Tragédia

Filkor Attila csapattársa meghalt, miután leállt a szíve a pályán

Életét vesztette Piermario Morosini, a Serie B-ben szereplő Livorno játékosa, miután leállt a szíve a Pescara elleni szombat délutáni bajnoki mérkőzésen.

Piermario Morosini az olasz utánpótlás-válogatott mérkőzésén 2009-ben.

Edoardo De Blasio a pescarai Santo Spirito kórház kardiológusának bejelentése szerint elhunyt Piermario Morosini, a Livorno korábbi sokszoros utánpótlás-válogatott olasz labdarúgója, aki a Pescara elleni szombat délutáni mérkőzésén lett rosszul.

A játékost a pályán újra kellett éleszteni, majd az őt kórházba szállító mentőautóban is leállt a szíve. A kórházban azonnal mélyaltatásba helyezték, és operációra készítették elő, de az életét végül már nem tudták megmenteni.

A Bergamóban született játékos ifikarrierjét az Atalantánál töltötte, majd 2005 és 2007 között, illetve 2009 óta az Udinese játékosa volt. A Serie A-ban jelenleg negyedik együttesben mindössze öt bajnokin lépett pályára, többnyire Serie B-s csapatoknak adták őt kölcsön. Így került 2012 januárjában a Livornóhoz is, ahol a szintén kölcsönben szereplő Filkor Attila csapattársa lett, és ahol szombat délután kilencedik alkalommal lépett pályára.

A haláleset miatt az Olasz Labdarúgó Szövetség törölte az összes olasz liga hétvégi mérkőzéseit, beleértve a Serie A 33. fordulójának találkozóit.

A videón a nyugalom megzavarására alkalmas felvételek láthatók