Véget ért a 2017-2018-as NB I.-es labdarúgó bajnokság. Az utolsó fordulóra csak az a nagy kérdés maradt, hogy mely csapatok képesek meghosszabbítani az élvonalbeli tagságukat. 5 gárda: a Vasas, a Balmazújváros, a DVTK, a Mezőkövesd és a Haladás volt érintett e témakörben. Már ismertek az utolsó fordulóban született végeredmények, melynek következménye, hogy a Vasas és a Balmazújváros csapata a következő évadot az NB II-ben kezdi meg. Horváth Ferenc, az alföldi klub vezetőedzője érzelmektől nem mentes nyilatkozatot adott a mérkőzés lefújása után, mely az alábbi linken visszanézhető: https://www.facebook.com/M4sport.hivatalos/videos/1307214522744087/

Az egyedi stílusú nyilatkozatairól elhíresült mester a bajnokcsapaton kéri számon a sportszerűséget illetve annak hiányát. A Videoton már elérte a bajnokságban a célját, így számukra ez egy tét nélküli mérkőzés volt, így éltek is a lehetőséggel és olyan játékosokkal álltak fel erre a mérkőzésre, akik kevesebb lehetőséghez jutottak a bajnokság során. Erős a gyanúm, hogy ha Horváth Ferenc lett volna Nikolics helyében, akkor hasonlóan járt volna el. Megadva ezzel a gesztussal a tiszteletet azoknak a játékosoknak, akik végig segítették a csapatot a bajnoki címig, de nem játszhattak annyit, amennyit esetleg az edzésmunkájukkal, hozzáállásukkal érdemeltek volna! 

A Balmazújvárosnak szintén megvolt a lehetősége, hogy a korábbi 32 lejátszott mérkőzésen elérje a célját, de nem sikerült, ahogy rajtuk kívül több csapatnak sem. Ezek közül kettőnek mindenképp ki kellett esnie. Kicsit olyan a szitu, mintha én valakivel egyszerre megyek be a városszéli bevásárló központba, mindketten bepakoljuk a kocsiba a megvásárolni kívánt árucikkeket, majd sorba állunk a pénztárnál. Azonban én gyorsabban szedtem össze a cuccokat, így 5 vásárlóval hamarabb kerülök sorra a pénztárnál. Ennek következtében pedig a velem együtt érkező éppen lemarad a városba induló buszról. Miért kell ettől nekem rosszul éreznem magam?

        Végre, megvan! 30 év után ott vagyunk egy világversenyen. Sőt, most már azt is tudjuk, hogy melyik csapatokkal kell szembenéznie válogatottunknak. Fél évvel az első meccsünk előtt - lehet, botor módon - megpróbálom felmérni az esélyeinket a továbbjutást illetően. Noha első  ránézésre ez Tom Cruise számára szabott feladat, azaz Mission Impossible, hisz az ellenfeleink a selejtezősorozat vége előtt pár fordulóval már biztosították helyüket az EB-n.

       Az első ellenfelünk Ausztria válogatottja lesz, akik a selejtezősorozatban egy döntetlen mellett az összes többi találkozón megszerezték a 3 pontot. Ez önmagában is kalapemelésre méltó teljesítmény, az ellenfelek ismeretében pedig még inkább az. A csoport 2. helyén végző orosz válogatottat 8 ponttal előzték meg a sógorok, kiosztottak a svédeknek egy méretes zakót Stockholmban (4:1), majd a már tét nélküli idegenben lejátszott meccset se alibizték végig Montenegró ellen (3.2).

        A következő találkozón Izland legjobbjaival nézünk majd farkasszemet, ami szintén nem lesz egyszerű feladat. Az északiak miatt lesznek Robbenék TV nézők jövő nyáron. Az ő teljesítményükre sem lehet legyinteni, akkor engedtek ki, amikor már bebiztosították a helyüket Franciaországban. A hollandokat oda-vissza verték, hazai pályán pedig térdre kényszerítették a cseheket (2:1) és megalázónak tűnő verést mértek a törökökre(3:0).

