindig óvatosan fogalmazok a zsokék megítélésekor, de mivel Freddy Head, sőt testvére, Tréve trénere is hibáztatja (kis mértékben) Jarnet-t, így örülök, hogy az addig ki nem mondott gondolataim igazolást nyertek.  Freddy Head azt nyilatkozta, hogy Golden Horn 600-zal a cél előtt nyerte meg ezt a versenyt, mert a kanca akkor még/már meglehetősen távol helyezkedett tőle. Az egyik cikkben azonban (nagyon helyesen) az is szerepel, hogy Jarnet talán nem tudta elviselni ezt a felfokozott médiaérdeklődést, magyarán nem mert olyan bátran lovagolni, ahogy kellett volna. Az vesse rá az első követ, aki másként viselkedett volna, hiszen beszámolónkban is megírtuk: a boxajtót szinte alig lehetett kinyitni az operatőrök hadától.

Most mégis azt kérdezem: kit érdekel ez? (Ezennel nyilván hagyjuk figyelmen kívül a meg nem nyert pénznyereményeket.) Valóban így elmaradt a történelemírás, de Tréve ettől rosszabb ló lett? Nem háromszoros, hanem CSAK kétszeres ARC nyerőként nem is szeretnénk már (annyian) kis utódokat tőle. Mi a különbség, a pénznyereményen kívül? Sajnos túlságosan a számok bűvöletében élünk, és néha nem vesszük észre a nem mérhető teljesítmények mögött lapuló csodákat. Hány gólt rúgott Chr. Ronaldo, hány mp. alatt úszta Hosszú Katka a 400 vegyest, vagy hány tornát nyert meg Babos Timi. Ezek a szalagcímek elhomályosítják néha a látásunkat, pedig sok-sok igazi hős dolgozik nap, mint nap a sportpályákon. Ahogyan Tréve is, aki hatalmas nagy bajnokként, legendaként távozik a lóversenyvilág színpadáról.  A franciák bizonyos szempontból szerencsések, hiszen 8 éven belül, már a harmadik ilyen képességű kancájukat búcsúztatják. Zarkava szintén - igaz ő veretlenül - ARC-ot, míg Goldikova 3 Breeders’ Cup Mile-t nyert.

 

 

A családi történet így nem heppienddel ért véget, hiszen a 91 éves tenyésztő, Alec Head - a Haras du Quesnay létrehozója és tulajdonosa – nem élhette át azt a pillanatot, amikor is lánya harmadjára is magasba emeli a diadalív kicsinyített mását. Vélhetően az utolsó nagy győzelme lett volna a lóversenyzés fantasztikus alakjának, akinek szintén semmi oka a panaszra. Csodás életmű áll mögötte. Fantasztikus lovakat tenyésztett, 4 ARC-ot nyert trénerként, és saját tenyésztésével, kétszer a lányát is győzelemhez segítette. A többi: kit érdekel?