Hatharom / Blog / Bejegyzések
Férfi vízilabda Világkupa második nap
A magyar válogatott sima győzelmének köszönhetően sikerült jól rajtolnom a Világkupán. Ennek is köszönhető, hogy ismét bizalmat...

A magyar válogatott sima győzelmének köszönhetően sikerült jól rajtolnom a Világkupán. Ennek is köszönhető, hogy ismét bizalmat szavazok a Benedek-csapatnak, a tétet viszont jóval visszább veszem, mint kedden.

Kazahsztán-Magyarország 9-15

Óriási különbség van a felek között, természetesen a magyarok javára. A felek legutóbb a barcelonai világbajnokságon találkoztak, amikor is a még formálódó Benedek-csapat 16-7-re nyert. Azóta még erősebb, még összeszokottabb lett a piros-fehér együttes, míg a kazahok nagyjából ugyanazon a szinten vannak.

Kedden erődemonstrációt tartottunk az olimpiai bajnok horvátok ellen, pazarul védekeztünk, Decker Attila szenzációsan védett, míg támadásban jól használtuk ki a helyzeteinket. Ezzel szemben a kazahok egy viszonylag szoros meccset tudtak játszani Ausztráliával, de az utolsó negyedre elfogytak, és végül három góllal kikaptak.

A szerdai mérkőzésen végig a magyar csapat dominál majd, és ha sikerül a keddi játék 80 százalékát hozni, akkor szerintem ezúttal is legalább kilenc góllal legyőzzük a kazahokat.

A tipp szorzója: 1.909

A tipp téterőssége: 4/10

A tippet a Marathonbet-en játszottam meg.