Eurosport Snooker Blog

Emelkednek a tétek

 

Két hete Walesben hamar kipottyant sok esélyes, ezzel szemben a World Openen szinte minden meccs papírforma eredményt hozott, és szinte kizárólag klasszisok jutottak be a legjobb nyolc közé.

Az első nyolc kiemelt közül csak Maguire, Williams, valamint a mindig hullámzó Murphy nem jutott be a negyeddöntőbe.

Emelkednek a tétek - Snooker

Tovább az Eurosport oldalára!

Címkék:

Papírforduló

 

Alig-alig történt meglepetés a World Open első három napján.

A szabadkártyás körből két hazai játékos jutott tovább, Lu Haotian legyőzte Bedfordot, Zhao Xintong pedig a dákóját elveszítő Higginsont. Mindketten kikaptak azonban a 32 között. Kiemeltként csak Mark Davis és Williams pottyant ki, Milkins, illetve Fu győzte le őket. Dingnek meggyűlt a baja Holttal, és Murphy, valamint Stevens is csak döntő frame-ben tudott továbbjutni Gould és Gilbert ellen.

Papírforduló - Snooker

Tovább a cikkre

 

Címkék:

Ronnie visszatér!

 

Ronnie O’Sullivan ma bejelentette, hogy elindul az idei snooker világbajnokságon.

Ezt minden további nélkül megteheti, selejtezőt sem kell játszania, hiába csúszott vissza a 24-dik helyre. Címvédőként ő lesz az első kiemelt a Crucible-ben. Kérdés, hogy mire megy az egész évben folyamatosan versenyző ellenfelekkel szemben, illetve további kérdés, hogy mi lesz vele a vébé után.

Ronnie visszatér! - Snooker

Tovább az Eurosport cikkére!

Címkék:

Irány Kína!

 

A World Open tavaly költözött át Skóciából Kínába.

Az első Haikou-ban rendezett World Opent Allen nyerte, a döntőben nagyon simán, 10-1-re legyőzve Lee-t. Nem volt könnyű útja odáig, hiszen Trumpon és Selby-n is túl kellett jutnia. Mindkettőjüket döntő frame-ben verte, és a fináléban parádézva (négy százas break) győzött. Ezzel első pontszerző trófeáját emelhette a magasba. Allen tehát címvédőként az első kiemelt lesz a hétfőn kezdődő versenyen.

Irány Kína! - Snooker

Tovább az Eurosport oldalára!

 

Címkék:

Maguire a sírból jött vissza

 

Ez egy kicsit túlzás, mert 7-5-ös hátrányból fordított 9-8-ra, de aki látta a Welsh Open döntőjének esti szakaszát, annak is az első felét, az tudja, hogy mennyire ideges volt a skót.

Nem csoda, hiszen 4-2-re még ő vezetett, aztán 7-5-re már Bingham. Magyarán hat frame-ből csak egyet nyert Maguire. És ekkor úgy látszott, hogy végképp elvesztette a fonalat, és képtelen lesz lenyugodni.

Maguire a sírból jött vissza - Snooker

Tovább a cikkre

 

Címkék:

Négy kiemelt négy nem kiemelt ellen

 

Ez az állítás igaz lett volna egy korábbi tornán, de az új rendszernek köszönhetően az idei Welsh Openen már nem számítanak kiemeltnek a top 16-os játékosok.

Akik közül négyen, Ding, Bingham, Trump és Maguire jutott be a negyeddöntőbe. És mind a négyen top 16-on kívülivel találkoznak, tehát megeshet, hogy bár elég kevés a „kiemelt” a torna vége felé, az elődöntő mezőnyét mégis csak topjátékosok fogják adni.

Négy kiemelt négy nem kiemelt ellen - Snooker

Tovább az Eurosport cikkére

 

 

Címkék:

Advani, Baird és McManus a 16 között

Máris itt van az új lebonyolítási rendszer hozadéka. Olyan játékosok jutottak be a legjobb 16 közé a Welsh Openen, akik korábban még nem jártak ilyen magasságokban. A világranglista 66-dik Advani első profi szezonját futja, és már az International Championshipen is ott lehetett volna, hiszen kvalifikált, de inkább megszerezte hetedik English Billiards világbajnoki címét.

Advani, Baird és McManus a 16 között - Snooker

Tovább a cikkre

Címkék:

Carter nélkül rajtol a Welsh Open

 

Múlt héten lejátszottak jónéhány selejtező t a hétfőn kezdődő Welsh Openre, és történt egy-két meglepetés. A Berlinben egy hete tornát nyerő Carter 4-2-re kikapott Greene-től, tehát már a 32 között sem léphet asztalhoz. Nem is utazik a helyszínre, ami kiemeltként furcsa, de ez is az új lebonyolítási rendszer hozadéka.

Carter nélkül rajtol a Welsh Open - Snooker

 

Tovább a cikkre

Címkék:

Dől a lé Walesben

 

A Welsh Open „hagyományosan” a legalacsonyabb díjazású pontszerző torna.

Idén azonban jócskán nőttek a kereshető összegek, elsősorban a győztes díja, mely 30.000-ről 50.000 angol fontra ugrott. Az összdjíazás is emelkedett, közel 50.000 ezerrel többet osztanak szét idén, mint tavaly. Hátha Trump, aki nemrég a pénzdíjak emelését kérte számon, így motiváltabb lesz, és nem bukik el a torna korai szakaszában, ahogy tette az utóbbi hónapokban.

Dől a lé Walesben - Snooker

Olvasd tovább a cikket az Eurosport oldalán!

 

 

Címkék:

Carter összekapta magát

 

Carter számított valamelyest esélyesebbnek, mégis hátrányba került a German Masters döntőjében Marco Fu ellen.

A hongkongi vezetett 2-0-ra, és 3-3 után 5-3-ra is elhúzott, így ért véget az első szakasz. Nagyon vacakul kezdődött a meccs, egy 52 perces frame-mel, de aztán jobban alakultak a dolgok. Egyre-másra születtek az 50 feletti break-ek, és Fu a negyedik frame-ben a maximumra tett kísérletet, de a 14. piros nem esett be, könnyen lehet, hogy egy kick miatt. Mindenesetre a döntő első felében Fu játszott jobban, és ezt tükrözte az eredmény is.

Carter összekapta magát - Snooker

Tovább az Eurosport oldalára!

Címkék: