Hatharom / Blog / Bejegyzések
A Crucible átka...
Meglepetésekben nincs hiány, a Világbajnokság első hétvégéjén kiesett az első és a harmadik kiemelt, miközben a 13. és a...

Meglepetésekben nincs hiány, a Világbajnokság első hétvégéjén kiesett az első és a harmadik kiemelt, miközben a 13. és a 14. magabiztosan lépett tovább egy-egy világbajnokon.

A Crucible átka nem kímélte a címvédőt

 

 

Carter 10-9 Bingham (1.)

Izgalmasabban aligha kezdődhetett volna az idei VB, a címvédő Stuart Bingham és a korábbi kétszeres döntős, súlyos betegségéből felépült Ali Carter 19 meneten keresztül nyúzták egymást, melynek végén a Kapitány örülhetett, hiába hozta vissza kétszer is nagynak mondható hátrányból a meccset Bingham (1-5; 5-8)

A találkozó nem hozott parádés színvonalat, a két klasszis csak a hajrában tisztelte meg a közönséget egy-egy százassal, többnyire a taktikai csata dominált, amiben a higgadtabb, kevesebbet vállaló, ám azt hatékonyabban teljesítő Carter kerekedett felül. A döntő frame-ben Bingham két nagy esélyt is elszalasztott (a középső lyukakkal került bajba mindkétszer), így ismét a Crucible átkának lehettünk tanúi, azaz Sheffieldben még mindig senki nem tudta megvédeni első világbajnoki címét.

 

Carter világbajnokot búcsúztatott

A Kapitány ellenfele Alan McManus lesz majd a következő körben és a főtábla felső negyedére nézve még akár egy elődöntő is kinézhet az angolnak, papíron Higgins lehet a legnagyobb név akivel összeakadhat, de az utóbbi évek VB-szerepléseit nézve ő sem verhetetlen ellenfél. Persze inkább csak szépen sorjában, hiszen McManus sem rajtolt rosszu...

 

McManus 10-7 Maguire (16.)

Igazi középmezőnybeli skót rangadó volt a torna második meccse, ahol szintén a papíron esélytelenebb ünnepelhetett a meccs végén. Maguire jobban rajtolt ugyan, de McManus még az első session vége előtt fordítani tudott, majd meg is őrizte előnyét és 10-7-re győzött. A százasok itt sem röpködtek, sőt egyetlen egyet sem tudtak felépíteni a játékosok, "fotballnyelven" szólva

"a játék küzdő jellege dominált"

ebből pedig az alacsonyabban rangsorolt McManus került ki győztesen.

Ahogy már említettem Ali Carter lesz az ellenfele a tizenhat között, biztosan érdekes, valószínűleg szoros csatára számíthatunk, szinte megjósolhatatlan kimenetellel. Tavaly egyébként az első körben találkoztak ők ketten, akkor Carter lépett tovább (még kiemeltként) 10-5-tel.

 

McGill 10-8 Murphy (3.)

A McGill - Murphy csata is egy tavalyi VB-meccs "visszavágója" volt, akkor a negyeddöntőben a később döntőig menetelő Murphy 13-8 arányban nyert, ezúttal viszont az ifjú skót megtréfálta. Murphy jobban kezdett, 6-6-ig végig vezetett is, innentől viszont McGill percei következtek, aki meg sem állt a győzelemig. A huszonöt éves McGill karrierjének legjobb eredménye épp a fent említett negyeddöntő, így egy nagy menetelés most is valószínűtlennek tűnik, a tizenhat között a rutinos Marco Fu vár majd rá.

Búcsúzott a tavalyi döntős is

 

Fu (14.) 10-2 Ebdon

A kiemelt főtáblások becsületét a hongkongi Marco Fu védte meg, aki imponáló magabiztossággal búcsúztatta Peter Ebdont, miközben összerakta a torna eddig legnagyobb break-jét is (138).
2002 világbajnokától már a főtáblára jutás is kellemes meglepetés volt, de erejéből ennél többre már nem futotta.

 

M. Williams (13.) 10-4 Dott

A hullámzóan teljesítő wales-i sem izzadt meg túlságosan, így várhatja ellenfelét (jó eséllyel Neil Robertsont) a tizenhat között. Az ausztrál már nagyobb falat lehet és a két balkezes világbajnok akár egy egész jó meccset is összehozhat majd.

 

O'Sullivan (6.) 10-7 Gilbert

Természetesen szokás szerint O'Sullivan szereplését kísérte a legnagyobb érdeklődés és a zseniális angol nem is okozott nagy csalódást rajongóinak, noha a vártnál azért nehezebben gyűrte le David Gilbertet. Gilbert egy nagy meglepetést már okozott a szezonban azzal, hogy az "ázsiai major", az International Championship döntőjéig menetelt, most viszont bár nagyot küzdött, véget ért a szezonja. 

O'Sullivan következő ellenfele Barry Hawkins, vagy Zhang Anda lehet, előbbivel VB elődöntőben és döntőben is találkozott már a Rakéta, sőt januárban a Masters döntőjében is őt döngölte földbe (10-1).  Ugyanúgy 10-1, mint egymás elleni mérlegük (Hawkins 2002-ben, a Scottish Openen győzte le O'Sullivant).

O'Sullivan továbblépett

 

Jelen pillanatban ennyi befejeződött meccsnél járunk, a csillaghullás megkezdődött és néhány igen pikáns párosítás van kialakulóban a nyolcaddöntőre. Holnap kezd majd Neil Robertson, Mark Allen és Barry Hawkins is, aki teheti, kövesse őket is az Eurosporton, vagy a BBC-n!

Jó szórakozást!