Női kézilabda BL

Görbiczék könnyed, látványos játékkal nyertek a Metz otthonában

A magyar bajnokságban hibátlan, a Bajnokok Ligájában pedig egy vereséggel és egy győzelemmel álló Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata az általa az előző fordulóban legyőzött francia Metz otthonában lépett pályára a BL-ben. Konkoly Csaba tanítványai tízpernyi kapkodás után lendületes, szép játékkal arattak magabiztos győzelmet.

A Metz sérülések miatt tartalékos összeállításban állt ki a vasárnap esti mérkőzésre, ennek ellenére az első tíz percben jól tartották magukat a hazaiak. Vezetni ugyan csak 1-0-ra tudtak, de a kapkodó győri játékosok hibáit kihasználva 4-4-ig partiban voltak a magyar bajnokkal.

Görbicz Anita örül eg góljának a Győri Audi ETO egyik Bajnokok Ligája-mérkőzésén 2011-ben

Ezt követően azonban Amorim lendületének, Görbicz kreativitásának, Löke erőszakosságának és Haraldsen remek védéseinek köszönhetően gyorsan elhúztak a mieink, támadásról támadásra nőtt az előny, és már a 27. percben tíz gól volt a két csapat között.

A különbség a szünetig megmaradt, és bár a pihenő után a feltüzelt Metz-játékosok gyorsan csökkenteni tudtak rajta egy kicsit, a fegyelmezett vendégcsapat nem engedte, hogy izgalmassá váljon a mérkőzés.

Voltak pontatlanságok mindkét oldalon, ugyanakkor szép gólokat is láthatott a közönség, a hajrában pedig Konkoly Csaba azt is megengedhette magának, hogy legfiatalabb vagy épp sérülésből visszatért játékosait pályára küldje, és ők is mind lőttek legalább egy-egy gólt (vagy Pásztor Bettina bemutatott néhány szép védést), így teljes sikerrel, 33-24-es győzelemmel zárult a magyar bajnok számára a mérkőzés.

Női kézilabda Bajnokok Ligája, C csoport
Metz-Győri Audi ETO KC 24-33 (7-17)
Metz: Leynaud, Glauser (kapusok), Ognjenovic 5/1, Pineau 4/3, Andrjusina 3, Kamto 3, Ringayen 3, Mendy 2, Broch 2, Luciano 1, Zaadi 1
Győr: Haraldsen, Pásztor (kapusok), Görbicz 8/3, Löke 6, Orbán 4, Lekic 4, Hornyák 3, Amorim 3, Radicevic 2, Kovacsics 1, Gros 1, Kurucz 1

Élő közvetítésünk

60. perc: Újabb eladott labda után Zaadi pontatlan volt, így Kurucz megszerezhette első gólját, az utolsó lövést pedig Pásztor védte. 24-33-mal ért véget a mérkőzés.

59. perc: A vezetőedző több passzt kért, labdaeladás lett a vége, Zaadi pedig szépített. 24-32

59. perc: Konkoly Csaba időt kért.

58. perc: Kurucz került helyzetbe a jobb szélen, de Glauserbe lőtt, a Győr pedig remek védekezéssel szerezte meg a labdát a kapkodó franciáktól.

57. perc: Görbicz a bal szélről lőtt újabb nagy gólt, Ringayen szintén a szélről volt eredményes. 23-32

56. perc: Amorim ellentmondást nem tűrve ment keresztül a metzi védelem bal oldalon, Prudhomme kapufát lőtt, Radicevic pedig egy felesleges, szélen elkövetett szabálytalanság miatt mehetett a padra, Pineau pedig újabb hetesgólt szerzett. 22-31

55. perc: Ringayen ezúttal betörésével hetest harcolt ki, amit Pineau belőtt. 21-30

54. perc: Ringayen nem vette észre, hogy a jobb szélen senki nincs, kidobta a labdát a pályáról. Gros gyengén sikerült átlövését védte Glauser.

53. perc: Lekic talpról lőtte telibe Glausert, belemenés miatt elvették Zaaditól a labdát, Orbán pedig befejezte a lerohanást. 20-30

52. perc: Gros belemenése után Zaadi harcolt ki egy bal oldali betöréssel hetest. Pineau a kapuba a büntető erejéig beálló Pásztor felett lőtte be. 20-29

51. perc: Lökét állították ki mezrángatás miatt, Ognjenovic pedig a jobb szélről volt eredményes egy szép keresztlabda után. 19-29

50. perc: Szabálytalan labdaszerzés miatt ítéltek Amorim, majd Mendy lépett be. Löke Orbán jobbról jövő labdájából volt eredményes a hatosról. 18-29

49. perc: Kovacsics a bal szélen kapott nagyszerű labdát, de Glauser védett, a másik oldalon pedig Andrjusina bejátszása után Broch volt eredményes beállóból. 18-28

48. perc: Andrjusina talpról, középről lőtt a bal felsőbe. 17-28

48. perc: Zaadi lőtt mellé, Görbicz pedig átlövésből durrantott a jobb felsőbe. 16-28

47. perc: Mendy ezúttal eredményes volt jobb oldali betörésből, majd Görbicz remek bejátszása után lőtt gólt Löke. 16-27

46. perc: Mendy elszórta a labdát, Lekic pedig lerohanásból volt középről eredményes. 15-26

45. perc: Lökét lerohanása végén Kanto egy kétpercért és egy hetesért cserébe szabálytalanul állította meg, Görbicz azonban ezúttal a bal kapufát lőtte szét.

45. perc: Haraldsen fogott egy újabb átlövést, de a kipattanó a franciáké lett, ők azonban eladták a labdát.

44. perc: Haraldsen védett egy gyenge lövést, majd rossz passzal adta el a labdát a Győr.

