A Swansea és a Chelsea hibátlan mérlege elnyerte méltó jutalmát

Három forduló után mindössze kettő százszázalékos csapat maradt a Premier League-ben, nem meglepő tehát, hogy ebből a két gárdából kerültek ki a hónap legjobbjai.

Augusztus legjobb játékosa Diego Costa lett. A Chelsea brazil születésű, spanyol válogatott csatára azonnal beilleszkedett a Premier League-be, három meccsen négy gólt lőtt, vezeti a mesterlövészek listáját.

A hónap menedzserének Garry Monkot választotta a liga szponzora által választott szakértői testület. A Swansey fiatal edzője februárban, még csapatkapitányként vette át a walesiek irányítását, igaz, az előző szezonban már csak elvétve játszott. Később véglegesen kinevezték, a 12. helyen végzett vele a csapat, amely az új idényt remekül indította: idegenben legyőzte a nyitányon a Manchester Unitedet, majd a Burnleyt és a West Bromot, utóbbi két mérkőzést kapott gól nélkül zárta (és továbbjutott a Ligakupában).

A két gárda szombaton éppen egymással vív meg a Stamford Bridge-en, azaz valamelyikük biztosan elveszti százszázalékos mérlegét.

Premier League, tabella:
    M Gy D V Rg Kg Gk P
1. Chelsea 3 3 0 0 11 4 +7 9
2. Swansea City 3 3 0 0 6 1 +5 9
3. Aston Villa 3 2 1 0 3 1 +2 7
4. Manchester City 3 2 0 1 5 2 +3 6
5. Liverpool 3 2 0 1 6 4 +2 6
6. Tottenham Hotspur 3 2 0 1 5 3 +2 6
7. Arsenal 3 1 2 0 5 4 +1 5
8. Southampton 3 1 1 1 4 3 +1 4
9. Hull City 3 1 1 1 3 3 +0 4
10. Stoke City 3 1 1 1 2 2 +0 4
11. West Ham United 3 1 0 2 4 5 -1 3
12. Queens Park Rangers 3 1 0 2 1 5 -4 3
13. Sunderland 3 0 2 1 3 4 -1 2
14. Manchester United 3 0 2 1 2 3 -1 2
15. Leicester City 3 0 2 1 3 5 -2 2
16. Newcastle United 3 0 2 1 3 5 -2 2
17. Everton 3 0 2 1 7 10 -3 2
18. West Bromwich Albion 3 0 2 1 2 5 -3 2
19. Crystal Palace 3 0 1 2 5 8 -3 1
20. Burnley 3 0 1 2 1 4 -3 1

Címkék:

50 millió fontba került Moyes a Manchester Unitednek

Ed Woodward, a Manchester United ügyvezető igazgatója szerdán tájékoztatja a klub tagjait, részvényeseit az éves pénzügyi mérlegről. A Daily Telegraph szerint a kiadások között szó lesz arról is, hogy pontosan milyen kárt okozott a Sir Alex Ferguson utódjául választott David Moyes a klubnak.

A United éléről 27 év után távozó skót legenda maga választotta ki utódját, de a honfitárs nem tudott megfelelni Sir Alex örökségének. Az angol rekordbajnok az utóbbi két évtized legrosszabb szezonját futotta irányításával, a Premier League 1992 óta íródó történetében először maradt le a dobogóról (korábban csak háromszor volt harmadik, az összes többi szezonban első vagy második volt), sőt, nemhogy nem szerzett érmet, hetedik helyezésével a nemzetközi kupaindulást sem vívta ki, 1990 óta először.

A Bajnokok Ligájából való távolmaradás miatt 35 millió fontot bukott el a gyárvárosi egyesület, de ez közel sem minden. A Vörös Ördögök címvédőként a hetedik helyen zártak, emiatt 8.4 millió fonttal kevesebbet juttatott nekik a liga az előző évi bevételhez képest. Ez eddig 43.4 millió fontos veszteség, 3.5 millió volt Moyes fizetése, áprilisi menesztése után ugyanennyit kapott lelépési pénzként. Ki kellett fizetni stábjának tagjait is. Azaz több mint 50 millió fontot bukott el a United közvetve vagy közvetlenül a skót menedzser miatt. No és ott van a pénzben nem mérhető hiány, a presztízsveszteség a pocsék idény miatt: a Manchester United részvényeinek ára egy év alatt öt fontot esett, 19-ről 14 fontra egy év alatt, mostanában 17 font körül mozog.

