Bajnokok Ligája

Szabics Imre csapata, a Sturm Graz lesz a Videoton ellenfele

A magyar bajnok Videoton az osztrák Sturm Grazcal kerül szembe a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

Nehéz ellenfelet kapott a Videoton - Fotó: uefa.com

Alaposan belehúzott a 2011-ben története első bajnoki címét szerző Videoton. A magyar bajnok ugyanis az osztrák első helyezettel, a Szabics Imrével felálló Sturm Grazcal csap össze a Bajnokok Ligája első körében.

SK Sturm Grazot 1909-ben alapították. A klub sokáig nem szerepelt az élvonalban, hiszen először az 1942-43-as évadban verekedte fel magát. A graziak keretében többnyire osztrák labdarúgók szerepelnek, de van horvát, kameruni, bosnyák és magyar légiósa is.

A csapat legértékesebb játékosa, a horvát válogatott védő, Gordon Schildenfeld, aki 2 millió eurót ér, őt az osztrák válogatott Roman Kienast, valamint a kapus Christian Gratzei követi 1.25 milliós értékkel.

Az osztrák együttes összértéke 14.725.000 euró a transfermarkt.de szerint, míg a Videotoné 10.300.000.

A székesfehérváriaknak - akik történetük során először résztvevői a legrangosabb kontinentális kupasorozatnak - három párharcot kell megnyerniük ahhoz, hogy a csoportkörben szerepelhessenek. Amennyiben az első akadályt nem veszik sikerrel, azonnal elbúcsúznak az európai kupaporondtól, ellenkező esetben a 3. vagy 4. fordulós kiesés csak BL-búcsút jelent, ugyanis a csapat átkerül az Európa Ligába. Előbbi esetben az EL-kvalifikáció utolsó, 4. fordulójában, utóbbiban pedig a főtáblán folytathatná szereplését a gárda.

Az első mérkőzéseket július 12-én vagy 13-án, a visszavágókat július 19-én vagy 20-án rendezik.

Bl-selejtezők párosítása
1. forduló (június 28/29. és július 5/6.):
Tre Fiori (San Marinó-i)-Valletta (máltai)
Santa Coloma (andorrai)-Dudelange (luxemburgi)
2. forduló (július 12/13. és július 19/20.):
Sturm Graz (osztrák)-VIDEOTON
Maccabi Haifa (izraeli)-Borac Banja Luka (bosnyák)
Mogren (montenegrói)-Liteksz Lovecs (bolgár)
Maribor (szlovén) - Santa Coloma/Dudelange
Skenderbeu (albán)-APOEL (ciprusi)
Slovan Bratislava (szlovák)-Tobol (kazah)
Zestafoni (grúz)-Dacia Chisinau (moldovai)
Dinamo Zagreb (horvát)-Neftcsi (azeri)
Pjunik (örmény)-Viktoria Plzen (cseh)
Partizan Beograd (szerb)-Skendija (macedón)
Tre Fiori/Valletta - Ekranas (litván)
Malmö (svéd)-Torshavn (feröer-szigetek)
Shamrock Rovers (ír)-Flora Tallinn (észt)
Rosenborg (norvég)-Breidablik (izland)
HJK Helsinki (finn)-Bangor City (walesi)
Skonto Riga (lett)-Wisla Krakow (lengyel)
Linfield (északír)-BATE Boriszov (fehérorosz)