NB I

A Kaposvár sok helyzete nehézkes győzelmet ért a Diósgyőr ellen

Bár sokáig a Diósgyőr volt a pontosabb a kapu előtt, a nagy számok törvénye szerencsét hozott a Kaposvárnak, amely jóval több lehetőségből eggyel többet értékesített az OTP Bank Liga 24. fordulójának első mérkőzésén.

A Kaposvár sokkal jobban kezdett, helyzeteket tudott kialakítani, de azok sorra kimaradtak. A 8. percben Grumic egyedül lépett ki, de a diósgyőri kapust és a kaput is átemelte, majd az első negyedóra végén éles szögből vállalkozott talán túl merészen lövésre, Rados könnyen védett.

A 25. minutumban ugyanő sarkazott egy visszapasszt Bebeto elé, aki a levegőben rosszul találta el a labdát.

A DVTK megbüntette a hazaiakat a kihagyott helyzetekért, egy bedobás után Luque lement a bal oldalon az alapvonalra, onnan középre gurított, ott pedig Sekour érkezett, és a léc alá lőtt. (0-1)

Tisza Tibor cselez a Diósgyőr-Kaposvár mérkőzésen a labdarúgó NB I-ben 2011-ben.

A gól megfogta a hazaiak jó játékát, a szünetig nem tudtak helyzeteket kialakítani, és a fordulás után is visszafogottan kezdtek. Jó tíz perc után jutottak lövésig, akkor Grumic készített le a játékszert Bebetónak, aki az oldalhálót találta el. Kicsivel később összejött az egyenlítés a Rákóczinak, Vági teljesen feleslegesen lerántotta ellenfelét a tizenhatoson belül egy beívelés után, a megítélt büntetőt pedig Bebeto a jobb alsóba lőtte. (1-1)

Szinte azonnal átvehette volna a vezetést is a Kaposvár, az első gól szerzője kilépett egy szöktetéssel, el is húzta Rados mellett, kapura lőtt, de a visszaérő védő menteni tudott a gólvonalról.

Ehelyett megint a Diósgyőr került előnybe, a 72. percben Tisza a tizenhatos bal oldaláról befelé cselezett, három ember csak nézte, a csatár pedig kilőtte a hosszú alsót, Hajdúch csak lábbal tudott beleérni a labdába. (1-2)

A zöld-fehérek újra nekilendültek az egyenlítésnek, és sok szöglet illetve beadások után ez össze is jött, egy balról jövő magas labdát Rados csak kísért, Bebetót a védők beengedték a gólvonalig, ő pedig onnan már a kapuba tudott fejelni a 87. percben. (2-2)

A hosszabbításban aztán a győzelmet jelentő gólt is megszerezte a Kaposvár, amiben a vendégek kapusa megint jócskán benne volt, egy távoli szabadrúgás az érkező Grumic számára tökéletesen pattant fel a kezéről, mellkasáról, a csatár pedig felugorva a hálóba fejelt. (3-2)

Ezzel négymeccses bajnoki nyeretlenségi sorozatot tört meg Sisa Tibor együttese, amely előrelépett a 14. helyre a tabellán. A Diósgyőr sorozatban három vereségnél tart, és 34 pontjával egyelőre maradt a 6.

OTP Bank Liga
24. forduló
Kaposvári Rákóczi-Diósgyőri VTK 3-2 (0-1)
Kaposvár, 2500 néző, v.: Becséri
gólszerzők: Bebeto (59., 86., az elsőt 11-esből), Grumic (91.), illetve Sekour (32.), Tisza (72.)
sárga lap: Balázs B. (47.), Jánvári (65.), Grumic (91.), illetve Vági (59.), Tisza (76.)
 
Kaposvár: Hajdúch - Zsók, Okuka, Bank, Jánvári - Diallo, Horváth T., Addo (Safaric, 77.), Balázs B. (Haruna, 67.) - Bebeto (Graszl K., 89.), Grumic
Diósgyőr: Rados - Vági, Gal, Nagy T. (Rakovics, 69.), Frizoni - Tisza, Abdouraman (Arze, 83.), Fernando, Sekour, Luque (Gohér, 90.) - Seydi

Kép forrása: dvtk.eu