EURO 2012

Őrült meccsen verte Portugália Dániát

Egyre érdekesebben alakul a B-jelű "halálcsoport", hiszen Dánia ezúttal egy őrült mérkőzésen kikapott Portugáliától 3-2-re. Ronaldóék már 2-0-ra is vezettek, ám a dánok egyenlíteni tudtak, de a csereként beállt Varela egy 87. percben szerzett találattal megmentette a délieket.

Portugál gólöröm Dánia ellen

A B csoport második fordulójának első mérkőzésén Dánia Portugáliával találkozott. Egy esetleges dán siker azt jelentette volna, hogy az Eb-n az északiak biztosítják be elsőként a helyüket a legjobb nyolc között, míg Portugáliának az életben maradáshoz kellett az a bizonyos három pont.

Mindezek ellenére Dánia kezdte jobban a mérkőzést, ám tíz perc elteltével helyre állt a világ rendje, hiszen a portugálok átvették az irányítást. Ennek az lett az eredménye, hogy Ronaldóék Pepe révén a 24. percben egy szögletet követő fejesből megszerezték a vezetést, majd nem sokkal később Hélder Postiga 2-0-s előnyhöz juttatta a portugálokat. A félidő végén aztán Nicklas Bendtner révén gyakorlatilag a semmiből szépített Dánia.

A szünetet követően kissé leült a mérkőzés, ugyanis a dánok képtelenek voltak normális támadásokat vezetni, míg a portugáloknak teljesen megfelelt az eredmény. A játék végül akkor változott nagyot, amikor a 80. percben Nicklas Bendtner újabb fejesgólt szerzett, ezzel a kiesés szélére sodorva Ronaldóékat. Ekkor aztán hirtelen elkezdtek focizni a déliek, és az eredmény nem is váratott sokáig magára: a csereként beállt Varela góljával Portugália megnyerte a találkozót.

Összességében nem sokon múlt, hogy Dánia újabb nagy meglepetést okozzon, ám a portugálok még időben kapcsoltak, így megőrizték helyüket a továbbjutásért harcoló együttesek között.

EURO 2012
Dánia-Portugália 2-3 (1-2)
Dánia: Andersen - Kjær, Agger, S. Poulsen, Jacobsen - Kvist, Eriksen - Zimling (J. Poulsen 16.), Krohn-Dehli (Schone 90.), Rommedahl (Mikkelsen 60.) - Bendtner.
Portugália: Rui Patrício - Bruno Alves, Pepe, Fábio Coentrão, João Pereira - Miguel Veloso, João Moutinho, Raul Meireles (Varela 84.) - Nani (Rolando 89.), Cristiano Ronaldo, Hélder Postiga.
Gólszerző: Pepe (24.), Hélder Postiga (36.) Varela (87.), ill. Bendtner (41., 80.)
Sárga lap: Raul Meireles (29.), Ronaldo (92.) ill. J. Poulsen (56.), L. Jacobsen (81.)
Kiállítva: -

Vége a mérkőzésnek, Portugália 3-2 arányban legyőzte Dániát!

94. perc: Talán az utolsó dán lehetőség: a csereként beállt Schone kapott labdát a 16-oson belül a jobb oldalon tisztán lőhetett, ám elrontott a helyzetet.

92. perc: Cristiano Ronaldo csúnya szabálytalansága után sárga lapot kapott.

Négy perc lesz a ráadás.

90. perc: Dán csere: Krohn-Behli helyét Schone vette át.

89. perc: A jelek szerint Portugália az eredménytartásra fekteti a hangsúlyt: Nani helyére Rolando érkezett.

87. perc: GÓL! Fábio Coentrão ívelt be a bal oldalról, Varela pedig teljesen üresen kapta a labdát. A cserejátékos elsőre luftot rúgott, másodjára azonban már nem vétette el a célpontot. 2-3.

84. perc: Raul Meirelest Varela váltotta.

82. perc: A szabadrúgást Cristiano Ronaldo végezte el a 16-os bal oldalán, amelyet laposan a kapura lőtt, Andersen pedig könnyedén védett.

81. perc: Lars Jacobsen kapott sárga lapot.

80. perc: GÓL! A kihagyott helyzet megbosszulta magát: Dánia vezetett támadást a jobb oldalon, majd Bendtner érkezett a bal oldalon, aki teljesen öresen fejelhetett. Rui Patrício ugyan még beleért, de a kapufáról bepattant a labda. 2-2!

78. perc: Cristiano Ronaldo meccslabdát rontott: a leshatárról kiugró játékos teljesen egyedül vezethette rá a kapusra a labdát, azonban a lövés csúnyán mellé ment.

77. perc: Nani kezezett saját 16-osa bal oldalán, a dánok szabadrúgást kaptak. Eriksen ívelésére ugyan volt érkező ember, Rui Parício azonban sikeresen öklözött.

Megkezdődött az utolsó negyedóra, Dániának lassan teljesen ki kell támadnia.

72. perc: Bendtner kreált helyzetet magának, majd 16 méterről lőtt, kapu mellé.

71. perc: Szép portugál támadást követően nem sikerült a befejezés: az erőtlen lövést simán fogta Andersen.

Portugália számára nem csak a továbbjutás szempontjából lenne fontos a győzelem, hiszen a válogatott az utolsó hét mérkőzéséből csak egyet tudott megnyerni.

64. perc: Az említett Postiga el is hagyta a pályát, helyére Nélson Oliveira állt be.

63. perc: Ronaldo tálalt csodásan a 16-oson belül érkező Hélder Postiga elé, de Agger jókor érkezett, gyakorlatilag az utolsó pillanatban tudott menteni.

62. perc: Nagyjából 17-18 méterről vállalt el Kvist egy kapáslövést, az életerős bomba viszont elkerülte a kaput, igaz, nem sokkal.

60. perc: Újabb kényszerű dán csere: Rommedahl sérült meg, a helyét pedig Mikkelsen vette át.

57. perc: Raul Meireles végezhetett el egy jobb oldali szabadrúgást, amelyet élesen ívelt középre, Andersen pedig kiöklözte azt.

56. perc: Jakob Poulsen durván szabálytalankodott Nanival szemben, a jutalma pedig egy sárga lap.

A már említett Ronaldo-helyzeten kívül igazán veszélyes lehetőség egyik csapat előtt sem adódott, mivel inkább tapogatózó játék folyik. Dánia képtelen támadásokat vezetni, Portugáliának pedig tökéletes az eredmény.

49. perc: Ronaldo majdnem megszerezte a portugálok harmadik gólját, amikor egy előrevágott labdát követően egyedül vezethette a labdát, ám végül a Real klasszisa a kapusba lőtte azt.

Kezdetét vette a második félidő, csere nem történt a szünetben.

Az eddigiek során teljes mértékig elégedettek lehetünk a mérkőzés színvonalával, hiszen jó iramú találkozót láthatunk, három góllal. A meccset jobban kezdték a dánok, ám tíz perc után már a portugálok uralták a mérkőzést, amely meg is hozta az eredményét, hiszen előbb Pepe, majd Hélder Postiga talált be. Ezt követően a dánok gyakorlatilag a semmiből szépítettek Bendtner révén, így mindenképpen erős második félidőre számíthatunk.

Vége az első félidőnek, Portugália 2-1-re vezet.

Két perc lesz a hosszabbítás.

44. perc: Veszélyes portugál helyzet: Nani tette be a jobb szélről a rövidre, Postiga azonban nem tudott fejelni, majd Ronaldo elől tisztázott Kjaer.

41. perc: GÓL! Jobbról érkező beadás után Krohn-Dehli fejelte vissza a labdát az ötös közepén álló Bendtnernek, aki fejjel juttatta a játékszert az üresen tátongó kapuba. 1-2!

38. perc: Egy veszélyes dán akciót követően megvan az északiak első lövése, ám a portugál kapus a helyén volt.

36. perc: GÓL! Egy bal oldali beívelés után a védők röviden fejelték ki a labdát, Nani bedig jobbról adta be Hélder Postigának, aki az ötös sarkáról nem hibázott. 0-2!

35. perc: Cristiano Ronaldo végezte el a szabadrúgást, a dánok nagy szerencséjére a sorfalról szögletre pattant a játékszer.

34. perc: Ronaldo kezdett nagy szólóba, de a lövés pillanatában szabálytalankodtak vele, így nagyon veszélyes portugál szabadrúgás következhet 17-18 méterről.

29. perc: Megvan a mérkőzés első sárga lapja is, egy dán felívelésnél Meireles kezezett, és nem sokon múlt, hogy pirosat mutaossn fel neki a játékvezető.

28. perc: Hélder Postiga kapott kiváló labdát Ronaldótól, de a védők szögletre tisztáztak. Ezzel a mai első tippünk révbe is ért!

24. perc: GÓL! Egy Ronaldo szabadrúgást követően Kjaernek kellett mentenie középen, az így kiharcolt szögletre a rövid oldalon Pepe érkezett, aki védhetetlenül fejelt a kapuba. 0-1!

21. perc: Ronaldo lépett volna meg a bal szélen, de fellökték őt, Portugália szabadrúgást kapott. A sértett végezte el a pontrúgást, ám csúnyán fölé lőtte.

18. perc: Egy levágódő lövés után Ronaldo elé pattant a labda, aki 17-18 méterről a kapu mellé lőtt.

16. perc: Zimling valóban elhagyta a pályát, Jakob Poulsen érkezett a helyére.

15. perc: A jelek szerint Zimling nem tudja folytatni a játékot, Morten Olsennek nagy valószínűséggel cserélnie kell.

12. perc: Jobb oldali akciót követően sarokrúgáshoz jutott Portugália, a kis szögletet kovetően egy éles beívelés következett, Andersennek pedig öklöznie kellett.

Portugália kezdi átvenni az irányítást, de ez helyzetekben még nem mutatkozott meg.

7. perc: A dánok eddig sokkal kezdeményezőbbnek tűnnek, főként a jobb oldalon vezetik támadásaikat, amely ezúttal újabb szögletet eredményezett.

3. perc: Dánia harcolt ki a jobb oldalon egy szögletet, a legurított labda gyenge volt, ám jöhetett az újabb sarokrúgás, amelyből lövésig is eljutottak a dánok, de Pepe blokkolni tudott.

Kezdetét vette a mérkőzés.

17:58 - Érdekesség, hogy az Eb-selejtezők során a két együttes szintén egy csoportban szerepelt, akkor Dániában a hazaiak 2-1-re, míg fordított felállásban a portugálok 3-1-re tudtak nyerni.

17:55 - A mai mérkőzésen Portugália első félidőben elvégzett szögleteinek számára fogadtunk.

17:51 - Köszöntjük kedves Olvasóinkat, hamarosan kezdődik a Dánia-Portugália mérkőzés.

EURO 2012 Tippliga
8500 dollár összdíjazás!
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény, egy 6000 dollár összértékű Manchester United VIP-csomag a következőket tartalmazza: utazás két főre repülőgéppel, szállás két éjszakára egy ötcsillagos szállodában két fő részérere, két darab belépőjegy a Manchester United egyik őszi bajnoki mérkőzésére az Old Trafford VIP-páholyában teljes ellátással. A főnyeremény mellett további értékes pénzdíjak találnak gazdára összesen 2500 dollár értékben. Az első 100 helyezett díjazásban részesül!