Serie A

Hiába vezetett, kikapott a Juventus az Udinesétől - videó

Marchisio szépségdíjas gólja után fordítottak a vendégek

A Serie A 22. fordulójának zárómeccsén a Juventus hazai pályán kapott ki az Udinésétől, így a vendégek megelőzték őket, és feljöttek a hatodik helyre. Az első játékrész nem hozott izgalmas játékot, de a szünet után Marchisio gyönyörű ollózós gólt szerzett. Az udineiek azonban ekkor már lendületben voltak, és egyenlíteni, majd fordítani is tudtak.

Az Udinese játékosainak gólöröme a Juventus elleni bajnokin

Az első negyvenöt percben nyugodtan aludhattunk volna egy nagyot, nem maradtunk volna le sok mindenről. Bonucci jó helyzetből csúnyán mellé lőtt, Del Piero szabadrúgásból fölé, majd akcióból távolról már pontosan, de ekkor meg Handanovic ütötte ki az előtte lepattanó labdát. Rögtön az ezt követő szöglet után Grosso éles szögből eltalálta a kapus kezét, a játékrész zárásaként pedig a másik oldalon Isla szintén mellédurrantott.

A fordulás után megélénkült a meccs, és ez elsősorban az Udinesének volt köszönhető. Pizzi lövését Buffonnak kellett kapu fölé tolnia, majd Di Natale lesgyanús helyzetből indulva passzolt el a kifutó hálóőr és a kapufa mellett is.

Ezek után meglepő volt, hogy a Juventus szerzett vezetést, de Marchisio mozdulata mindenképp gólt érdemelt. Del Piero lövése felpattant a védőkről, a szélső pedig gyönyörűen, a feje fölül ollózva lőtt a vendégkapuba. (1-0)

A szép találat nem nagyon fogta meg az udineieket, tovább folytatták a rohamaikat, és a 67. percben eredménnyel is jártak. Ekkor Di Natale lövését védte Buffon, de pont Zapata elé pattant a labda, ő pedig a hálóba kotorta. (1-1)

Továbbra is a vendégek voltak fölényben, és a 85. percben megszerezték a vezetést is. Alexis Sanchez addig dekázgatott Felipe Melo körül, míg ki tudta tenni a játékszert Islának, aki egyből visszapasszolta, a csatár pedig a kapu közepébe lőtt a büntetőterületen belülről. (1-2)

Bonucci nehezen viselte az eseményeket, és néhány perc múlva durván felrúgta Alexis Sanchezt, amiért kiállították, de nem sokkal később a chilei is követte, mivel megkapta a második sárgáját. Az eredmény már nem változott, így a Juventus visszacsúszott a hetedik helyre, és épp legyőzője lett a hatodik.


Serie A, 22. forduló:

Juventus-Udinese 1-2 (0-0)
gólszerző: Marchisio (60.), illetve Zapata (67.), Sanhez (85.)
kiállítva: Bonucci (87.), illetve Sanchez (88.)

Korábban játszották:
Cagliari-Bari 2-1 (2-1)
gólszerző: Matri (8., 12.), illetve Okaka (14.)

Genoa-Parma 3-1 (3-1)
gólszerző: Palacio (16., 11-esből), Paletta (44., öngól), Kaladze (44.), illetve Crespo (33.)

Internazionale-Palermo 3-2 (0-2)
gólszerző: Pazzini (57., 73.), Eto'o (76., 11-esből), illetve Miccoli (5.), Nocerino (36.)

Lecce-Cesena 1-1 (1-0)
gólszerző: Corvia (11.), illetve Bogdani (90.)

Napoli-Sampdoria 4-0 (2-0)
gólszerző: Cavani (17., 45., 57., a másodikat 11-esből), Hamsík (48.)

Brescia-Chievo 0-3 (0-1)
gólszerző: Pellissier (45., 94.), Mandelli (47.)

Szombaton játszották:
Catania-AC Milan 0-2 (0-0)
gólszerző: Robinho (58.), Ibrahimovic (85.)
kiállítva: van Bommel (54., AC Milan)

Lazio-Fiorentina 2-0 (0-0)
gólszerző: Kozak (69., 73., előbbit 11-esből)

A Bologna-AS Roma mérkőzés havazás miatt a 17. percben, 0-0-ás állásnál félbeszakadt.

Az állás:
1. AC Milan 22 39-18 47 pont
2. Napoli 22 36-20 43
3. Lazio 22 29-21 40
4. Internazionale 21 36-24 38
5. AS Roma 21 31-24 38
6. Udinese 22 36-29 36
7. Juventus 22 36-27 35
8. Palermo 22 36-28 34
9. Cagliari 22 26-23 29
10. Chievo 22 23-22 27
11. Sampdoria 21 20-22 27
12. Genoa 21 18-20 27
13. Fiorentina 21 21-23 25
14. Bologna 21 23-29 25
15. Parma 22 22-28 25
16. Catania 22 18-29 22
17. Lecce 22 21-39 21
18. Cesena 22 16-28 20
19. Brescia 22 17-30 18
20. Bari 22 14-34 14
A Bolognától három pontot levontak.