A világ egyik legjobb és legelismertebb biatlon edzője, Wolfgang Pichler hazatért a világbajnokságra. A trénerként már több helyen is megforduló világvándor most éppen az orosz női versenyzőket próbálja meg visszasegíteni az élre. Az 57 éves mester a vb másfél hetére hazatért szülővárosába, a mindössze 6500 lakossal rendelkező Ruhpoldingba. A korábban a kiváló svéd biatlonost, Magdalena Forsberget is edző Pichler nehéz ember hírében áll. Éppen ezért okozott meglepetést az a múlt nyári hír, amely szerint hároméves szerződést kötött azzal az orosz szövetséggel, amelyet évekkel korábban gőzerővel ostorozott - tiltott szerek használatára vonatkozó - kritikáival.
Az idős mester a Szocsi olimpiáig szeretné felhozni a legjobbak szintjére a Zajceva-Szlepcova-Viluhina trióval fémjelzett orosz női csapatot. Az amúgy a ruhpoldingi polgármester testvérének számító Pichler a vb szünnapján az egyik frankfurti újság kérdéseire válaszolt, majd zárásként a hatharom.com riporterének is beszélt magyar kapcsolatáról.
- A vb első futamai nem sikerültek igazán jól Önnek és csapatának. Nem izgult, hogy emiatt kritikát kaphat?
- Nem, hiszen képes vagyok lazán venni a dolgokat. Ez az egyik erősségem és az is, hogy képes vagyok másoktól függetlenül dolgozni, így ha holnap kirúgnak, akkor sem esek kétségbe. Tudom, hogy nem könnyű közegbe csöppentem, de én az olajoligarchákohz is farmerben megyek tárgyalni, mert megvan a szakmai tudásom ahhoz, hogy ne a külsőmmel kelljen kompenzálnom mindent. Engem akartak edzőnek, ami nagyon fontos volt, hiszen érzik, hogy velem eredményes lehet a csapat. Szerencsére érzem az orosz szövetség új elnökének, Michail Prochorovnak a teljes bizalmát, enélkül nem is vállaltam volna el a feladatot. Annyira rossz persze nem is volt a vb-rajtunk, hiszen két versenyzőm (Szlepcova és Viluhina) is a legjobb nyolcba jutott a sprintben. Amikor aláírtam a szerződésemet, azt mondtam a versenyzőimnek, hogy szeretnék valamit felépíteni itt Oroszországban. Ehhez azonban időre van szükség, ha valaki az én módszereimmel, tehát tisztán készül.
- Az üldöző versenyben aztán jött vasárnap Viluhina bronzérme, ehhez mit szólt?
- Ajándéknak fogtuk fel, hiszen nem számítottunk rá. Ez a siker viszont sok mindenben könnyíti a dolgunkat, hiszen segít a versenyzőknek elhinni azt, hogy az én módszerem sikerre viheti őket. Végső soron hosszú távon gondolkozunk, hiszen nekünk a 2014-es olimpiára kell igazán jónak lennünk. Viszont tudom, hogy már most is sokat várnak tőlünk, mindezt jól mutatja az a tény is, hogy amikor megérkeztem Moszkvába, akkor a repülőtéren 17 televíziós társaság kamerái fogadtak engem.
- Eléggé kacifántos volt eddig az edzői karrierje, hiszen autodidakta módon tanult bele a trénerkedésbe, majd Svédországban ért el kiemelkedő sikereket. Most viszont az orosz válogatott vezetőjeként tér vissza szűkebb hazájába. Nem furcsa ez?
- Nem, minden úgy jó, ahogy van. Az orosz megbízatásról már előre tudtam, hogy nagy kaland lesz. Elég idős vagyok már ahhoz, hogy ne ijedjek meg a jelentős feladatoktól. Van kellő tapasztalatom, és ha eg
y ilyen lehetőség 57 éves korban érkezik, akkor most kell megragadni. Úgy éreztem magam, mint ha a Freiburgtól az FC Bayern Münchenhez igazoltam volna át. És itt most nem is elsősorban a pénzügyi lehetőség közötti különbségről beszélek. Nem is hittem volna azt, hogy mennyire mély a merítési lehetőség Oroszországban. Vannak felmérő időpontok, ahol időről időre rengeteg új arc jelenik meg, így csak meresztgetem a szemeimet, hogy mekkora bázisa és hátországa van itt a sportágnak.
- Milyen módon beszélget a versenyzőivel és miképpen működik a napi munka?
- Van egy lány, aki tökéletesen beszél angolul, ő fordít nekem rendszeres. Alakul a rendszer, ahol lassan kezdjük megtalálni a közös ritmust. Tavaly nyáron itt kezdtünk Ruhpoldingban, ahol két hétig alapoztunk. Ezt követően mindenki hazamehetett tíz napra, ahol egyénileg kellett dolgoznia és edzenie. Utána megint jött egy hosszabb edzőtábor és ez így ment egészen a szezon kezdetéig. Ha nem voltunk együtt, akkor természetesen skype-on tartottam a kapcsolatot a csapattal.
- Annak idején Ön a doppinghasználat elleni küzdelem egyik élharcosaként élesen kritizálta az oroszokat. A 2009-es világbajnokságon fennhangon kritizálta a három lebukott orosz sportolót. Most pedig személyesen vállalt munkát ebben az országban. Ez a kettő hogy jön össze egymással?
-A döntésem utáni két hétben nem sokat aludtam, hiszen nekem is komoly fejtörést okozott ez a dolog. Az akkorra tervezett és befoglalt szabadságomat teljesen tönkre is tette az új szerződés. Ami a dopping témakörét illeti, csak kiemeltem azt, amit mindenki más is látott. Mivel kiderült, hogy voltak is pozitív dopping esetek utána, így a vádjaimat nyugodtan fenntarthattam. Azt viszont most is tartom, hogy ha még az akkori vezetés lenne az orosz szövetség élén, akkor nem vállaltam volna semmilyen munkát náluk. Az új vezetéssel, Prochorov úrral egy hiteles oligarcha ült a sportág élére, aki lehetővé tette nekem, hogy náluk dolgozzak. Elmondtam neki a koncepciómat, amit ő maga is támogat. Szeretnénk tisztán felkészülő sportolókkal eljutni a téli olimpiára Szocsiba.
- Megbízható a csapat ön mögött?
- Én csak azt tudom garantálni, hogy a csoportommal tisztán dolgozom. Ami Oroszországban a háttérben történik, arról én nem tudok semmit. Nem tudom, csak érzem, hogy az oroszokat is erősen foglalkoztatja ez a téma és próbálnak a dopping ellen küzdeni. Pénzben én magam is sokat kockáztatok emiatt, hiszen egy pozitív dopping-eset miatt azonnal kirúghatnak. Ez benne szerepel a szerződésemben, így anyagilag és erkölcsileg is nagy kockázatot vállaltam. Nagy vesztesként, de igazi hősként is távozhatok Oroszországból. Azt viszont tudom, hogy a régi edzők alig várják, hogy megbukjak és nem örülnek az érkezésemnek, de ezzel a helyzettel együtt kell tudnom élni.
- Mit gondol a magyar biatlonról, mi hiányzik a kis nemzeteknek ahhoz, hogy előrébb lépjenek?
- Ismertem versenyzőket a '90-es években, akik egészen jó szinten álltak a nemzetközi mezőnyhöz képest. Sajnos kevés versenyzőjük van a magyaroknak és ez nem jó. Először kellene fiatal tehetségeket találni, akikre érdemes egy sportágat felépíteni és szponzorokat keresni. Ha van emberanyag, akkor következhet a pénzügyi háttér, ami most nyilvánvalóan nincs meg a magyaroknál sem. Bár az itt Ruhpoldingban szerepelt csapatukban két tehetséges versenyzőt is láttam…