Serie A

Del Pierooo! - lapszemle

  • Bodnár Gergő

Az olasz sportlapok csütörtöki számaikban a Juventus Lazio elleni szerdai győzelmével, illetve az Inter és a Roma sikereivel foglalkoztak. Egyes vélemények szerint utóbbi két együttes akár még a BL-selejtezős helyre is odaérhet a bajnokság végére.

"Ennek a sikernek köszönhetően jó esélyünk van arra, hogy valami igazán nagyot alkothassunk. A mai meccset is hamarabb lezárhattuk volna, ha kicsivel pontosabbak vagyunk a befejezéseknél. Sajnos az egy visszatérő probléma, hogy nagyon sok helyzetet rontunk el. A Lazio ellen is izgalommentes lehetett volna a végjáték, ha belőjük a ziccereinket. Így viszont egy ideig izgulni kellett a 2-1-es eredmény miatt" - értékelt a Juve szerda esti hazai sikerét követően a bajnokságban listavezető torinói klub edzője.

Antonio Conte a győztes gólt szerző Del Piero dicsérete mellett a vendégek góljáról is beszélt: "Egyetlen helyzetüket váltották gólra, ráadásul egy beívelés után kaptunk gólt, ami külön bosszantó. Mondjuk, nagy gond nincs, hisz mindössze 18 gólt kaptunk ebben az idényben. Szerencsére jött Alex, és elintézte a meccset. Csak jókat mondhatok róla. Mindig képes valami meglepőre a pályán, akár 1 akár 15 perc lehetőséget kap."

A Tuttosport olasz sportlap 2012. április 12-ei számának címlaprészlete.

"Del Pierooo!" írta, így egyszerűen három o-val, csütörtöki címlapján a Tuttosport. A torinói újság a Lazio elleni találkozó után természetesen a főszereplőt is megszólaltatta: "A döntetlen egy ilyen első félidő után valóságos öngyilkossággal ért volna fel. Hogy üzentünk volna a Milannak? Innentől kezdve már minden meccs egy döntő, és mi megmutattuk, hogy egy pillanatig sem adjuk fel" - nyilatkozta Del Piero, akit szerződésének esetleges meghosszabbításáról is kérdeztek. "Jól vagyok, remek erőben érzem magam, készülök a következő meccsre, ez a legfontosabb" - mondta diplomatikusan a bajnokságban a második gólját szerző játékos.

"Questa Juve e’ veramente spaziALE" vagyis "Ez a Juventus valóban fantasztikus" írta címlapján a La Gazzetta dello Sport, belecsempészve a főcímbe Del Piero nevét is. A rózsaszín újság első oldalán Diego Milito huszadik bajnoki góljáról, illetve a Roma-Inter kettős újabb sikeréről is megemlékezett. A Napoli meglepő Atalanta elleni hazai veresége már kisebb helyet kapott a címlapon.

Főleg Tottiék sikere volt nagyon fontos a Lazio vereségének fényében, hisz a Roma már csak 4 pont távolságra van a 3. helytől.

"Del Piero bajnoki címe" ezt az első olvasatra kissé merész címet a Corriere dello Sport választotta csütörtöki első oldalára. A római lap az Inter-Roma duó esetében a megszokottnál is merészebben fogalmazott, az újság szerint ugyanis még mindkét klubnak van esélye a Bajnokok Ligája indulást érő 3. hely megszerzésére. A Corriere dello Sport a Lecce idegenbeli - a bentmaradás szempontjából létfontosságú - sikeréről is megemlékezett. Úgy tűnik, a bajnoki cím mellett a Serie A-s tagság megőrzéséért is hatalmas harc várható. A Cesena menthetetlennek tűnik a Novarához hasonlóan, de a Lecce-Fiorentina-Genoa hármas nagyot küzd majd a 17. hely megszerzéséért.

Végül nézzük az osztályzatokat! A Gazzetta szerint Pirlo lett a mezőny legjobbja a Lazio ellen, a gólpasszal záró középpályást nyolcasra értékelte a szaklap, nem véletlenül. Pirlo egészen fantasztikus számadatokkal zárt: 142 labdaérintés, 69 jó és mindössze 8 rossz passz, 4 gólhelyzetet kialakító átadás, a Pepének adott assziszt mellett.

A győztes gólt szerző Del Piero a Lazio kapusához, Marchettihez hasonlóan 7,5-es osztályzatot kapott.

A továbbra is veretlen Juventust a következő mondattal értékelte a La Gazzetta dello Sport: "Öt győzelem zsinórban és jó játék még annak ellenére is, hogy rengeteget hibáztak a kapu előtt."