Síugrás

Cipzárja miatt zárták ki a versenyt megnyerő Schlierenzauert - videó

  • VNA

Hiába érte el a legmagasabb pontszámot, mégis kizárta a zsűri az osztrák Gregor Schlierenzauert.

Alig két órával a délelőtti egysorozatos verseny után újra lécet csatoltak a világ legjobb síugrói, akik ak lumi sírepülő sáncon immáron egy rendes, két sorozatból álló versenyen küzdöttek meg egymással. A győzelmet ezúttal a norvég Anders Bardal szerezte meg, aki a japán Daiki Ito és a lengyel Kamil Stoch előtt tudott győzni. Az első sorozatban ugyan remek repüléseket láthattunk, a másodikban azonban a folyamatosan erősen fújó hátszél miatt szinte mindenki jóval rövidebbet ugrott.

A verseny negatív hőse az osztrák Gregor Schlierenzauer lett, akinek a második sorozat előtt elszakadt a cipzárja a síugró ruháján. Biztosító tűvel, illetőleg ragasztó szalaggal ugyan gyorsan orvosolták a gondot az osztrákok, majd az incidensről tudomást sem véve Schlierenzauer nagyot ugrott, amivel meg is nyerte volna a versenyt. A Nemzetközi Síszövetség (FIS) szabályai miatt azonban ki kellett őt zárni, mivel ugrás közben a cipzárnak végig behúzott állapotban kellett volna lennie, ami az ő esetében - nyilvánvaló technikai hibából adódóan - nem történt meg. A Négysáncverseny győztes Schlierenzauer kizárás azt jelentette, hogy a most visszafogottan ugró (csak a 26. helyen záró) Andreas Kofler megőrizte előnyét az összetett Világkupa élén.

Síugró Világkupa - 2011/12
Bad Mitterndorf (AUT) - HS-200 sírepülés, egyéni
1. Anders Bardal (norvég) (197,5 - 183,5 méter) 364,9 pont
2. Ito Daiki (japán) (209,0 - 171,5 méter) 363,3 pont
3. Kamil Stoch (lengyel) (191,5 - 181,5 méter) 358,2 pont
4. Thomas Morgenstern (osztrák) (184,5 - 180,0 méter) 349,4 pont
5. Robert Kranjec (szlovén) (194,0 - 166,5 méter) 348,6 pont
6. Roman Koudelka (cseh) (191,0 - 186,5 méter) 347,8 pont
Az összetett Világkupa állása: 1. Andreas Kofler (osztrák) 795 pont, 2. Gregor Schlierenzauer (osztrák) 753 pont, 3. Anders Bardal (norvég) 749 pont, 4. Thomas Morgenstern (osztrák) 706 pont, 5. Kamil Stoch (lengyel) 464 pont, 6. Richard Freitag (német) 454 pont