NBA

Tony Parker hazatért Franciaországba

  • MTI

Átmenetileg a Villeurbanne együttesében folytatja pályafutását Tony Parker, a San Antonio Spurs francia kosárlabdázója.

A 29 éves válogatott játékos addig marad új állomáshelyén, amíg az NBA új idénye el nem kezdődik.

"Logikus volt számomra a döntés, hogy hazajöjjek. Nagyon kevés pénzért játszom majd, havonta ezerötszáz eurót fogok kapni, a biztosításomat pedig saját zsebből fizetem" - mondta az irányító, aki tavaly négy évvel hosszabbította meg amerikai klubjával a szerződését, amely 50 millió dollárt garantál neki.

Az NBA-ben egyelőre továbbra sincs megegyezés a klubtulajdonosok és játékosok között az elhúzódó bérvitában. Szakértők szerint a felek álláspontja nagyon messze van egymástól a bérplafont illetően.

A liga működését szabályozó kollektív szerződés június 30-án járt le, azóta az úgynevezett lockout van érvényben. Ez azt jelenti, hogy a klubtulajdonosok kizárták a ligából a játékosokat, ezzel pedig komoly veszélybe került a következő, elvileg november 1-én rajtoló szezon.