        A kvartett legismertebb csapata az a portugál válogatott, akikre lehet azt mondani, hogy a saját rendezésű EB-t sem tudták megnyerni, de mindenképpen jobb csapat a mienknél. Ami viszont a legnagyobb erősségük, az lehet a legnagyobb gyengeségük is! Nagy kérdés, hogy a világklasszisuk mennyire lesz kizsigerelve erre a mérkőzésre, de azt sem zárhatjuk ki, hogy az utolsó csoportmeccsre már egy tartalékos válogatottat tudnak majd pályára küldeni.

        A fentiekből kiderül, hogy abszolút nem reális elvárás a válogatottól, hogy tovább lépjen ebből a csoportból, ami azért bosszantó, mert nem klasszikusan nagy csapatokkal kerültünk szembe. Mégis amiből a magyar válogatott előnyt kovácsolhat az az, hogy mindegyik riválisunk ellenünk akarja majd megszerezni a továbbjutáshoz szükséges 3 pontot és az előzményeket tekintve, ez jogos elvárás a csapatoktól. Így nem a mi játékosaink vállát nyomja majd a teher. Ennek a minimális esélynek a kihasználásához az kell, hogy a válogatott egy nyugodt felkészüléssel a háta mögött érkezzen Franciaországba és maximális koncentrációval tudja játszani a Storck által kidolgozott taktikát. Több kell majd a legkisebb sikerhez is, mint ami a norvégok ellen elég volt.

       Mindettől függetlenül: HAJRÁ MAGYAROK!

     Végiggondolva, hogy mit is szeretnék a sportszerető olvasók elé tárni, nos, nem könnyű feladatot vállaltam! Mint a cikk címe is utal rá két sportoló pályája kerül összevetésre, de mivel nem egy sportágban vívták ki maguknak a "legenda" címet, így ez az összevetés csak és kizárólag szubjektív alapon történhet! A párhuzamot pedig a saját, velük kapcsolatos érzelmeim illetve azok változása adja.

       A történet könnyebb megértése végett utazzunk vissza az időben egy kicsit. Kölyökként a sport és annak szeretete apai ágon ivódott belém. Nem vitás a fő profilt a foci jelentette, de ettől függetlenül bármilyen más sporttal kapcsolatos TV közvetítést áhítattal néztünk az öcsémmel, legyen szó Izvesztyija kupáról, Roland Garrosról vagy épp egy Békéscsaba-Újpest NB I-es meccsről. Mentségemre szóljon, hogy akkoriban nem volt külön sportcsatorna egy sem, nemhogy hét, amennyit manapság egy egyszerű előfizetéssel el lehet érni. Sőt, nekem még megvan a hétfői adásszünet is...Szóval akkoriban egy 10 perces TeleSport a menyországot jelentette. Összességében a világ sporteseményeiből csak ízelítőt kaptam. A pontosság kedvéért a teniszről az Edberg-Becker és a Navratilova-Chris Evert-Lloyd párharcok az első emlékek, míg a Forma1 egyetlen versenyzője számomra Niki Lauda volt.  Ma már persze tudom, hogy az akkori politikának nem jelentettek túl sokat az egyéni sportágak képviselői, ha az nem volt olimpiai sportág. Fiatalabbak kedvéért a tenisz még nem volt az, csak 1988-ban vált hivatalosan is olimpiai sporttá. Valószínúleg a Forma1 pedig üzleti jellegénél fogva soha nem válik azzá!

