Hatharom / Blog / Bejegyzések
Most lesz tökéletes a Chelsea?
Mármint akkor, ha tényleg megveszik Cuadradót, mint ahogyan azt a Sky pedzegeti. Ráadásul olyan sokba' nem is lenne, ha minden igaz, 20 millió...

Mármint akkor, ha tényleg megveszik Cuadradót, mint ahogyan azt a Sky pedzegeti. Ráadásul olyan sokba' nem is lenne, ha minden igaz, 20 millió körüli összegért már mozdítható a kolumbiai.

 

Amikor Mourinho tavaly elkezdte újra összerakni az atomjaira hullott Chelsea-t, azt mondtam, nagyjából két évre lesz szüksége, hogy BL-esélyes csapatot építsen. Alábecsültem, az első év csatár nélküli senyvedése után gyakorlatilag azonnal beszákolta Diego Costát, sőt, amolyan grátisznak Fabregast is, és mivel Matics már fél évvel korábban megérkezett, szinte teljesen eltűntek a lyukak a csapatból. Az első két hónap szárnyalása után a karácsonyi hajtásban még szétestek kicsit (fel is zárkózott holtversenyig a City), de azóta megint hasítanak, és nem tűnik úgy, hogy bárki el tudná halászni előlük a Premier League bajnoki címét.

A BL már nyilván más tészta, oda nem biztos, hogy elég egyetlen brutálisan erős sor, és persze sok függ a sorsolástól is, de tény, hogy Cuadrado behúzásával nagyot nőnének Mourinho esélyei. A kolumbiai pont azt hozná, amiben most a vártnál egy kicsit gyengébb a csapat, atombiztos pont lenne a jobbszélen, védekezésben és támadásban egyaránt.

Sokat beszélgettem a dologról kifejezetten Chelsea-drukker ismerősökkel is, ők azt mondták, a jelenlegi leosztásból egyedül Williannal nincsenek kibékülve, ha az ő helyét átvenné valaki, akkor már tényleg bárki ellen komolyan számolni lehetne a csapattal. A brazilnak Mourinho csapatában a jobbszélen van a helye, és bár ez nem az eredeti posztja, 1 gólnál és néhány asszisztnál mindenki többet várt tőle, főleg, hogy annak idején 35 millió eurót szurkoltak le érte. Az ő cseréje Schürrle, aki ugyan rendszeresen beszáll a padról, de valamiért mégsem számol vele komolyabban Mourinho, pedig a gól/perc mutatója egészen kiválóan fest.

Cuadrado azért lenne kafa igazolás, mert mindkét rendelkezésre álló opciónál jobb játékos. Lehet, hogy Schürrléhez képest kevés gólt lő, de cserébe kiválóan védekezik (anno jobbhátvédben kezdte a Leccénél), bárkit képes megverni egy az egyben, és az összjátékhoz sem sarlatán, miközben sokkal több gólpasszt oszt ki a németnél. Willian ugyan legjobb napjain szintén képes lehet erre, de ő meg nem igazi jobbszélső, középen, és főleg a baloldalon érzi igazán jól magát. A Sahtarban is akkor futott a szekere, amikor balról indulhatott, ráadásul abban a csapatban nem csak zongoracipelő volt, mint Mourinhónál, hanem első számú sztár, és ez sokkal jobban ízlett az egójának is.

Márpedig a Chelsea-nek vízhordó kell, az nem fér bele, hogy Hazard mellett a másik vonal mellett is egy védekezésben használhatatlan művész zsugázzon. Isteni szerencse, hogy a kolumbiai éppen ebben a műfajban klasszis, ha sikerülne leigazolni, egészen kiváló párost alkotna Ivanoviccsal. Sokat segítene hátrafelé, de a gyorsasága miatt elöl is nagy hasznát vennék, tud lőni, beadni, cselezni, igazi komplex játékos, ráadásul labda nélkül is jobban mozog, mint Willian.

Én speciel meg vagyok győződve róla, hogy ha összejön az átigazolás, akkor el is dől a bajnoki cím sorsa, olyan nincs, hogy egy ennyire komplex és erős Chelsea-t Mourinho mágikus második évében bárki le tudjon nyomni. A portugál amúgy tavaly is télen húzott nagyot, az akkor szinte fű alatt visszahozott Matics ma a csapat talán legfontosabb láncszeme.

Apró gond, hogy az egész eddig mese habbal, nem több. A Fiorentina edzője, Montella már le is szögezte, Cuadrado nem megy sehova, ami persze nem kizáró ok, de jól jelzi, hogy nem lesz egyszerű menet a beszákolása. Én meg közben azon gondolkodom, mennyire eseménytelen eddig ez a téli átigazolási ablak, hogy jobban izgalomba hoz egy (amúgy igaznak tűnő, de mégis csak) pletyka, mint bármelyik eddig már létrejött üzlet. 

Persze a java még csak most jön, tuti, hogy a végén beüt valami izgalmas is.