Golf

Tiger Woods lemondta a US Opent

  • VNA
Címkék:

Kihagyja az egy hét múlva kezdődő US Opent a golfozók egykori világelsője, az amerikai Tiger Woods.

A US Open golftorna korábbi háromszoros bajnoka továbbra is térdsérüléssel bajlódik, ezért nem indul az idény második major-tornáján. Tiger Woods 2009-ben kirobbant szexbotránya óta nem nyert versenyt, major-viadalon pedig utoljára 2008-ban győzött, akkor éppen a US Openen. A pályafutása során eddig 14 major-trófeával rendelkező Woods nyeretlenségének és rossz formájának köszönhetően a világranglistán jelenleg csak a 15. helyen áll.

Az amerikai golfozó a bal térdében küzd szalaghúzódással, emellett pedig a bal lábának Achillese is akadályozza a játékban. „Nagyon csalódott vagyok, hogy nem játszhatok a US Openen, de most itt az ideje, hogy végre hallgassak az orvosokra és a jövőre való tekintettel pihentessem a szervezetemet.” – közölte saját honlapján Woods, aki nem lesz tehát ott a június 16-19 között a Maryland államban található Bethesda-ban sorra kerülő tornán.