      A kissé hosszúra nyúlt visszatekintő jellegű bevezetés utolsó pár mondata egyértelművé tette, hogy a két legenda melyik sportágban alkotott nagyot és ebből már nem nehéz kitalálni, hogy ki a két sportember, akiről a továbbiakban szó lesz. Igen, a teniszező Roger Federer és a Forma1 mai napig legnagyobb ikonjának számító Michael Schumacher jelenti e cikk témáját. Illetve kettejük pályafutásának párhuzamos, időben nagyjából egybeeső íve az, amit saját szemszögből közelítek meg. Aki most arra számít, hogy korszakos titkokról tépem le a fátylat, az most hagyja is abba a további olvasást! A történet nem túl bonyolult, hiszen a F1 7-szeres világbajnoka és a tenisz világranglistát közel 6 éven át vezető svájci meglehetősen hegemón környzetet generált saját sportágában. Azaz senki nem volt képes veszélyeztetni uralmukat ezen időszak alatt. Éppen ezért a magam részéről ki nem állhattam egyikőjüket sem, hiszen az ember nem azért néz meg egy meccset vagy futamot, hogy mindig ugyanazokat lássa győzni. Csak zárójelben jegyezném meg, hogy manapság a Mercedes fölény miatt nem követem az F1-et szoros figyelemmel, pedig Hamilton nálam a favorit. Ahogy a Római Birodalom sem tartott örökké, úgy e két versenyző uralma is véget ért. Érdekesség, hogy mindkettejük trónvesztését spanyol trónkövetelő okozta, Fernando Alonso és Rafael Nadal személyében. A német pilóta pár év múlva bejelentte a visszavonulását, majd a Mercedes F1-es visszatérésének aktív részese kívánt lenni, így újra  volán mögé ült. Eközben a helvét teniszklasszis a családjának élt, mitöbb a teher alól felszabadulva szapora módon bővítette azt. A rajongói lassan kezdték elhagyni az RF feliratú baseball sapkákat a versenyekről. Ez volt nálam az az időszak, amikor ők elkezdtek hiányozni szép lassan a versenyekről, futamokról. Milyen dolog az, hogy Schumi csak 6. egy időmérőn és a versenyen majdnem kap egy kört? Vagy, Federer nem jut egy GS-en a legjobb 4 közé sem? Láss csodát, a Mercedes a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően egyre inkább versenybe került az éllovas csapatokkal és az Alpok tetején is kiadták a jelszót: Csúcsra fel! Vártam hát joggal, hogy az F1 tele nagyszerű pilótákkal, éles versenyeket, a végletekig kiélezett harcot hoz majd a világbajnoki címért, de sajnos az élet közbeszólt egy sajnálatos balesettel... Így leírva még az én szemem is könnyes lesz... Khmm. szóval ez a legenda az életben maradásért harcol a továbbiakban, nem pedig egy megérdemelt futamgyőzelemért. A másik ágon eközben a svájci klasszis a legszebb napjait idézve, bőven túl a bűvös 30-on, bejut a US Open döntőjébe, Wimbledon után ismét, ahol a pár hete Cincinnatiben legyőzött világelső az ellenfele.... és mondhatni simán kikap!

      Mindezt összegezve két olyan legenda, akik egy egyéni sportágban versenyezve nagyon hosszú ideig a csúcson tudták tartani magukat, de onnan letaszítva már nem voltak képesek visszakapaszkodni. Sajnos a német esetében erre már remény sincsen, talán a svájci az, akinek megadatik még egy lehetőség arra, hogy egy GS után "alattvalóként" tekinthessen a sporttársiara! Bár én nem hiszem, hogy lesz még egy ilyen versenyképes időszaka a hátralévő pályája során!

       Nagyon szép eredményt ért el a labdarúgó válogatottunk szombaton Bukarestben. Rengeteg magyar futballszurkolónak szereztek ezzel örömet és adtak reményt is, hogy végre van valami esély, hogy kijussunk egy nemzetközi tornára! Én azonban óva intenék mindenkit a túlzottan optimista elvárásokkal kapcsolatban!

         A selejtező sorozatnak Pintér Attilával vágott neki a válogatott és nagyon hamar kiderült, az MLSZ vezetői számára is, hogy nem ő a megfelelő ember erre a posztra. Hogy miért nem, azt most hagyjuk! Elmúlt, vége és szerintem senki nem akarja viszontlátni őt szövetségi kapitányként. Jött Dárdai az idén sorra kerülő 3 selejtező erejéig-előreláthatólag.