Azért nem kell sajnálni a manchesteri vezetőket, nem áll rosszul a klub (csak az új mezszponzor, a Chevrolet éves szinten 53 millió fontot hoz, és a 420 millió fontos bevétel 25 milliós tiszta hasznot eredményezett) hiszen a nyári transzferidőszakban nem csak Angliában, hanem egész Európában is a legtöbbet költő együttes lett. Ángel Di María, Marcos Rojo, Ander Herrera, Luke Shaw, Daley Blind és a kölcsönben megszerzett Radamel Falcao érkezett az Old Traffordra több mint 150 millió font értékben, az új szakvezető, Louis van Gaal saját kedve szerint alakíthatta és formálhatta a garnitúrát. Az argentin szélsőért kifizetett 59,7 millió font brit rekordnak számít. Gyorsan ki lehet és ki kell köszörülni a csorbát és feledtetni a kínos tavalyi szereplést. Bár a bajnoki cím nem elvárás, a BL-indulást jelentő első négy helyezés valamelyike egyértelműen az a holland menedzsertől. Egyelőre Van Gaallal sem szárnyal a gárda, hátrom forduló alatt egy vereség és két döntetlen a mérleg, de a holland neve garancia a sikeres folytatásra.

Címkék:

Óriási az űr az angolok középpályáján

Roy Hodgson keretet hirdetett Norvégia elleni szeptember 3-i barátságos mérkőzésre, és a szeptember 8-i Európa-bajnoki selejtezőre. Négy újonccal, Calum Chambersszel, Jack Colbackkel, Fabian Delph-el és Danny Rose-zal.

A balul elsült (búcsú a csoportkör után) világbajnokság után a csapatkapitány Steven Gerrard és a szintén vezéralak (bár a vb-n már nem volt az) Frank Lampard lemondta a válogatottságot. Annak ellenére, hogy egyikük lépése sem volt váratlan, hiszen "StevieG" 34, "Lamps" 36 esztendős, óriási űrt hagytak maguk mögött a középpályán, pótlásuk jelentős kihívást jelent Hodgsonnak. Lampard és Gerrard elvesztésével 220 válogatottbeli fellépéssel lett szegényebb az angol nemzeti csapat, az utódok pedig még rutintalanok.

Az egyik jelölt hosszú távon az újdonsült liverpooli Adam Lallana, de a Southamptonban feltűnt játékost csak később lehet beépíteni, jelenleg sérült. Lallana későn érő típus, "már" 26 éves, tavaly futott be igazán. Az evertonos Ross Barkleyban jóval több potenciált látok, az egyik legnagyobb tehetségnek számít a szigetországban, de hónapokra kidőlt térdsérülés miatt, valószínűleg jövőre tér vissza a gyepre. Jack Wilshere pár éve számított óriási talentumnak, még nem váltotta be egyértelműen a beléje vetett reményeket, bár még csak 22 éves. Nagyon sérülékeny, az Arsenalban pedig küzd helyéért a kezdőcsapatban. Jordan Henderson beilleszkedett a Liverpoolban, az előző szezonban remek párost alkotott Gerrarddal (a vb első két meccsén is ez a duó játszott a nemzeti csapatban), de nemzetközi szinten még bizonyítania kell.

Tom Cleverleynek sem a tapasztalata, sem a formája nem az igazi, klubtársa, Michael Carrick sérült, és sosem volt igazán alapember a háromoroszlánosoknál. Hosszú távon Hendersont mondanám kulcsembernek, Barkleyval párban. És ti kikre szavaztok?

Az angol keret:
Kapusok: Fraser Forster (Southampton), Ben Foster (West Bromwich Albion), Joe Hart (Manchester City).
Védők: Leighton Baines (Everton), Gary Cahill (Chelsea), Calum Chambers (Arsenal), Phil Jagielka (Everton), Phil Jones (Manchester United), Danny Rose (Tottenham Hotspur), John Stones (Everton).
Középpályások: Jack Colback (Newcastle United), Fabian Delph (Aston Villa), Jordan Henderson (Liverpool), James Milner (Manchester City), Alex Oxlade-Chamberlain (Arsenal) Raheem Sterling (Liverpool), Andros Townsend (Tottenham Hotspur), Jack Wilshere (Arsenal).
Támadók: Rickie Lambert (Liverpool), Wayne Rooney (Manchester United), Daniel Sturridge (Liverpool), Danny Welbeck (Manchester United).

