Tragédia

Így búcsúztak Morosinitől a Livorno szurkolói - fotó

  • MTI/63

Kedden 15 órakor Livornóban a Stadio Armando Picchiben közel 8 ezer szurkoló vett végső búcsút Piermario Morosinitől.

A 25 esztendős középpályástól, akinek a Pescara elleni Serie-B-s mérkőzésen állt le a szíve, majd kórházba szállítást követően életét vesztette kedden, a Livorno stadionjában, a Stadio Armando Picchiben közel 8 ezer szurkoló vett végső búcsút. A játékos koporsóját hatalmas taps kíséretében vitték körbe a stadionban. A felravatalozásra szerdán, a temetésre pedig a tervek szerint csütörtökön kerül sor.

A Livorno stadionjában 8000 szurkoló búcsúzott Piermario Marosinitől

Giancarlo Abete, az olasz szövetség (FIGC) elnöke bejelentette, hogy ezen a héten minden találkozó előtt egyperces gyászszünettel emlékeznek Morosinire, Givoanni Petrucci, az olimpiai bizottság (CONI) vezetője pedig azt kérte, hogy az összes olaszországi sportrendezvényen járjanak el hasonlóan.

A hétfői boncolást követően az orvosok kizárták a szívinfarktus és az ütőértágulat lehetőségét is, s a későbbiekben további vizsgálatokkal akarják megállapítani, hogy alkati, vagy örökletes probléma okozta-e a futballista halálát.

A Livorno hivatalosan visszavonultatta a játékos 25-ös számú mezét, az Atalanta pedig a stadionja déli lelátóját (Curva Sud) Morosiniről fogja elnevezni.