Forma-1

New Jerseyben rendezik a 2013-as Egyesült Államok Nagydíját

  • MTI

A Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság 2013-as szezonjában New Jerseyben kerül sor az Egyesült Államok Nagydíjára.

Az Egyesült Államokban ismét lehet Forma-1-es futamChris Christie, New Jersey állam kormányzója kedden, sajtótájékoztatón jelenti be, hogy a város- és az államvezetés megállapodott egy befektetői csoporttal, így a pálya 2013-ra megépülhet.

A tervezett aszfaltcsík a Hudson folyó mentén halad majd, gyakorlatilag egy, a hétköznapokban négysávos autópályaként használt úton.

"Nagy kihívás lesz a pilóták számára a pálya - mondta Joe DeMarco, a projekt megbízott vezetője. - Hasonlítani fog egy kicsit a belga spa-francorchamps-ira, de a versenyzők ezzel együtt úgy érzik majd, mintha Monte-Carlóban köröznének. A tervek szerint legalább tíz évig szerepel majd a versenynaptárban az itteni futam, a rendezés sikerétől függően azonban akár több évtizedig is része lehet a vb-sorozatnak."

A következő idényben a texasi Austinban rendezik majd meg az Egyesült Államok Nagydíját, amelyre legutóbb 2007-ben, Indianapolisban került sor. Akkor Lewis Hamilton, a McLaren egy évvel később világbajnok brit pilótája nyert.

Korábban már volt Forma-1-es futam New York államban, 1961-től 1980-ig ugyanis Watkins Glen adott otthont a versenynek, de rendeztek már GP-t a kaliforniai Long Beachen, továbbá Las Vegasban, Detroitban, Dallasban és Phoenixben is.

A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone évek óta tervezi, hogy New York városában, vagy annak közvetlen környezetében kerüljön sor F1-es futamra.