          Jött, látott és ha nem is győzött, de nem is kapott ki! Sőt... De ne szaladjunk ennyire előre! A múlt hét elején összeállt a keret és megkezdte a válogatott a felkészülést a romániai selejtezőre. Ezzel egyidőben a sajtó elkezdte faggatni Dárdait, hogy mégis miképp és hogyan képzeli el a csapatot, a játékot? Meg azt is kérdezték, hogy felkészültnek tartja-e magát erre a posztra? Ő pedig válaszolt. Elmondta, hogy vannak még hiányosságai, amit mindenképp szeretne pótolni és elmondta azt is, hogy -ettől függetlenül- azért nem most lépett le a falvédőről. A csapatról nem mondott semmi konkrétumot (Dzsudzsák kivételével, ami azért nem volt egy hétpecsétes titok), csak annyit, hogy szervezett lesz, elszánt és egységes. Ezek fényében a magam részéről egy szoros, parázs mérkőzést vártam és egy egygólos vereséget! Tévedtem, ami az eredményt illeti- hála Istennek és a válogatottnak-, de egyáltalán nem bánom! Ami a lényeg, hogy azt kaptam, kaptuk a válogatottól, amit a szövetségi kapitány megígért! A mérkőzés, mint általában a döntetlennel végződő parázs meccsek, eldőlhetett volna ide is és oda is. Ha megadják Szalai gólját, vagy az egyenlítés után Nikolics lövésébe nem érnek bele, akkor talán 3 pont is lehetett volna az egyből! Sajnos, ez fordítva is igaz, ha az oláhoknak lett volna szerencséjük a mi kapunk előtt az első félidőben, akkor akár ki is kaphattunk volna! Kár ezen már filozofálni-szereztünk egy pontot és egy gólt olyan helyen, ahol ez már régen sikerült! Nézzük inkább, hogy mit hozhat a jövő! Dárdai még két mérkőzésen ül a kispadon. Az első a Feröer-szigetek elleni, ahol akkor is nyernünk kell, ha én vagy egy másik szurkoló ülne le a padra kapitányként! A keményebb dió a finnek elleni hazai meccs lesz. Néztem a görögök elleni meccsüket és nem véletlenül szerezték meg az egyik pontot, véleményem szerint! Az a meccs nem lesz sétagalopp Geráéknak, mondhatni vízválasztó csata lesz. Ha nyerünk, akkor reális esélyekkel lehet számolni, ellenben ha nem szerezzük meg a 3 pontot, akkor olyan pengeéles szitu alakulhat ki a csoporton belül, hogy ember legyen a talpán, aki abból jósolni tud! Az utóbbi idők tapasztalatai azt sugallják, hogy nekünk nem sok jó nézne ki a kijutási esélyeket illetően! De, és most egy kicsit optimista leszek, hazai pályán telt házas stadionban legyőzzük a finneket! Az esélyeink jók ebben az esetben, ha a tabellát nézzük! Igen ám, csakhogy azt ne hagyjuk ki a számításainkból, hogy Dárdainak sikerült összeszedni a lehető legjobb keretet per pillanat! Viszont Bukarestben összeszedtünk 7 sárga lapot és a finnek elleni meccsre is számolhatunk legalább hárommal, így mire a sorozat vége felé közeledünk szép lassan elfogy a csapat. Egyik meccsen 2, a másikon meg 3 meghatározó (azaz jelen pillanatban pótolhatatlan) játékos esik majd ki a csapatból. Ez a tény jelentősen csökkenti annak az esélyét, hogy reális cél legyen a kijutás! Azt már meg sem említem, hogy a sárga vagy-ne adj' Isten piros- miatti eltiltások mellett a sérülések is közbeszólhatnak a keret összeállítását illetően. Ezek olyan rizikófaktorok, amikkel mindenképpen számolni kell, azonban van még egy, még pedig az, hogy ki lesz a szövetségi kapitány a finnek elleni meccs után? Mert, hogy esetünkben az sem mindegy! Dárdai jött , látott és bebizonyította, hogy a nem sokra tartott válogatott játékosok ki tudják tenni a szívüket-lelküket a pályára, tudnak harcolni, küzdeni egymásért, a szurkolókért, a nemzeti színekért! Végignézve a pro-,és "tökömtuggyamilyen" licence-szel rendelkező edzői karon, nem tudom elképzelni, hogy valaki közülük hasonló habitussal rendelkezne!

        Dárdai helyében én tartanám magam a 3 mérkőzéshez, ugyanis ő azzal tudna igazán segíteni a magyar labdarúgásnak, ha visszamenne Berlinbe és elvégezné a szükséges tanfolyamokat, megvalósítaná a terveit (ti: Hertha BSC vezetőedzője lenne) és az így szerzett tapasztalatokkal jönne haza és reformálná meg a labdarúgásunkat az alapoktól a csúcsig! Persze, mi szurkolók ezzel nem járnánk jól most! De hosszútávon...

       Megjelent az oldalon egy cikk, amelyben Bognár György fejti ki a véleményét Pintér Attila leváltásáról és Dárdai Pál kinevezéséről.

http://www.hatharom.com/2014/09/25/mar-megint-bognar-gyurin-rohog-mindenki-video

A cikk elolvasása és a videó megnézése után azt gondoltam, hogy ez olyannyira szánalmas, hogy még kiröhögni sem érdemes. Valami azonban volt, ami nem hagyott nyugodni. Így ismételten megnéztem a videót és megütötte a fülem két mondat, amit érdemes kivesézni.

       Az első mondat így hangzott: "...decemberig hagyni kellett volna! Ez kapkodás." Való igaz, hogy Pintér Attilát hagyni kellett volna! Persze nem azért, mert ez csak egy balszerencsés vereség volt, hanem inkább a következetesség látszatát kellett volna jobban óvnia az MLSZ-nek. Valamilyen okból, okokból Pintért kinevezték szövetségi kapitánynak, akkor ezek az okok nem szűntek meg egy vereség után. Az ominózus 1-2 után Pintér biztos, hogy nem lett jobb edző, de rosszabb sem. Tehát illő lett volna kiállni az MLSZ-nek saját döntése mellett! Amiről természetesen mindenki tudta, hogy nem jó döntés... Kapkodnak ott fenn, na, de hova?-kérdezem! Ugyanis régóta ismételgetett refrén, hogy az "A" válogatottal ugyan nem sikerült most (sem) kijutni az esedékes versenyre, de majd az utánpótlás néhány év múlva...! Manapság ez a légvár is kipukkadni látszik! Jusson eszünkbe Mészöly csapatának( U-19) szereplése a hazai rendezésű EB-n! Lehet az MLSZ-re sok mindent mondani, azt azonban nem hiszem el, hogy ott nem látják, hogy a labdarúgásunk egyre kevésbé versenyképes nemzetközi szinten. Nyugodt szívvel ki merem jelenteni, hogy az elindított akadémiai rendszer nem jól működik. Nem képes olyan fiatal játékosok kinevelésére, akik fel tudják venni a versenyt, nemhogy a világ elitjével, de még a középmezőny alsó felével sem. Az első akadémista generáció ma-holnap már kiöregszik az aktív korból és nincs egyetlen játékos, aki valamirevaló karrierrel büszkélkedhetne! Ergo már Pintér kinevezésekor illett volna olyan szakember vagy koncepció után nézni, ami lehet, hogy csak hosszútávon hoz majd hasznot a labdarúgásunkban, és esetleg ettől még nem emlegetik az Aranycsapattal egy szinten az aktuális magyar válogatottat, de valamilyen előrelépés várható lenne a jelenlegi állapotokhoz képest! Ahogy Pósalaky úr mondotta volt Nyilas Misinek: Ugorgyunk! A másik (fél)mondat eképpen szólt: "...a szövetség azon döntését, hogy szembeköpte a magyar edzőtársadalmat." Igen, szembe és köpte is! Vajon, miért is? Szar érzés lehet, hogy szól a főnök: - Emberek, ez nem munka, ez egy sz@r! Évek, évtizedek óta szarul dolgoztok, nincs semmi eredménye a munkátoknak semmilyen szinten! Eladhatatlan ez a produktum. Ráadásul még azokat a tapasztalt és nagyobb tudással rendelkező kollégáitokat is elmarjátok, akik esetleg tenni is szeretnének valamit azért a horribilis összegért, amiket ti zsebrevágtok! Mit gondoltatok? A végtelenségig ez nem mehet!

