Bajnokok Ligája

A Villarrealnál a nulla pont ellenére is látnak pozitívumokat

A Bajnokok Ligája A jelű kvartettjében a Villarreal utolsó mérkőzését is elveszítette, a Napolitól kapott ki hazai pályán 2-0-ra, így nulla ponttal zárt a a csoportkört. Juan Carlos Garrido, a spanyolok szakvezetője ennek ellenére bízik a jobb folytatásban, de immár csak a spanyol bajnokságban és kupában.

A Bajnokok Ligája A jelű kvartettjében a Villarreal utolsó mérkőzését is elveszítette, a Napolitól kapott ki hazai pályán 2-0-ra, így nulla ponttal zárt a a csoportkört.  

"Már a sorsoláskor tudtuk, hogy hihetetlenül nehéz csoportba kerültünk, ma este pedig olyan ellenfél ellen léptünk pályára, akik hihetetlenül motiváltak voltak, és tudták, hogyan futballozzanak velünk szemben. Az első félidőben jól játszottunk, ennek köszönhetően kinyílt a Napoli, miközben mi birtokoltuk többet a labdát. De ellenfelünk ekkor is nagyon veszélyes volt, és vannak olyan játékosai, akik képesek eldönteni egy mérkőzés. A második félidőben pedig láttuk mi történt, és nekünk arra is ügyelnünk kellett, hogy segítsünk azoknak a játékosoknak, akik most térnek vissza sérülésükből felépülve, másokat pedig pihentetni szerettem volna" - nyilatkozta Juan Carlos Garrido a találkozó után.

A Villarreal helyzetét ősszel meghatározta kulcsemberei kidőlése, illetve távozása, a csapat legfényesebb csillaga, Giuseppe Rossi október vége óta harcképtelen. Az előző idényben a Sárga Tengeralattjáró harcban volt a spanyol bajnoki bronzérmemért, végül a negyedik helyen végzett, és kiharcolta a BL-szereplést, míg idén három győzelemmel, öt döntetlennel és hat vereséggel mindössze a 15. helyet foglalja el a Primera Divisiónban 14. fordulót követően. A Bajnokok Ligájában még sanyarúbban szerepelt, pontot sem szerzett csoportjában, két rúgott gólja mellé 14-et kapott.

"Remélem, hogy sikerül az újrakezdés a csapatnak és a játékosoknak. Még a ma esti mérkőzésből is sok pozitívumot tudunk levonni. Mostantól csak a bajnokságra összpontosítunk, jó úton járunk, ma este is láthattunk, hogy javulóban van a teljesítményünk" - tette hozzá Garrido.

"Ez egy nagyon nehéz meccs volt, különösen annak fényében, hogy már nem volt esélyünk a továbbjutás kiharcolására - mondta Nilmar. - Természetesen nagyon letörtek vagyunk, de sajnos ilyen a futball, nincs időnk keseregni. Nagyon sokat kell dolgoznunk, hogy minél több mérkőzést megnyerjünk, ez most létfontosságú számunkra. Igaz, hogy ma este 2-0-ra kikaptunk, de más volt a hozzáállásunk, megmutattuk, hogy ismét képesek vagyunk szépen futballozni."

"Még ott van a liga és a Király-kupa, ahol versenyben vagyunk. Persze most nem azt tervezgetjük, hogy majd a következő szezonban javítunk a mostani rossz szereplésünkön a Bajnokok Ligájában, most csak a következő fellépésünkre koncentrálunk, azt kell megnyernünk, és ledolgoznunk a hátrányunkat a tabellán, hogy aztán újra európai kupaszereplést érő helyen végezzünk" - tette hozzá Marcos Senna.

Villarreal-Napoli:


Bajnokok Ligája
A-csoport 6. forduló
Manchester City (angol)-Bayern München (német) 2-0 (1-0)
gól: Silva (37.), Toure (52.)
Villarreal (spanyol)-Napoli (olasz) 0-2 (0-0)
gól: Inler (65.), Hamsik (77.)
Bajnokok Ligája A-csoport
végeredmény
1. Bayern München 6 4 1 1 11 6 13 p
2. SSC Napoli 6 3 2 1 10 6 11 p
3. Manchester City 6 3 1 2 9 6 10 p
4. Villarreal 6 0 0 6 2 14 0 p