Manchester City

Balotelli újabb bocsánatkérése

  • MTI

Elnézést kért legutóbbi viselkedéséért Mario Balotelli, a Manchester City labdarúgócsapatának botrányhőse, akit vasárnap, az Arsenal elleni rangadón állítottak ki.

"Nagyon sajnálom, ami történt, és hogy csalódást okoztam a Manchester Citynek, különösképpen az edzőmnek, Roberto Mancininek, akit az egyik legjobbnak tartok és csodálok" - írta Balotelli közleményében.

Az együttes vezetőedzője hétfőn jelezte, hogy ebben a szezonban már nem számít játékosára. Később Cesare Prandelli szövetségi kapitány is "megfenyegette" a renitens futballistát: ha nem kér bocsánatot és folytatja ezt a fajta viselkedést, akkor nem számít rá a nyári Európa-bajnokságon.

"Egyszer már kimaradtam a nemzeti csapatból egy hülyeség miatt, nem akarok megint" - tette hozzá a 21 éves játékos, akinek ez már a harmadik piros lapja volt a szezonban.   

Balotellit akár kilenc mérkőzésre szóló eltiltással is büntethetik: a piros lap után automatikusan egy találkozót kell kihagynia, mivel ez volt a harmadik kiállítása, ez további kettővel növekszik. Könnyen elképzelhető, hogy további három meccset kap azért a belépőért, amelyet Alex Songgal szemben követett el vasárnap, amennyiben ez megtörténik, akkor automatikusan még újabb három összecsapással toldják meg.