Eurosport Atlétika Blog

Bolt nem tart igényt a szabadkártyára 100 méteren

A hatszoros olimpiai bajnok atléta, Usain Bolt nem kért szabadkártyát a jövő évben megrendezésre kerülő világbajnokságra, helyette abban bízik, hogy a jamaikai válogatókon elért eredményével biztosítani tudja helyét ebben a számban. A háromszoros világcsúcstartó úgy nyilatkozott, lemondana a moszkvai eseményen való indulást biztosító szabadkártyáról csapattársa, a 100 méteren címvédő, Yohan Blake javára.  Az idei Gyémánt Liga-győztes Bolt, valamint a világbajnoki címvédő Blake egyaránt kaphatna automatikus indulási jogot 100-on a Nemzetközi Atlétikai Szövetség új szabályai alapján, azonban egy országból egy adott számban csak egy sportoló vehet részt szabadkártyával. 

 

 

Tovább

Címkék:

Gyors nap

 

Elkezdődött a férfi többpróbázók versenye is, köztük a magyar Szabó Attilával és a világcsúcstartó Ashton Eatonnal. Az amerikai az első két számban elmaradt a válogatón elért eredényeitől és ezzel nagyon valószínű, hogy új világcsúcsot a stadionban, ellenben talán új olimpiai csúcsot igen. Eaton idén döntötte meg Roman Sebrle 2001-es világcsúcsát (9036 pont) de itt volt a mezőnyben a cseh is. Az idei Európa-bajnokság után kemény edzésekbe kezdett azonban a sarka nem bírta és bár lefutotta a 100 métert, a távolugrásban fel kellett adnia. Az olimpia előtt úgy nyilatkozott, idén befejezi pályafutását azonban a verseny után (azaz két szám után) már másképp gondolta: nem akarja így abbahagyni és fogadkozott, hogy jövőre is számolni kell még vele. A többiek folytatták és Eaton bár masszívan az élen áll, saját világcsúcs-fordulójától az első napon 64 pont lemaradással várta a mai rajtot. A második helyért lehet csata, a kétszeres világbajnok honfitársnak küzdenie kell, ha vissza akarja verni az európaikat: mind a belga Van Alphen vagy az ukrán Kasyanov de meglepetésre az első nap után harmadik a kanadai Warner. Attila 5 szám után a 27. helyen áll.

 

Gyors nap - Atlétika

 

Tovább a cikkhez

Címkék:

Nem a mi keddünk volt

A reggelt a gerelyhajítók selejtezőjével nyitották a hölgyek. A címvédő itt volt, örök riválisával együtt: Spotakova és Abakumova is első kísérletével megdobta a kellő 62 métert és pakolhatott, a döntőre készülve, Ezen eredmény feletti dobással fejezte be a selejtezőt még a világranglista élén álló dél-afrikai Viljoen és a német korábbi Európa csúcstartó Obergföll is. Akiért viszont egy ország szíve zokogott, az a Goldie Sayers. A brit remek formában versenyzett a londni DL versenyig, ahol ráadásul új brit csúcsot dobott, de a verseny során meghúzta könyökét és azóta sem gyógyult meg teljesen. Fájdalmas kiáltások kísérték dobásait, de egyik sem szállt elég messzire, ki is lépett inkább, majd sírva integetve hagyta el a pályát. A másik csoportban dobott Juhász Vanda, akinek szintén nem sikerült a továbbjutás.  Tavaszi műtéte után egyéni csúcsától elmaradt és bár igyekezett nem letargiába esve nyilatkozni, a történtek megviselték. Ami pozitívum: Vanda fiatal és már most előre nézve Riora gondol. Nem tehet mást Vira Rebryk sem, aki friss Európa-bajnokként szintén sírva ment haza.

 

Tovább

Címkék:

Meglepetések éjszakája

A délelőtti selejtezők sem teltek izgalommentesen, de az esti versenyek tették fel a mai napra azt a bizonyos koronát.
 

Jelena Iszinbajeva meglepetésre lemaradt az aranyról

 