Címkék:

Sterling, Cech, Big Sam és a többiek

Elkezdődött a 2014-2015-ös szezon a Premier League-ben, ami talán minden idők legerősebb angol bajnoki idénye lesz. Öt tényezőt emeltem ki az első fordulóból.
 

Raheem Sterling

A 19 éves szélső nagyszerűen indította a szezont, góllal és gólpasszal járult hozzá a Liverpool 2-1-es győzelméhez a Southampton ellen. Az angol labdarúgás egyik legnagyobb tehetségének kikiáltott játékos az előző idényben robbant be igazán, pedig sokan féltették, amikor két szezonnal ezelőtt Brendan Rodgers egy ideig mellőzte a balhés (amúgy már kétszeres édesapa, két különböző nőtől...) Sterlinget. No igen, akkoriban elszaladt vele a ló, de karrierje nem feneklett meg, nagyon fiatalon kulcsfigurája lehet a Vörösöknek.

Csatár kell az Arsenalba

Arsene Wenger bevásárolt a nyáron, de a védelembe és az eddig is erős középpályára igazolt, klasszikus középcsatár nem érkezett. A szélsőként gólerős Alexis Sáncheztől joggal várnak sokat a szurkolók, de azért ő sem lesz gólkirály, ha a jó, de nem világklasszis Olivier Giroud kidől, a fiatal Yaya Sanogóra hárul a teher. Egyelőre nincs gond, a Community Shieldet és a Crystal Palace elleni bajnokit simán behúzta a csapat, de főleg középpályások szállították a gólokat.

Big Sam készülhet a munkaügyi hivatalba

A West Ham United hazai vereséggel kezdett, noha a 30. perctől emberelőnyben játszott a Tottenham ellen (a 63. percben a Kalapácsosok is tíz emberre fogyatkoztak). Sam Allardyce menedzser alatt az előző idényben is szinte végig inogott a kispad, most ő a legesélyesebb arra, hogy elsőként menesztik az új évadban. Pedig ez a vereség nem is az ő bűne, hiszen a Mark Noble a 30. percben büntetőt hibázott, majd James Collins a 63. percben feleslegesen kiállíttatta magát, a gólt pedig a 93. percben kapták.... Elvben nyerhető meccsek következnek a következő hetekben a Crystal Palace, a Sheffield United, a Southampton és a Hull City ellen, pontok kellenek, négynél kevesebb Allardyce búcsúját jelentheti.

Megy vagy marad Cech?

Tíz év után nem Petr Cech a Chelsea első számú kapusa. Utolérte a végzet? 2004-ben 22 évesen ő szorította ki a kapuból Carlo Cudicinit. Most ő került a kispadra a 22 esztendős Thibaut Courtois miatt... Ha marad, egészen biztosan profiként fogja kezelni a helyzetet. Ha pedig megy... de hova? A világ egyik legjobbja topcsapat kapujába való, de azok foglaltak, egyedül talán Salvatore Sirigu izgulhat a PSG-ben.

Talán nincs akkora bajban a Southampton

A tavalyi szezon egyik üde színfoltja volt a Soton, a nyáron széttdúlták, lerabolták a keretet, a menedzser és kulcsemberek sora távozott. Egyes szakértők a kiesést sem tartották elképzelhetetlennek. Nos, a Szentek ugyan vereséggel kezdtek, éppen egyik kifosztójuktól, a Liverpooltól kaptak ki, de a mutatott játék reménykeltő a folytatást illetően. A Southampton védelme szilárdnak tűnik, a fiatal (19 éves) James Ward-Prowse lehet az új csillag, a nyáron érkezett támadó középpályás Dusan Tadics is beilleszkedett. Ha a Hollandiában gólerősnek bizonyult Graziano Pellè is elkapja a fonalat, akkor nem a kiesés ellen kell majd küzdenie a csapatnak. Pellè amúgy Ronald Koeman menedzserrel együtt érkezett a Feyenoordtól.

