Hatharom / Blog / Bejegyzések
Pénteken a vízilabdáé a főszerep
Végjátékához érkezett a férfi vízilabda Bajnokok Ligája, ahol a pénteken már az elődöntőket rendezik, amely...

Végjátékához érkezett a férfi vízilabda Bajnokok Ligája, ahol a pénteken már az elődöntőket rendezik, amely találkozókra remek tippjeim vannak.

Radnicski-Partizan Belgrád 9-4

Noha szerb házi elődöntőt rendeznek Barcelonában, mégis ennek a találkozónak csak egy győztese lehet, méghozzá a Radnicski. A kragujeváci csapat minden szempontból belgrádi ellenfele fölé nő, elég annyit említenem, hogy idén hétből hétszer megverte pénteki riválisát. A Radnicski játékosai rutinosak, tele vannak önbizalommal és a világ legjobbjai a vízilabdában. Ezzel szemben a Partizan játékosai fiatalok, tulajdonképpen három valamire való játékosuk van. Ráadásul az sem mellékes, hogy egy idegörlő csatában jutottak tovább tegnap, vagyis fáradtabbak is, mint ellenfelük, akik egy jó ideje már erre a meccsre készülnek. Minden téren erősebb a Radnicski, ezért úgy gondolom, hogy könnyedén átlép a Partizan felett pénteken, és bejut a szombati fináléba.

Primorje Rijeka-Barceloneta 8-10

A Varga testvérek nevével fémjelzett Primorje Rijeka a házigazda Barcelonetával küzd meg pénteken a másik elődöntőben. Hiába játszik idegenben a horvát csapat, mégis a találkozó esélyese, annak ellenére is, hogy szezonbeli egyetlen vereségét éppen Barcelonában szenvedte el...

Ám azóta több, mint fél év eltelt, a Rijeka összeállt és a világ egyik legjobb csapatának mondhatja magát. A horvátok már egy ideje erre a meccsre készülnek, míg a katalánok tegnap egy kőkemény mérkőzést játszottak.

Úgy vélem, hogy az őszi találkozón a horvátok túlságosan is nagy mellénnyel ugrottak medencébe, ennek tudható be az akkori vereségük, hiszen alapvetően minden poszton erősebbek, mint a katalánok. Elméletileg nem kellene, hogy gondot okozzon Vargáéknak legyőzniük a Barcát, ám a hazai pálya előnye miatt mégis csak kétesélyben játszom meg a Rijeka sikerét.

A kombim szorzója: 2.175

A kombim téterőssége: 6/10

A kombit a Marathonbeten játszottam meg.