      Nagyjából ennyi villant be ezen mondatokról. Azt gondolom, hogy lehetne még folytatni és akik hozzám hasonlóan szeretnének még egyszer szívből szurkolni a magyar válogatottnak, azok csípőből tudnák is tovább oltani a mai magyar labdarúgás egyik megmondóemberét és hasonszőrű társait!

       A héten tanúi lehettünk két magyar klub vezetőségének a megnyilatkozására a csapataik szurkolótábora felé! A győri klub vezetése azt szerette volna kérni a biztonságért felelős cégtől, hogy szűrjék ki a szurkolók közül azokat, akik kritizálni merik (nem feltétlen irodalmi stílusban) a csapat teljesítményét! A Honvéd pedig békejobbot nyújtott a szurkolók felé. A hétvégi DVSC elleni mérkőzésen a csapat ultrái újra elfoglalhatják megszokott helyüket a lelátón!

      Felvetődik a címben feltett kérdés! Szerény véleményem szerint a  Honvéd döntése a szimpatikusabb. A fent említett csapatok aktív részesei voltak a magyar klubcsapatok nemzetközi kupákban történt égésének. Ezek után nem kell csodálkozni azon, hogy a szurkolók elkeseredettek, ráadásul a bajnokság sem úgy kezdődött e két csapat számára, ahogy a szurkolók azt joggal várták az előző idény sikerei után! Ezek a kudarcok okozták azt, hogy  a bajnoki mérkőzéseket már csak az ízig-vérig szurkolók, az úgynevezett ultrák tekintették meg a helyszínen. Ha őket is kitiltják a stadionokból, akkor csak a családtagok, ismerősök mellett az optimista lelkületű bérletesek és a hét közben a helyi rádió magas szintű kvízjátékán ingyen jegyet nyert nézők maradnak.Érthető célja az MLSZ-nek és  a klubtulajdonosoknak(kivétel a Győr), hogy egy hétvégi bajnoki mérkőzés teltházas legyen szerte az országban. Ez pedig akkor valósul meg, ha családi programot lehet csinálni a mérkőzésekből. Anyu, apu a két gyerekkel a három szobából négy keréken kigördül meccset nézni!:-P Ehhez viszont arra lenne szükség, hogy a meccs valóban szórakozást jelentsen. A jelenlegi színvonal azonban nem jelent, tehát az ultrákon kívül senki nem megy sehova, mert ott a Bundesliga, a spanyol, angol vagy olasz meccs a TV-ben. Szóval maradnak a legelvetemültebbek, őket kellene, illene kiszolgálni, ha már megvették a jegyet!Azt azért nem ártana tisztázni, hogy a szurkolókra minden csapatnak szüksége van. Minél többen vannak, annál jobb! Első lépésben össze kellene hozni egy találkozót az ultrák képviselői, a tulajdonosok és az MLSZ között és valamilyen megegyezésre jutni a vitás kérdések tekintetében. Ezek után az MLSZ-nek és a klubtulajdonosoknak kellene lépni, hogy a magyar csapatok valóban elérjék azt a szintet, amiért érdemes kilátogatni a családnak a hétvégi bajnokira. Ehhez persze hosszú idő kell, nem fog menni egyik napról a másikra. Viszont az a tulajdonosi hozzáállás, hogy akinek nem tetszik amit lát, az ne is jöjjön ki a meccsre, az nem vezet előre. Sőt! Ha már  pálya mellől sem lehet kritikát megfogalmazni, akkor a fejlődés soha nem is fog elkezdődni! Ezzel együtt a családok nem is fognak meccsre járni!

