Bundesliga

Magabiztosan nyert, és újra német bajnok a Borussia Dortmund

Kétgólos győzelmet aratott hazai pályán a Dortmund a Mönchengladbach ellen a Bundesliga 32. fordulójában, ezzel megvédte bajnoki címét.

Mivel a Bayern München hátrányból fordítva nyerni tudott a Werder Bremen ellen délután, a Dortmundnak nyernie kellett ahhoz, hogy bebiztosítsa a bajnoki címet. Ennek és a korábban mutatott teljesítményüknek megfelelően fölényben is játszottak a Mönchengladbach ellen, és a 10. percben Lewandowski próbálkozott először veszélyesen, a tizenhatoson kívülről lőtt a jobb alsó mellé.

Nem sokkal később Kagawa egy megpattant jobbról jövő labdából szintén pontatlan volt, majd a vezetést Perisic szerezte meg. Egy oldalsó szabadrúgás után remekül emelkedett középen, és ter Stegen csak beleütni tudott a labdába, az így is a hálóba került. (1-0)

Jürgen Klopp örül Kagawa góljának a Borussia Dortmund-Mönchengladbach mérkőzésen a Bundesligában 2012-ben.

A 'Gladbach bő félóra után Hanke révén szintén betalált, de az asszisztens szerint a neki gólpasszt adó Reus lesen volt - szerintünk tévesen ítélt.

Az első félidő vége előtt Schmelzer egy felszabadítás után még remekül emelt vissza Hummels elé, aki csak a kapusba tudott lőni, így maradt az egygólos vezetés.

A szünet után szűk negyedórára volt szükségük az előny növeléséhez, egy kontra végén Lewandowski passzolt jó ütemben Kagawa elé, aki elhúzta a játékszert ter Stegen mellett, majd a kapujába passzolt. (2-0)

A második találat után még Lewandowskinak és Perisicnek is volt helyzete, majd egy kevesebb eseményt, de egyértelmű Dortmund-fölényt hozó időszak után az utolsó percekben a sárga-feketék még lőhettek volna egy-két gólt, és bár ez nem sikerült, a győzelmet és vele a bajnoki címet így is megszerezték.

Bundesliga
32. forduló
Borussia Dortmund-Borussia Mönchengladbach 2-0 (1-0)
gólszerzők: Perisic (23.), Kagawa (59.)