A Boston Maraton szervezői nem adják fel, tovább küzdenek azért, hogy magukénak tudhassák a maratoni futás világrekordját. Mint ismeretes, a kenyai Geoffrey Mutai április 18-án minden idők legjobb maratoni futó eredményével (2:03,2) teljesítette a 42.195 méteres távot, amelyet viszont a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) szabályai értelmében nem lehet világcsúcsként hitelesíteni. A világ legrégebbi, minden évben megrendezésre kerülő maratoni futó versenye (1897-ben volt az első!) ugyanis olyan pályán zajlik, amely nem alkalmas a rekord megdöntésére. Az IAAF 2004-ben készített el egy listát azon maratoni futó pályákról, ahol hitelesíthető a csúcs, de a bostoni nem tartozik ezek közé, mivel a rajt és a cél között a megengedettnél nagyobb a távolság, ráadásul a pálya összesített lejtése is háromszorosa a szabályokban rögzítetteknek.
A Boston Maraton szervezői jelezték, készek mindenfajta dokumentációt és hitelesítési eljárást végigjárni ahhoz, hogy a világcsúcs az ő versenyükhöz köthető legyen. A jelenleg a "világ valaha futott legjobb maratoni eredménye"-ként számon tartott futás után ők például ki fogják fizetni a 75.000 dolláros prémiumot Mutainak, amit a szerintük rekordnak számító futásért korábban beígértek.
Az IAAF 2004. január elsején kibocsátott szabálykönyve szerint a rajt és a cél közötti egyenes vonal mentén mért távolság nem lehet nagyobb, mint az összesített távolság fele, a bostoni pálya pedig ennek a kitételnek nem felel meg. Mutai brutálisan jó időt futott amúgy (57 másodperccel volt gyorsabb, mint a hivatalos világrekordot 2008-as berlini futása óta tartó etióp Haile Gebrselassie), a helyszíni beszámolók alapján ennek oka a folyamatos és erős hátszél lehetett. „Valóban volt hátszél, de nem volt igazából erős” – jegyezte meg ennek kapcsán Mutai. A fenti szabály a rajt és a cél megkötése vonatkozásában pont a szél faktort igyekszik kiküszöbölni, hiszen ha bizonyos részeken hátszél is uralkodik a pálya mentén, a cél elhelyezkedésének bekorlátozásával elérhető, hogy más szakaszokon viszont szembeszélben legyenek kénytelenek futni a versenyzők.
A másik kritikus pont úgy rendelkezik a világcsúcs hitelesítéshez, hogy a rajt és a cél közötti szintkülönbség nem lehet nagyobb, mint egy ezrelék, vagyis 1 kilométerre vetítve maximum 1 méter lehet. „A nemzetközi szövetség vezetőinek ide kellene jönniük és meg kellene nézniük, hogy ez a pálya mennyire nehéz. Negyvenkét kilométeren keresztül folyamatosan fel- és lefelé kell futni. Amin Gebre futotta a rekordot Berlinben, az sokkal könnyebb pálya volt” – mondta Mutai, aki ebben a kérdésben versenyző társainak támogatását is maga mögött tudhatja. A világrekord kapcsán fellángoló szakmai viták arról is szólnak, hogy a neves versenyeken (így Gebre 2008-as futása során is) stabil tempót diktáló iramfutók segítették az etiópot, ami adott esetben még komolyabb segítség is lehet, mint a bostoni pálya (összességében a 42.195 méterre vetített) szintcsökkenése.
A bostoni pálya az egyik legnehezebb terep a világ maratoni futóversenyei közül, amelyet mi sem bizonyít jobban, mint hogy korábban mindössze egyszer futották itt a valaha volt legjobb időeredményt, ez még 1947-ben a koreai Jun Bok Suh-nak sikerült (2:25,39).