Hatharom / Blog / Bejegyzések
US Open-döntő: Nisikori vs. Cilic
Csoda, ami az idei US Openen történt, a 2005-ös Australian Open után először fordul elő, hogy a nagy négyes, vagyis Roger Federer, Rafael Nadal, Novak Djokovics...

Csoda, ami az idei US Openen történt, a 2005-ös Australian Open után először fordul elő, hogy a nagy négyes, vagyis Roger Federer, Rafael Nadal, Novak Djokovics és Andy murray nélkül rendeznek Grand Slam-döntőt. Az tehát már biztos, hogy új bajnokot avatnak New Yorkban, kérdés, hogy a japán Kei Nisikori vagy a horvát Marin Cilic kaparintja meg a trófeát? Íme néhány érdekesség a mérkőzéssel kapcsolatban.

H2H: Hétszer mérték össze eddig a tudásukat, öt alkalommal Nisikori örülhetett. A US Openen ez már a harmadik találkozásuk. 2010-ben a második fordulóban futottak össze, akkor a japán döntő szettben győzött. Cilic két évvel később, a harmadik fordulóban visszavágott. Idén Brisbane-ben és Barcelonában is megmérkőztek, mindkét esetben az ázsiai teniszező győzött. Ettől függetlenül Nisikori nem lehet nyugodt, hiszen a horvát riválisa a torna folyamán két olyan játékost is legyőzött, akit korábban még soha nem tudott. 

Legutóbb a US Openen 1997-ben fordult elő az, hogy két olyan játékos játszotta a finálét, akik korábban még soha nem jutottak Grand Slam-tornán döntőbe. Akkor ezt a bravúrt az ausztrál Patrick Rafter és a brit Greg Rusedski követte el. Ez volt egyébként az utolsó US Open-finálé top 10-es játékos nélkül. Rafter akkor a világranglista 14. helyén állt, míg Rusedski a 20. pozícióban tanyázott. Cilic és Nisikori hasonló hőstettet vitt véghez, hiszen a japán ranglista 11.-ként érkezett Flushing Meadowsba, míg a horvát 16.-ként. 

Ez lesz az első major finálé 2005 óta, amikor két olyan játékos találkozik, akik először jutottak Grand Slam-tornán a döntőbe. Kilenc éve a Roland Garroson Rafael Nadal és Marino Puerta csapott így össze.

1966 óta először fordult elő a US Openen, hogy az elődöntőben az első és a második kiemelt játékos is búcsúzott. Akkor az ausztrál John Newcombe a legmagasabban rangsorolt spanyol Manuel Santanát ütötte ki a legjobb négy között, míg a másik elődöntőben a szintén ausztrál Fred Stolle borította a papírformát honfitársa, Roy Emerson ellen. 

Cilic 2001 óta az első horvát játékos, aki Grand Slam-döntőbe tudott jutni. Érdekesség, hogy 13 éve az a Goran Ivanisevic játszott finálét Wimbledonban, aki most éppen a 25 éves játékos edzője.

Nisikori a tenisz történetének első ázsiai férfi játékosa, aki Grand Slam-döntőbe jutott, ráadásul három top 10-es játékoson keresztül vezetett az útja a fináléig: a világelső Novak Djokovicsot, a világranglista-harmadik Stan Wawrinkát és a hatodik Milos Raonicot küldte haza.

Az Open Érában 13 játékos szerezte meg az első Grand Slam-trófeáját New Yorkban: Arthur Ashe (1968), Stan Smith (1971), Ilie Nastase (1972), Manuel Orantes (1975), John McEnroe (1979), Pete Sampras (1990), Patrick Rafter (1997), Marat Safin (2000), Lleyton Hewitt (2001), Andy Roddick (2003), Juan Martin del Potro (2009), Andy Murray (2012)

Ahogy a bevezetőben említettem, a 2005-ös ausztrál nyílt teniszbajnokság után fordul elő ismét, hogy Federer, Nadal, Djokovics és Murray nélkül rendeznek GS-döntőt. Az elmúlt 39 major tornából csupán két alkalommal fordult elő, hogy nem a nagy négyes valamelyik tagja kaparintotta meg a trófeát. 2009-ben a US Openen az argentin Juan Martín del Potro járt túl a nagyágyúk eszén, míg Stan Wawrinka az idei Australian Openen borította a papírformát.