        Én a magam részéről remélem, hogy a klubok vezetői a Honvéd lépését fogják követni és rövid úton abbahagyják a saját szurkolóik kiüldözését a meccsekről!

. 

       Ebben az idényben első alkalommal nem csak a felnőtt csapatok számára kezdődik el a kupasorozat, hanem a BL résztvevő csapatok utánpótlásgárdái is egymásnak feszülnek. Az utóbbi 2 évben NextGen Series néven futott hasonló sorozat, igaz nem az UEFA szervezésében.

       Néhány nyilatkozat ezzel kapcsolatban olyan játékosoktól, akik napjaink sztár labdarúgói közé tartoznak. "Nagyszerűnek tartom, hogy a jövő nagy formátumú játékosait akár a TV-ben is meg lehet nézni."-mondta el a spanyol válogatott támadója, Fernando Torres. "Nekem sokat segítettek a tapasztalatszerzésben az U19-es és az U21-es válogatottban lejátszott mérkőzések. Nagyon fontos, hogy ezeket a tapasztalatokat minél korábban meg tudja a szerezni az ember és ezeket felhasználva fel tudja építeni saját magát."- a Realból nem régen az Arsenalba átigazolt török származású német középpályás, Mesut Özil nyilatkozata.

       Mit jelent ez számunkra? Innentől kezdve a bajnokságot megnyerő csapat számára a BL selejtező mérkőzések új tartalommal kell megteljenek. Nem csak azért lenne célszerű olyan csapatok összeállítására, amelyik képes lehet kivívni a csoportkörbe jutást, mert az rengeteg hasznot termel a klubnak, hanem azért is jó lenne ha a topcsapataink(?) állandó résztvevők lennének, mert az a fiatalok számára is lehetőséget nyújtana a fejlődésre! Ezenkívül a játékosmegfigyelők gyakori nézői lesznek ezeknek a találkozóknak. Tehát jó esély kínálkozik a tehetséges játékosok külföldre igazolására, ami a klubok számára plusz bevételt jelentene.Visszatérve az előző cikkben megfogalmazott gondolatsorra: egy okkal több, hogy a labdarúgó akadémiákat magasabb színvonalúvá tegyék azok tulajdonosai!

                Labdarúgásunknak dicsőséges múltja van, ezt nem veheti el tőlünk senki. A jelenünk elég sivár, ezt kár is szépíteni. Van-e jövő? Lesz-e hasonlóan dicső válogatottunk, mint az aranycsapat idején vagy ebben kár is reménykedni? Egy példán keresztül szeretném bemutatni, hogy a jelenleg nagy labdarúgó nemzetek, hogyan is érték el azt, hogy a világ őket csodálja.

            2000-ben kezdődött el a történetünk, pontosan június 20-án, Rotterdamban. Itt ért véget a XI. labdarúgó Európa-bajnokság a címvédő német válogatott számára. A lejátszott 3 mérkőzésen mindössze egy rúgott gólra futotta a Nationalelf erejéből, amivel a román válogatott ellen szerezték meg első és utolsó pontjukat a tornán. A csúfos kudarc cselekvésre ösztönözte a DFB vezetését. Nem kellett sok idő, alig hat hónap és a szövetség által felállított bizottság kidolgozott egy átfogó koncepciót az utánpótlás nevelésre nézve és ezt gyorsan életbe is léptették. Erre azért volt szükség, mert az említett EB-n a német csapat 22 fős keretéből 9 játékos is túl volt a 30. évén. A keret korelnöke Lothar Matthäus volt a maga 39 évével. A koncepció lényege az volt, hogy csak az a klub kaphatott profi licencet és indulhatott a Bundesliga I-ben vagy II-ben, amelyik létrehozott egy utánpótlásközpontot.

            Ezeket a központokat pontosan meghatározott előírások szerint kellett felállítani. A mai napig külön bizottság ellenőrzi a központok állapotát és határozza meg a szövetség által erre a célra elkülönített pénznek az elosztását. Az előírások pontosan szabályozzák az edzők létszámát és képesítését is. Több mint 400 edző dolgozik összesen ezekben a központokban, akik közül kevesebb, mint a 10%-a nem rendelkezik semmilyen képesítéssel. A nemzetközi gazdasági folyamatoknak köszönhetően a német állampolgárság összetétele is átalakult. Jelentős török etnikum él, mintegy 2 millió fő, Németországban. Közülük is számos tehetség kerül ki és egyben be a válogatottba. Az illetékesek elmondása szerint ezzel nincs semmi probléma. Ha a másik féltől a pozitív tulajdonságokat veszi át mindenki, akkor az csak a közösség hasznára válhat! A képzés során több alternatíva is lehetséges, nem feltétlen csak a kollégiumi jelleg dominál. A németek azt mondják, hogy minden gyerek számára ki kell alakítani a számára legjobb körülményeket. Természetesen a labdarúgás és a tanulás csak egymás mellett létezik, odafigyelnek a gyerekek tanulmányi eredményeire is. Kizárják annak a lehetőségét, hogy egy játékos képtelen legyen mérkőzés után egy interjút adni illetve a gyerekek megtanulnak csapatban és játékrendszerben gondolkodni. Az eredmény önmagáért beszél. 10 év alatt olyan generáció nevelkedett fel, amelyikből bőven lehet válogatni. Bár a válogatott még nem biztosította a helyét a brazíliai világbajnokságon, de minden józan számítás szerint ez nem okozhat problémát Joachim Löw legénységének! Ez a folyamat problémamentesen játszódott le, a német válogatott a 2000-es kudarcon kívül csak a következő EB-n volt kénytelen hasonlót átélni, de közben Japánban VB ezüstöt szereztek kárpótlásként. Azóta is sikeresen vesznek részt a nemzetközi tornákon, bár a legfényesebb érem nem került hozzájuk hosszú idő óta. Talán idén sikerül ezt is elérni, bár nem lesz könnyű.

            A németek azonban nem találtak ki ezzel a rendszerrel semmi újat, hiszen Franciaországban már a 80-as években bevezették az akadémiai képzést, aminek a VB cím és az EB cím lett az eredménye. Spanyolországban található a világ talán leghíresebb labdarúgó akadémiája, a La Mesia. A regnáló világbajnok csapat gerince itt ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival. Tehát nem véletlen, hogy jelenleg ők uralják a világot. De nem szabad Hollandiát sem kifelejteni a sorból, hiszen a tulipánosok sem lépnek esélytelenül pályára, bármelyik csapat is az ellenfelük. Játékosaik európai élcsapatok meghatározói. Ez is az akadémiai rendszernek köszönhető.

            Van-e jövő? - tettem fel a kérdést a cikk elején. A példa előttünk van, csak követni kell! Persze a példa átvétele nem egyszerű, hiszen a körülmények mindenhol mások és nálunk nem éppen a legkedvezőbbek. Meg kell találni a módját annak, hogy olyan gyerekek is az akadémiai képzésben részesülhessenek, akiknek az anyagi háttere ezt nem engedné meg. Az akadémiákat pedig fejleszteni kell minden téren, mert az idei bajnokságban kiderült, hogy ami van, az még nem elégséges. Lehet ezt jobban csinálni, sőt kell is, ha az a cél, hogy részt vegyen a válogatottunk a nemzetközi tornákon!

Forrás: wikipédia, Origo: Tíz éve alapozták meg a mostani német futballgeneráció sikerét (2011. 04.04)