Címkék:

Áruló?

A Chelsea klublegendája, Frank Lampard az őszi szezonban a Manchester Cityben játszik kölcsönben. A 36 éves középpályás az előző szezon végén elbúcsúzott a Stamford Bridge-ről, és az Egyesült Államokba, az újonnan alapított New York City FC-be igazolt. A tulaj közös a gyárvárosiakkal, házon belül megoldották, hogy "Lamps" meccsben legyen az MLS jövő tavaszi rajtjáig. De vajon megéri ez a lépés Lampardnak és a Citynek?

Szerintem igen. Egy ilyen tapasztalt játékos remek ütőkártya Manuel Pellegrini kezében. Lampard összehasonlíthatatlanul jobb futballista, mint az elkallódott Jack Rodwell, akit pár éve az egyik legnagyobb angol tehetségnek, az akkori "Ross Barkleynek" tartottak (megfeneklett karrierjében a City is vastagon benne van, de de ez más történet). Rodwellt eladták a Sunderlandnek, Lampard más szintet képvisel.

Annak ellenére, hogy az előző három kiírásból kettőt megnyertek a Polgárok a Premier League-ben, a Bajnokok Ligájában vergődtek, a legutóbbi szezonban mondjuk legalább már a nyolcaddöntőig eljutottak. Persze egy fecske nem csinál nyarat, de Lampard személyében egy BL-győztes középpályása van a csoportkörre a chilei menedzsernek. A 106-szoros angol válogatotton kívül ezt csak Yaya Touré mondhatja el magáról a keretben, illetve Martín Demichelis volt döntős a Bayern Münchennel.

Apropó, Touré. Az elefántcsontparti középpályás sosem volt versenyhelyzetben a Cityben, mondjuk így is többnyire (világ)klasszis teljesítményt nyújtott, az előző idényben 49 meccsen 24 gólt szerzett. Most lesz de nemcsak a rivalizálásra kell gondolni, hanem Lampard személyében Fernandinho és/vagy Yaya Touré tökéletes cseréjére. Nem hinném, hogy Pellegrini pusztán a státusza miatt akarta (angol játékos, nem foglal le külföldi kvótát) megszerezni a Chelsea ikonját, aki gólerős játékos, és védekezésben leveheti a terhet Touréról.

Hogy mi a helyzet a Chelsea-vel? Keringenek ilyen-olyan hírek, José Mourinho szerint ők hosszabbítani akartak Lamparddal, Pellegrini meg azt mondja, hogy a középpályás már nem kellett a londoniaknak. Tény, egy hazai riválishoz ment, de nem karrierje csúcsán. A City szemfülesen szerzett egy kiváló labdarúgót, Lampard új kihívást talált. Én nem vetek rá követ.

Címkék:

Remek emberi gesztus az Everton támadójától

Az Everton skót támadója, Steven Naismith a csapat hazai meccsire szóló belépőket adományozott liverpooli munkanélkülieknek a 2014-2015-ös szezonra.

"Ayrshire-ből, Nyugat-Skóciából származom, és hosszú éveket töltöttem Glasgow-ban, a város sokszor szenved a munkanélküliségtől, Liverpoolhoz hasonlóan. Tudom, hogy sokan önhibájukon kívül nem találnak munkát, Liverpoolban nehéz álláshoz jutni és ők nem engedhetik meg maguknak a jegyeket. Egy apró gesztussal szerettem volna segíteni, hogy ezek az emberek is szórakozzanak és élvezzék az egyik meccsünket. Remélem, örömet fogok okozni" - nyilatkozta 29-szeres sót válogatott a támadó középpályás.

Naismith a liverpooli munkaügyi központhoz fordult, nekik juttatta el a belépőket és kérte a szervezetet, hogy azoknak adják oda a jegyeket, akik önhibájukon kívül állástalanok, és sokat tesznek azért, hogy új ismét legyen munkájuk.

A 27 esztendős labdarúgótól nem idegen a jótékonykodás, rendszeresen segíti a liverpooli és glasgow-i hajléktalanokat. A skót fővárosban elindított egy projektet, ami sérült emberek foglalkoztatását segíti elő, illetve a diszlexiával küzdők nagykövete hazájában.

"Minden nap úgy érzem, hogy nagyon szerencsés vagyok a munkám miatt és azért, hogy ilyen életmódot tudok biztosítani a családomnak futballistaként, és olyan helyzetben vagyok, hogy vissza tudok ebből adni valamit" - fűzte hozzá Naismith. Nem felejtette el, honnan jött...

Címkék:

Rickie Lambert kihagyta, és véget ért egy fantasztikus sorozat

A Liverpool nyári igazolása, Rickie Lambert generációjának egyik legjobb tizenegyes-végrehajtója, a Southamptonban öt szezon alatt 34 büntetőből 34-et értékesített! Olyan biztos lábú rúgó, hogy Brendan Rodgers egyből őt jelölte ki első számú végrehajtónak a Vörösöknél, a csapatkapitány Stevan Gerrard kárára. Ám vasárnap a Milan ellen megszakadt nagy sorozata. A Bajnokok Kupája nemzetközi felkészülési torna keretében rendezett mérkőzésen az első félidőben Christian Abbiati kivédte lövését.

A 32 éves csatár 2009 februárja óta először hibázott. Akkor a Bristol Rovers mezében a Leicester ellen rontott, a harmadosztályban. Lambert első két klubjában, a Blackpoolban és a Macclesfield Townban még egyáltalán nem lőtt büntetőt, a Stockport Countyban hatból hat volt a mérlege, a Rochdale-ben hatból öt. Éppen következő csapata, a Bristol Rovers ellen bakizott, 2006 áprilisában. A Bristolban 14 nekifutásból 13 gólt szerzett a mészpontról. A Southamptonban 34-ből 34-szer. Ez a leghosszabb széria, amit angol labdarúgó felmutathat.

Érdekes, hogy egy másik Southampton-ikon, Matt Le Tissier teljes karrierje során három csapatban 49 próbálkozásból mindössze egyszer hibázott a statisztikák szerint, a Szentek játékosaként 1993-ban a Nottinham Forest kapusa, Mark Crossley védett bravúrral ellene. Azaz egymás után Lambert lőtte be a legtöbb büntetőt angolként. Egy kis kitekintés: Cristiano Ronaldót 24-es szériát tud felmutatni.

Alighanem Lambert bánja a legjobban hibáját. Ez lett volna az első gólja a Poolban, még ha nem is hivatalos meccsen. A szimpatikus futballista három éve még a League One-ban játszott, a Sotonnal két szezon alatt két osztályt ugrott, és az előző három idényben hatvan gólt szerzett. 31 évesen debütált az angol válogatottban, góllal. A csatár Kirkbyben, Merseyside-ban született, 15 éves koráig a Vörösök utánpótlásában tanulta a labdarúgás alapjait, gyermekkora óta Liverpool-drukker, ő tényleg nem udvariasságból nyilatkozta, hogy gyermekkori álma valósult meg a liverpooli szerződéssel...

Címkék:

Már 11 játékosa van a Blackpoolnak!

Két középpályást, Jacob Mellist és Tomasz Cywkát, és egy védőt, Peter Clarke-ot szerződtette hétfőn az angol másodosztályú Blackpool, így már 11 játékosa van, akár neki is vághat a szezonnak. Kapus ugyan nincs a keretben, de majd csak szereznek egyet augusztus 9-ig. Akkor rajtolnak a "Tengerpartiak" a Nottingham Forest ellen a Championshipben.

A szebb napokat is megélt, egyszeres (1953) FA-kupa-győztes klub két hete lemondta a spanyolországi edzőtábort, hiszen mindössze nyolc labdarúgója volt... A spanyol túra helyett játékosokat kell toboroznia a vezetőségnek, hiszen 27 (!) játékos hagyta el a csapatot az előző szezon befejeztével. A keretben ma szinte robbanásszerű növekedés történt a három ingyen igazolt futballistával. A Blackpool kispadjára júniusban nevezték ki a belga José Rigát, neki kell levezényelnie az újjáépítést.

A Mandarinok a 2010-2011-es szezonban még a Premier League-ben szerepeltek, a legutóbbi évadban a 20. helyen zártak a 24 csapatos másodosztályban. A bennmaradás bajnoki címmel érne fel ilyen előzmények ismeretében az előttünk álló idényben...

Címkék:

Ki lesz a válogatott csapatkapitánya?

Steven Gerrard hétfőn bejelentette visszavonulását az angol válogatottól. Óriási űrt hagy maga mögött a pályán és az öltözőben, Roy Hodgsonnak új szövetségi kapitányt kell választania. Ki lenne az alkalmas utód? Öt jelöltet veszünk górcső alá: Wayne Rooney, Gary Cahill, Joe Hart, Phil Jagielka vagy Jack Wilshere kaphatja meg szerintem a karszalagot.

Wayne Rooney

Az egyértelmű favorit, a fogadóirodák 1.4 körüli oddsokat ajánlanak rá. 95-szörös válogatott, a legtapasztaltabb játékos a Gerrard és Lampard nélküli keretben. 28 éves, tökéletes korban van. Megérdemli a posztot. Megérdemli? Vezérszerepre rendeltetett, tíz éve ezt várják tőle, de a Manchester United kiválóságát átok sújtja a válogatottban a nagy tornákon. Mégis ő az a játékos a keretben, aki leginkább érdemes a bizalmi posztra, 95 meccsen lőtt 40 góljával.

Gary Cahill

Vannak olyan edzők, akik védőket neveznek ki csapatkapitánynak, hiszen a játék előttük zajlik, rálátásuk van mindenre. John Terry nagy formátumú játékos volt ezen a poszton. Cahill biztos pontja Hodgson csapatának, a Boltonban korábban csapatkapitány-helyettes volt. Ugyanakkor csak 27-szer viselte eddig a címeres mezt és a vb-n követett el olyan hibákat, ami szintén ellene szól. A bukik szerint ő a második számú jelölt Rooney mögött.

Joe Hart

A kapuból uralja a játékot, ha kell, túlkiabál mindenkit. Bonyolult szezonon volt túl, de megkapta a bizalmat Hodgsontól, ő volt az első számú kapus Brazíliában, nem rajta múlt az angolok blamája. Cahillel egyetemben reális alternatíva, ha Hodgson valamiért nem "Wazzát" választja.

Phil Jagielka

A 31 éves középhátvéd megbízható teljesítményt nyújt, Cahillal alkotott duója többé-kevésbé biztos pontnak tekinthető. A többi jelölttel ellentétben ő klubjának, az Evertonnak is csapatkapitánya. 28-szoros válogatott, a háromoroszlánosoknál nincs olyan nagy rutinja, mint klubszinten.

Jack Wilshere

Négy évvel ezelőtt, 18 évesen robbant be az angol futballba és a válogatottba. Óriási talentumnak számított, egyelőre sérülései miatt még nem tudott tökéletesen kibontakozni, illetve a vb-n nem kapta meg azt a bizalmat a szövetségi kapitánytól, amit talán megérdemelt volna. Emberileg kifogásolható lenne a csapatkapitányi posztra, hiszen például rendszeresen dohányzáson kapják rajta, amivel rossz példát mutat a jövő nemzedékének. Inkább a jövő embere lehet, ha benő a feje lágya.

Címkék:

A Vörös Ördögök a tengerparton lazítottak

 

Úgy tűnik, az utóbbi időben Louis van Gaal engedni kezd drákói szigorából. A világbajnokságon is igyekezett oldani a hangulatot a keretben, a játékosok gyermekei fel-feltűntek egy-egy edzésen, és a családtagok, feleségek, barátnők is látogathatták árjukat.

A hamarosan 63. születésnapját ünneplő holland szaktekintély szerdán érkezett meg új munkahelyére, a Manchester Unitedhez. Találkozott a játékosokkal és a szakmai stábbal, csütörtök délelőtt megtartotta első edzését, majd délután az első hivatalos sajtótájékoztatóját. Pénteken landolt Los Angelesben Van Gaal és 25 fős kerete, a menedzser pedig egyenesen a Santa Monica-i strandra vitte sétálni a játékosokat. A holland edző jó hangulatot szeretne és erősíteni kívánja a csapatszellemet. Wayne Rooney, David De Gea, Juan Mata, Luke Shaw és Ander Herrera elutazott a kerettel, Robin van Persie, Javier Hernández, Marouane Fellaini és Adnan Januzaj még szabadságát tölti.

Szerintetek mire viszi a Manchester United a következő szezonban Van Gallal?

Címkék: