Hatharom / Blog / Bejegyzések
BL és EL tuti szelvény
Mind a Bajnokok Ligájában, mind az Európa Ligában a harmadik selejtező forduló visszavágóit tartják szerdán és...

Mind a Bajnokok Ligájában, mind az Európa Ligában a harmadik selejtező forduló visszavágóit tartják szerdán és csütörtökön. Három olyan mérkőzést választottam ki, ahol egy lényegesen erősebb csapat játszik egy gyengébbel, és nem szabad hibáznia, ha tovább akar jutni.

Zenit Szentpétervár-AEL Limassol 3-0

Noha, az odavágón a Zenit ugyan kikapott 1-0-ra Cipruson, aki látta a mérkőzést, az tudja, hogy az orosz gárda gólokkal jobb riválisánál, csak az első tétmeccsen AVB játékosai begörcsöltek és minden lehetőségüket elpuskázták. Azóta lejátszották első bajnokijukat a szentpéterváriak, és a góllövéssel sem álltak hadilábon, hiszen a Tula együttesénél négyszer is betaláltak.

Ugyanolyan típusú mérkőzést várok, mint egy hete, amikor a Zenit végig dominált, vagyis véleményem szerint az oroszok ezúttal is egykapuzni fognak. Villas-Boas csak Axel Witselre nem számíthat piros lapja miatt, de talán jobb is, hogy szerdán nem lép pályára a belga válogatott játékos...

Úgy gondolom, hogy a minden téren erősebb és jobb Zenit hazai pályán könnyedén legyőzi az AEL Limassol együttesét.

Salzburg-Karabakh Agdam 2-0

Gulácsiék az első meccsen meglepetésre kikaptak 2-1-re Azerbajdzsánban, de úgy gondolom, hogy mégis ők várhatják előnyből a visszavágót.

Egyrészt a hétvégén sikerült kiköszörülni a csorbát, hiszen bajnokin simán, 2-0-ra nyertek a salzburgiak a Ried együttesénél, ami jól jött lélektanilag a csapatnak. Másrészt Alan visszatérhet eltiltásából, így újra összeállhat a Mane, Kampl, Soriano, Alan négyes. Harmadrészt az azerieknél Reynaldót kiszórta a játék vezető, aki a Karabak góljainak több, mint felében benne van, ráadásul ő szabja a keleti bajnokcsapat fazonját...

Hazai pályán bombaerős a Salzburg, nem túlzok ha azt mondom, hogy még a Real Madrid is megszenvedne a Red Bull Arénában. Minden körülményt figyelembe véve úgy gondolom, hogy csak a különbség lehet a kérdéses, és a Salzburg győzelméhez kétség sem férhet.

Ironi Kiryat Shmona-Dinamo Moszkva 1-2

Dzsudzsák Balázsék csak 1-1-es döntetlenre voltak képesek az izraeli Ironi ellen az Európa Liga odavágóján. Ennek köszönhetően papíron a Shmona várhatja kedvezőbb helyzetből a visszavágót, azonban véleményem szerint ez cseppet sincs így...

Az első meccsen a Dinamo dominált, de ami a Zenitnél is fennállt, az a moszkvai gárdánál is látható volt, egyszerűen nem tudták kihasználni a helyzeteiket. Azonban a hétvégén, a Rosztov ellen megtört a jég, hiszen gurítottak egy hetest, amikor is minden fontos játékos betalált, és mindenki élvezte a játékot. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy az Izrael és Gáza közötti konfliktus miatt az izraeli csapatok Cipruson játsszák hazai mérkőzéseiket, vagyis semleges pályán fogadják ellenfeleiket...

Mindezek után nem kérdéses számomra, hogy a Dinamo nyeri a mérkőzést, és habár egy sokgólos döntetlen is elég lehet az üdvösséghez, úgy vélem, óriási blama lenne a moszkvaiaktól, ha két mérkőzés alatt sem tudnák legyőzni az Ironit...

A kombi szorzója: 1.733

A kombi téterőssége: 7/10

A kombit a Marathonbet-en játszottam meg.