Hatharom / Blog / Bejegyzések
Öt játékos, akikért sorban áll a Premier League
Közeleg a nyári átigazolási szezon, a legtöbbet most is a Premier League-ben szórják majd el új emberekre. Most sorra vettük, kik lehetnek a...

Közeleg a nyári átigazolási szezon, a legtöbbet most is a Premier League-ben szórják majd el új emberekre. Most sorra vettük, kik lehetnek a legvonzóbb célpontok.

 

5. James Milner (angol, Manchester City, szabadon igazolható)

A jelenlegi talán legsokoldalúbb angol középpályás, aki ugyan nem futotta be a remélt pályát – ezen mondjuk egy angol játékos esetében nem érdemes meglepődni -, de cserébe mostanra igazi alulértékelt nyerő ember lett. A manchesteri rangadón is látszott, hogy nagyon hasznos tud lenni, bármelyik szélről indulva, sőt, a csatár mögött és visszavonva is képes jó teljesítményre, mozgásával lazán helyet csinál a nála kreatívabb játékosoknak, ha pedig arra van szükség, a piszkos munkát is elvégzi. A City-nél nem is szeretnék elkótyavetyélni – főleg, hogy az új saját nevelésekre vonatkozó szabályok miatt minden angol játékos felértékelődik a következő években -, de Milner nem hajlandó tovább ücsörögni a rotációban, és menni akar. Fiatalabb már nem lesz, sőt, egy közepes társaságot sem fog jobbá tenni, de egy formálódó csapatjátékban simán jelentheti az utolsó kirakóst.

Javasolt célállomás: Liverpool FC

4. Alexandre Lacazette (francia, Olympique Lyon, 20 millió euró)

Az idei szezon egyik legnagyobb felfedezettje. Persze nem abban az értelemben, hogy ne tudtuk volna mennyire jó játékos, mert az eddig is nyilvánvaló volt, de azért nem ugyanaz sokra hivatott ígéretnek lenni egy jó közepes francia csapatban, és 20+ gólt verni egy bajnokesélyesben. Egyértelműen szintet lépett idén, ráadásul az is kiderült, hogy inkább csatár, mint szélső, simán rá lehet bízni a góllövés felelősségét egy komolyabb csapatban is. A következő lépcsőfok egyértelműen Anglia kell, hogy legyen, tökéletesen illik a szigetországi játékstílusba, a kérdés csak az, melyik klub csap le rá hamarabb.

Javasolt célállomás: Manchester United

3. Memphis Depay (holland, PSV Eindhoven, 15 millió euró)

A holland bajnokság toronymagasan legjobb játékosa, gólkirály-jelölt, a modern szélső prototípusa. Tavaly még sokszor csapongó és hullámzó volt a játékosa, de rengeteget fejlődött, higgadtabb, megfontoltabb és céltudatosabb lett, ráadásul a válogatottban megtalálta az oly régóta hiányolt apafigurát is Louis van Gaal személyében. A Manchester United edzője állítólag szívesen csábítaná magához a szélsőt, de nem tudni, akar-e olyan helyre menni Depay, ahol nem garantált, hogy rendszeres játéklehetőséget kap. Főleg, mivel állítólag a Tottenham is képben van – ők amúgy már tavaly nyáron is vitték volna -, ahol egyértelműen alapemberként számolnának vele.

Javasolt célállomás: Tottenham Hotspur

2. Nathaniel Clyne (angol, Southampton, 25 millió euró)

Jó jobbhátvédet találni ritka kincs, az Arsenal is megfogta az Isten lábát a villámgyors Hector Bellerínnel, azt meg nem kell különösebben ecsetelni, mekkora szerepe van a Chelsea sikereiben Braniszlav Ivanovicsnak. Az angol topcsapatok közül a United évek óta küzd a problémával, hogy nincs klasszis jobbhátvédje – számoljunk le a tévképzetekkel, Rafael nem az -, és idénre ugyan befoltozták a lyukat valahogyan Antonio Valencia visszahúzásával, de mindenki érzi, hogy nem ez lesz a hosszú távú megoldás. Hanem Nathaniel Clyne, aki napokban úgy nyilatkozott, trófeákat akar nyerni, és ha ezért távoznia kell Southamptonból, akkor távozni fog. A Manchester United pedig lecsap rá.

Javasolt célállomás: Manchester United

1. Mats Hummels (német, Borussia Dortmund, 20 millió euró)

Idén ugyan szorgosan dolgozik rakta, hogy minél kisebb összeg kerüljön az árcetlijére, de akárhonnan nézzük, Hummels a világ egyik legkapósabb védője. Egy az egyben ugyan vannak nála jobbak, de cserébe kifejezetten gyors, remekül olvassa a játékot, és kiválóan lép be az összjátékba is. Au iei gyengébb teljesítménye furcsamód épp az utóbbi erényéből fakad, mivel a Dortmund középpályás játéka szétesett, sokszor neki kell felcipelnie a labdát magával, ami kimozgatja a pozíciójából, és visszafelé mozogva nem tudja hibátlanul ellátni az alapfeladatát. Az olyan csapatokhoz viszont, ahol van működő középső középpályás játék és/vagy épp egy labdát megjátszani képes középhátvéd hiányzik, bátran mehetne, mert tökéletes teljesítményre lenne képes. Jelenleg egyetlen ilyen csapat látok Angliában, ez pedig a Manchester City. Lehet, hogy Klopp is ide tart?

Javasolt célállomás: Manchester City