Délelőtt (vagyis nálunk inkább dél körül) kezdték a férfi diszkoszvetők a selejtezőjüket, sajnos magyar induló nélkül. Fazekas Róbert és Kővágó Zoltán esetéről korábban írtam már korábban, ami visszakereshető ezért ezt most itt nem kezdeném újra boncolgatni mivel a szomorú tényen nem változtat viszont, nem volt magyar induló. A szint 65 méter volt, ami persze nem kellett, végül 63-55 m elég volt. A másik reggeli selejtezőben viszont volt magyar, mégpedig az idei Európa-bajnokság döntőse (és két éve is ott volt a legjobbak között) Márton Anitáért izgulhattunk. Egyéni csúcsot kellett volna produkálni a döntőhöz, de hiába javított sorozatról sorozatra, nem volt elég. Nem csak ő búcsúzott azonban, sokkal nagyobb meglepetés volt az, hogy az Európa-bajnok Nadine Kleinert (akinek 50. válogatottsága volt a selejtező) és az amerikai Jillian Camarena-Williams sem jutott be a délutáni fináléba. Ahol aztán a címvédő (akinek szintén megvolt a maga baja, hiszen országa vezetői elfelejtették lejelentkeztetni a verseny előtt és emiatt külön engedéllyel tudott csak indulni) igyekezett utolérni a fehérorosz Nadzeya Ostapchukot de mindhiába. Ellenfele bomba formában volt, stabilan lökött 21 méter felett és Adamsn-nek egyéni csúcsot kellett volna javítania a címvédésért. Ez nem sikerült és végtelenül csalódottan fejezte be a versenyt az új-zélandi. 2010 óta nem talált legyőzőre, de ez a sorozata ma befejeződött: Ostapchuk ma legyőzhetetlen volt. A bronzéremért is külön csata zajlott: 3 kínai került a döntőbe, de végül az utolsó kísérletére lökött egyéni csúccsal az orosz Evgenia Kolodko szerezte meg.


Olvass tovább!

Izgalmas selejtezők és elképesztő döntők

A második nap is bőven hozott izgalmakat az Olimpián. Rögtön a nap elején a női hétpróbázók folytatták küzdelmeiket és csillaghullást láttunk. Először Jessica Ennis (aki az első nap után egyéni csúcsra áll) borzolta rontott ugrással a kedélyeket, de végül csupán 3 cm-el ugrott kisebbet egyéni legjobbjánál bizonyítva, hogy kirobbanó formában van. Aki viszont végleg kiszállt a versenyből az meglepetésre a címvédő Natalja Dobrynska, aki két rontott kísérlet után a harmadikat is csak elszökkente és az a 3 méteres lépés nem volt elég semmire. Az ukrán teljesen összetörve ment el a távolugró gödörtől és már oda sem állt gerelyhajításhoz. 

 

Elképesztő döntők - Atlétika

 

Tovább

 

Címkék:

Első nap, egy továbbjutó

 

Az atlétika versenyei augusztus 3-án, pénteken kezdődtek Londonban. Rögtön 4 magyar indulóért izgulhattunk, köztük a magyar atléta küldöttség legnagyobb reménységével, Pars Krisztiánnal. Elsőként azonban Kürthy Lajos próbált a délutáni súlylökő döntőbe bejutni ám ez sajnos nem sikerült. Lali álmát azonban nem adja fel, bár a következő esélyre 4 évet kell várni de ha sikerül, jóval melegebb körülmények között válthatja valóra Rióban.

 

 

Tovább

Címkék:

Kezdődik, kezdődik, kezdődik!

 

Nagyon vártam már augusztus 3-át, amikor is kezdetét veszi az Olimpián az atlétika. Végre ismerős közeg, ismerős indulók és ismerős versenyszámok sok magyar indulóval. Nagy várakozás előzte meg és itt az idő, eldől, ki lesz a legjobb és kinek hogy sikerült a felkészülés, mit sikerül belőle kamatoztatni a versenyen. A versenyen, amire évek óta készülnek, hiszen aki ott van most Londonban, az évek hosszú és kőkemény munkája árán került oda és próbál minden tőle telhetőt megtenni majd a jó eredményért.

 

Kezdődik, kezdődik, kezdőd - Atlétika

 

Tovább

Címkék:

Darázsfészek

 

Darázsfészek, amibe nyúlok. Tudom, de nem lehet már szó nélkül hagyni ami történt diszkoszvetőinkkel pár nappal a Játékok kezdete előtt.

Sajnos egyikük sem lesz ott a londoni Olimpián, ahol pedig mindkettejüknek remek esélyeik voltak a döntőre és ezzel az eredménnyel még szerény voltam. Kővágó Zoltán a júniusi Európa-bajnoki bronzérme után Londonban is dobogóra állhatott volna és ugyanez (talán sokkal nagyobb szerencsével, de hát a sporthoz az is kell, de a döntőt tőle is várta mindenki) sikerülhetett volna Fazekas Róbertnek is.

Darázsfészek - Atlétika

 

Tovább

 

Címkék:

Királyunk is van!

Pásztor Bence ifjúsági korúként a junior világbajnokságon ezüstérmet szerzett férfi kalapácsvetésben.

 

243698_283288755111305_1152071979_o.jpg

 

330849_283277368445777_1736364616_o.jpg

 

Tovább

Címkék:

Xénia Királynő, gratulálunk!

Új egyéni csúccsal és egy félelmetesen bátor futással 800 méteren ezüstérmet szerzett Krizsán Xénia a barcelonai junior Világbajnokságon. 

 

xéni.jpg

 

Tovább

Címkék: