Úszó Eb

Kiss László 10 érmet remél Debrecenből

  • MTI

Kiss László szövetségi kapitány arra számít, hogy a magyar úszóválogatott tagjai tíz érmet nyernek a debreceni Európa-bajnokságon.

A hétfőn kezdődő kontinensviadal hazai esélyeit latolgatva a szakember az MTI-nek azt mondta, hogy természetesen aranyakat is vár a cívisvárosban Cseh Lászlóéktól. "Elsősorban a londoni nyári olimpiára készülünk, ám - különösen, hogy hazai földön lesz - számunkra az Eb is rendkívül fontos esemény, amelyen feltétlenül tisztes helytállást remélek a csapattól - jelentette ki a kapitány. - Hogy aztán a vágyott tízből mennyi lesz a legfényesebb, nem tudni, de a felkészüléssel, az edzőtáborokkal minden rendben volt, az előjelek biztatóak, s bízom benne, hogy a gyerekek hozzák a megfelelő eredményeket."

Debrecenben 34 magyar áll rajthoz, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnökségének döntése értelmében 19 férfi és 15 nő alkotja a válogatottat, amelyben a már sokszor bizonyítók mellett reményteljes fiatalok is helyet kaptak. Konkurenciában nem lesz hiány, hiszen minden korábbi kontinensviadalt túlszárnyalva összesen 45 ország versenyzői vesznek részt az olimpia előtti földrészközi csúcstalálkozón.

A parton is akad majd több "minőségi" vendég, így - amint azt Gyárfás Tamás, a szervezőbizottság elnöke korábban bejelentette: - a versenyt a helyszínen tekinti meg a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) uruguayi elnöke, Julio C. Maglione. "A jelentkezések magas száma és a sportdiplomata jelenléte is mutatja: hiába vagyunk olimpia előtt, ez a verseny nem főpróba, hanem maga az előadás lesz" - fogalmazott akkor Gyárfás, aki egyszersmind a MÚSZ elnöke, s a LEN alelnöke is.

Hogy Debrecen adhat otthont az idei, sorrendben 31. Európa-bajnokságnak, csupán február közepén derült ki. Eredendően Antwerpen rendezte volna az Eb-t, ám a belga város pénzügyi nehézségek miatt visszalépett. A villámgyorsan bejelentkező hajdúsági város Londont, Eindhovent és Torinót is maga mögé utasítva szerezte meg a LEN igenjét, s válhatott - a 2007. évi rendkívül sikeres rövidpályás Eb után - gazdájává újabb csúcsszintű, az ezúttal a mutatós fedett uszoda 50 méteres medencéjében zajló úszóviadalnak. Debrecen diadala a MÚSZ-é is egyben, hiszen 2006 és 2010-ben Budapest fogadhatta Európa legjobb úszóit.

A magyar Eb-csapat tagjai:
férfiak:
Balog Gábor, Bernek Péter, Biczó Bence, Bohus Richárd, Cseh László, Financsek Gábor, Gyárfás Bence, Gyurta Dániel, Gyurta Gergely, Kis Gergő, Kozma Dominik, Madarassy Ádám, Molnár Ákos, Pulai Bence,
Rákos Patrik, Szilágyi Ádám, Takács Krisztián, Verrasztó Dávid, Zámbó Balázs
nők:
Dara Eszter, Gregus Brigitta, Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna, Joó Sára, Kapás Boglárka, Mutina Ágnes, Pataki Fanni, Povázsai Eszter, Risztov Éva, Szekeres Dorina, Szilágyi Liliána, Sztankovics Anna,
Tompa Orsolya, Verrasztó Evelyn