EURO 2012

Kassai Viktor is utazhat az Eb-re

  • MTI

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) kedden nyilvánosságra hozott döntése értelmében Kassai Viktor is vezet majd mérkőzést a jövő évi lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságon.

Az idei BL-döntőt vezető Kassai is ott van az UEFA játékvezetői bizottsága által kijelölt 12 vezetőbíró között.

Az uefa.com-on olvasható közlemény szerint a kontinentális szervezet játékvezetői bizottsága 12 vezetőbírót nevezett meg, további négy bíró pedig kizárólag negyedik játékvezetőként működik majd közre az Eb-n.
   
Az UEFA egyúttal azt is közölte, hogy a kontinenstornák történetében először - a labdarúgás szabályalkotó testületének (IFAB) korábbi döntése értelmében - a két oldalvonal melletti asszisztensen kívül az alapvonalnál is lesznek majd segítői a vezetőbíróknak.
   
Az Eb-re kijelölt játékvezetők január 30. és február 2. között tréningen vesznek részt, ahol a technikai információk mellett edzéstervet is kapnak a felkészüléshez. Április 30-tól május 3-ig Varsóban tartanak felkészítést a bíróknak, akiknek június 4-én kell megérkezniük az Eb helyszíneire.
   
Kassai az idén többek között az FC Barcelona-Manchester United Bajnokok Ligája-döntőt is vezette, tavaly pedig a dél-afrikai világbajnokságon két csoportmérkőzésen, az egyik nyolcaddöntőn, illetve a Németország-Spanyolország elődöntőn is bíráskodott.
   
A jövő évi Európa-bajnokság június 8-án kezdődik.

Az Európa-bajnokság vezetőbírói:
Kassai Viktor, Howard Webb (brit), Carlos Velasco Carballo (spanyol), Craig Thomson (skót), Wolfgang Stark (német), Damir Skomina (szlovén), Nicola Rizzoli (olasz), Pedro Proenca (portugál), Stéphane Lannoy (francia), Bjorn Kuipers (holland), Jonas Eriksson (svéd), Cüneyt Cakir (török)