Ha olyan játékosokért, mint Bony, 30 milliót kell fizetni. Pedig a City állítólag megtenné, és még az sem zavarja, hogy se az ár, se az érték nem stimmel az üzletben.

Pár napja minden valamennyire is komolyan vehető angol site megszellőztette már a hírt, hogy az elefántcsontparti Wilfried Bony a City-hez igazol. A csatár most a Swansea játékosa, de mivel jó szezont fut (és tavaly is kifejezetten kiváló volt), nagy az érdeklődés iránta. Képben volt a Liverpool és néhány külföldi csapat is, de amikor megérkezett a City, és ajánlatott tett, mindenki kifarolt az üzlet mögül.

Nem csoda, a belengetett összeg ugyanis 30 millió angol font volt.

Félreértés ne essék, az afrikai tényleg kafa kis játékos (eddig 26 gólt lőtt 54 bajnokin egy középcsapatban, ami azért, enyhén szólva sem piskóta), de valami nagyon elromlott a Premier League-ben, ha egy hozzá hasonló játékosért ekkora vagyonokat kell leperkálni. Értem én, hogy TV-s pénzek, meg minden, de ha hosszú távon ugyanígy megy tovább - és miért változna meg bármi, hisz a folyamat már évek óta tart -, az nem, hogy használni nem fog a ligának, de egyenesen versenyhátrányba hozza a Premier League csapatait.

Az odáig rendben van, hogy az elképesztő méretű szponzori bevételek és a TV-s jogdíjak elosztása miatt a legkisebb angol csapatok is mellényzsebből fizetik az eurómilliókat, de ennek a pénznek a nagy része infláció, semmi több. Az angol csapatok drágán vásárolnak egymástól óriási fizetési igényű játékosokat, de ettől még ezek a játékosok nem válnak jobbá, és pláne nem feltétlenül lesznek jobbak, mint azok, akik negyedannyiért a Bundesligába írnak alá.

Ráadásul az irány sem feltétlenül jó. Miért van az, hogy Leicester a hirtelen jött gazdagságból 9 egész millió fontot egy finoman szólva is lutrinak tűnő horvát csodagyerekre költ? Miért nem inkább az utánpótlásba, a szakmai munkába forgatja vissza a pénzt? Miért nem hoz elit edzőt, elit stábbal, hogy végre valahára focira is emlékeztessen egy kicsit az, amit a pályán csinál?

Mert se idő, se lehetőség nincs rá.

Mivel a többi csapat is dúskál az anyagiakban, egyszerűen nincs idő a hosszú távú befektetésekre. Ha a közvetlen rivális West Brom megteheti, hogy 10 millió fontért olyan csatárt vegyen, aki még csak be sem válik, akkor ugyan mi más lehetősége marad a Leicesternek, mint új, jobb játékosok igazolása? A trükk abban rejlik, hogy az egyre jobb anyagi helyzetbe kerülő angol csapatok egymásnak verik fel a kiszemelt játékosok árát, akik így valódi különbséget nem jelentenek, csak zabálják a költségeket.

Kramaricot a Rijekától vette meg a Leicester, 9.7 millió fontért

Nem véletlen, hogy a gazdasági fölényből semmi nem látszik az európai kupákban. A végletekig kizsigerelt, folyamatosan újjáalakuló, játékosokat beépítő, edzőket próbálgató angol nagycsapatok a fél évtizeddel ezelőtti dominanciához képest sehol sincsenek az BL-ben, és az EL sem épp a szigetországiak terepe. Hiába látjuk, hogy az 5-10. helyen kotró angol csapatok évről évre egyre többet költenek átigazolásokra és fizetésekre, még egyszer sem fordult elő, hogy az Everton, vagy Spurs letarolta volna az Európa Ligát, sőt, töredéknyi pénzből gazdálkodó svájci és portugál csapatok késébe szaladtak bele.

Hogy ennek mi az oka, az távolról sem egyértelmű. Nyilván benne van, hogy a bajnokság egyre erősebb, a több pénzből mennyiségileg több jó játékos érkezik a ligába, és ma már sehol, senki ellen sem lehet biztosra menni, tartalékolni, ez pedig extra erőfeszítéseket igényel. És a legfontosabb nyilván a bajnokság, az igazi fejőstehén, a PL-ből kiesni nem lehet, semmilyen áron. Sőt, egy EL-győzelemnél az is nagyságrendekkel többet ér, ha valaki 4. a bajnokságban, nem véletlenül kezelik már-már szinte bajnoki címnek kijáró tisztelettel ezt a pozíciót az Arsenal drukkerei.

Az egészről persze nem Bony tehet, az elefántcsontparti csak tünet, sőt, a magam részéről még csak hibáztatni sem tudom, amiért heti 200 ezer fontért szeretne a City padján ücsörögni. A kérdés inkább az, hogy a City vajon miért érzi úgy, hogy megéri neki ez az üzlet? Oké, hogy sérültek a csatáraik, de Bony az Afrikai Nemzetek Kupája miatt ugyanúgy nem bevethető januárban, mint Agüero, Jovetic vagy Dzeko, ráadásul az sem volt régen, hogy a 49 meccsen 23 gólt vágó Negredót elpasszolták a Valenciába. Ez az üzlet egyszerűen nem éri meg, se az ár, se cserébe kapott érték, semmi nem stimmel. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy vajon mire tartja a fontszázmilliókból gründölt akadémiáját a City, ha nincs ott egyetlen fiatal srác sem, aki be tudna szállni néhány meccsre úgy, hogy ne legyen szemmel látható emberhátrány.

És akkor még a Platini által összetákolt, a nagycsapatok (PSG, City, Monaco) által szégyenérzet nélkül szemberöhögött Financial Fair Play-ről még nem is beszéltünk. Bony 30 milliós árcédulája nagyjából azt jelentené, hogy a City a nyári átigazolási szezonban csak akkor vehetne nagy pénzért játékost, ha valakit el is passzol a keretből. Ráadásképp a saját nevelésű kvótának is épp a határán táncolnak, ha Lampard elmegy, akkor nem marad elég angol a keretükben.

Tényleg ér ennyit egy középkategóriás center, aki nyilvánvalóan a padra érkezik?