Hatharom / Blog / Bejegyzések
Mi folyik az U20-as válogatottnál?
Egy év alatt három edzőváltás az állítólag nagyon tehetséges korosztály élén.De miért? És mi lesz...

Egy év alatt három edzőváltás az állítólag nagyon tehetséges korosztály élén. De miért? És mi lesz így a vb-szerepléssel?

 

Dárdai Pál kerethirdetése és Guzmics reaktiválása mellett eltörpült a hír, hogy az MLSZ frissen importált utánpótlás-guruja, a német Bernd Storck veszi át a sokat déldelgetett, de eddig kevés sikert szállító U20-as csapat irányítását. Mint ismert, ez az a korosztály, amelyik tavaly, a hazai rendezésű U19-es Eb-n úgy vívta ki a vb-részvétel lehetőségét, hogy az osztrákoktól és Portugáliától is megalázó vereséget szenvedett a csoportkörben. Igaz, utolsó meccsén legyőzte Izraelt.

Akkor a csapatot még Mészöly Géza irányította - ki ne emlékezne a Szőke Kavics sztratoszférai magasságokba repítő sportemberi megnyilvánulásaira -, de az ő beszámolóját a torna után nem fogadta el a szövetség, így fel kellett állnia a kispadról. Ezt követően a hazai edzőképzés vezetője, Szalai László vette át a csapat irányítását, de a szakember többször is jelezte, sok neki ennyi feladat, és ahhoz, hogy eredményesen tudja végezni a munkáját, jobb lenne, ha csak az eredeti dolgára kellene koncentrálnia.

Ettől függetlenül is érdekes, hogy három hónappal a kiemelt fontosságú vb előtt vált edzőt az MLSZ. Az sem világos, hogy Szalai kezdeményezte-e a leváltását, vagy épp ellenkezőleg, ő ragaszkodott volna a poszthoz. Annyi biztos, hogy az edzőképzés vezetője külső szemlélő számára szimpatikusan vetette magát bele a munkába, egy februári indexes cikkben még arról volt szó, hogy új embereket szeretne kipróbálni a csapatban, és a felkészülsébe bevonta Klink Zoltán erőnléti edzőt is.

Nekem ebben a váltásban most nem sok ráció látszik felsejleni, legalábbis első ránézésre. Storck friss ember a magyar fociban, gyanús, hogy senkit nem ismer a jelenegi keretből, és játszani sem igen látta még a csapatot. Nyilván lesz majd segítsége (akár Szalai maga), de ez így nem ugyanaz a kávéház, hónapokba telhet, mire egyáltalán feltérképezi a keretet, és dönt a felkészülés optimális üteméről. Viszont három hónap múlva indul a vb,  június 1-jén már Észak-Koreával kell játszani.

Storckot egyébként Dárdai ajánlotta a szövetségnek, korábban együtt dolgoztak Berlinben, a csapat legsikeresebb időszakában, Jürgen Röber keze alatt. Storck másodedző volt, a csapat viszont inkább a klasszikus darálós német focit játszotta, nem tudom, ez mennyire passzol ennek az orrnehéz korosztálynak a stílusához, meg úgy egyáltalán, az MLSZ elképzeléseihez. 

Az viszont biztos, hogy az új ember nem akar majd beégni, főleg, mivel a szövetségnek bevallottan nagyon fontos a vb, az utánpótlás átalakításának sikerét szeretnék bizonyítani egy kiugró szerepléssel. Storcknak tehát eredményt kell elérnie, ami eleve nonszensz egy utánpótláscsapat esetében, pláne, ha az edző nem is ismeri a keretet, amivel dolgoznia kell. Ha engem kérdeztek, ebből extra defenzív felfogású, biztonsági foci lesz, németes fegyelemmel és munkamorállal. Hogy ez most jó-e nekünk hosszú távon? Passz.

Egyelőre ennyit látni a kérdésben, de megpróbálok utánamenni a dolgoknak, hátha hajlandó valaki többet mondani az MLSZ-ből.