43. perc: Tanácstalanul indított francia támadást szakított meg a hazai edző egy időkéréssel, utána Andrjusina beállóból talált be. A gyors győri támadás végén Hornyák passza után Orbán a jobb szélről átejtette Glausert. 15-25

42. perc: Kamto lőtt gyors gólt, majd egy-egy nagyon gyors, sikertelen támadás után Löke beállóból talált be. 14-24

41. perc: Remek védekezés után Orbán szélsőbefutása eredményezett győri gólt. 13-23

40. perc: Kovacsicsot küldték ki két percre, előnyben egy húzás után Luciano lőtt gólt a jobb szélről. A másik oldalon Görbicz a háta mögött adott gólpasszt a keresztező, és végül a bal szélről lövő Lökének. 13-22

39. perc: Ognjenovic elszórta a labdát, Amorim pedig a másik oldalon bemutatott egy passzt, majd betört, és gólt szerzett. 12-21

38. perc: Ognjenovic gólja után Glauser megint védett. 12-20

38. perc: Broch kétperces büntetést kapott, és büntetőt is lőhetett Görbicz, ezúttal a lécet találta el.

37. perc: Löke szép bejátszás után fordult be, Glauser védett, Kamto pedig gyorsan gólt szerzett. 11-20

36. perc: Hornyáktól szerzett labdát Luciano, Haraldsen pedig hosszú hazai támadás végén védett egy Pineau-tól talpról jövő lövést.

34. perc: Hornyákot lökték, hetest végezhetett el Görbicz, és megint nem hibázott. 10-20

33. perc: A második félidőre beállt Glauser védése után Kamto beállóból szépített. 10-19

32. perc: Gyors gólt szerzett a Győr, de hasonlóan gyorsan eredményes volt a Metz is. 9-19

32. perc: Ringayen szedte össze a labdát egy elrontott betörés után a bal oldalon, és gólt szerzett. 8-18

31. perc: A második félidőt a Győr kezdte, a Metz teljesen kinyitotta a védekezését, Hornyák pedig megtalálta az utat a védők között a jobb oldalon. 7-18

Az első tíz percben egy-egy elkapkodott győri támadás után szerzett gyors góljaival még tartani tudta a lépést a tartalékos felállásban játszó Metz a Győrrel, de azután a magyar bajnok azt csinált az első félidőben ellenfelével, amit akart. Haraldsen a kötelezők mellett bravúros védéseket is bemutatott, támadásban pedig kreatívan, lendületesen játszottak Konkoly Csaba tanítványai, és a hazai védelem minden pontján találtak lyukakat. Amíg Leynaud állta a sarat a kapuban, addig szoros maradt az eredmény, de végül már a szünetre tízgólos előnybe került az ETO.

30. perc: Mendy lövése az alapvonalon túlra pattant a blokkról, a sarokdobás után pedig Ognjenovic bal szélről lőtt, Haraldsen remekül védett. Vége az első félidőnek.

30. perc: Orbán érkezett a jobb szélre, és rögtön lőtt is onnan egy gólt a hosszú felsőbe. 7-17

29. perc: Löke labdát szerzett, gyorsan helyzetbe került, de kihagyta, hátul pedig hibáztak a győriek, büntetőhöz jutott a Metz, amit ezúttal Pineau végzett el, és be is lőtt. 7-16

28. perc: Gros tíz méterről törte kis híján ketté a lécet.

28. perc: Amorim Pineau elleni szabálytalansága miatt kapott hetest a Metz, Ognjenovic kísérletét megint védte Haraldsen.

27. perc: Gros kapott középen labdát, és átlövésből lőtt nagy gólt. 6-16

27. perc: A Győrtől lépéshiba, a Metztől belemenés miatt vették el a labdát a játékvezetők, Konkoly Csaba időt kért.

26. perc: Lekic egy rejtélyes szabálytalanság miatt állt ki két percre, de emberelőnyben sem tudtak gólt lőni, Mendy kísérletét fogta Haraldsen.

25. perc: Andrjusina megpattanó lövését könnyen fogta Haraldsen, a másik oldalon pedig Amorim megint Görbicznek adott gólpasszt, aki ismét a bal szélről volt eredményes. 6-15

25. perc: Kamto belépett a hatoson belülre, a mieink pedig egy gyors támadást kapkodtak el, és kidobták a labdát a pályáról.

24. perc: Pineau középről átlövésből lőtt a labdafogó hálóba. A győri támadás végén Görbicz kapott labdát a bal szélen, kihasználta a ziccert. 6-14

23. perc: Andrjusinát állították meg a győri védők, a hazaiak beállósa pedig védekezésben kétperces büntetést kapott Amorim elleni szabálytalansága miatt. Újabb hetest lőhetett Görbicz, higgadtan pattintott a jobb alsóba. 6-13

22. perc: Haraldsen ziccert fogott, Amorim pedig egy gyors akció végén középről két védő hóna alatt lőtt a jobb felsőbe. 6-12

21. perc: Prudhomme rendkívül gyengén a kapu fölé lőtt átlövésből, Radicevic szélről befutás után a kapusba lőtt.

21. perc: Löke beállóban harcolt ki hetest, Görbicz pedig keményen vágta a labdát a bal alsóba. 6-11

20. perc: Amorim balátlövőből lőtt nagy gólt, Ognjenovic a másik oldalon a bal szélről betörve lőtt, de a szövet remekül záró Haraldsen mellett csak a kapufát találta el. 6-10

19. perc: Lekic rossz alsó lövése után ziccert hibáztak a hazaiak.

18. perc: Leynaud-védés után Preudhomme került ziccerbe, és eredményes is volt a hatosról. 6-9

17. perc: Ognjenovic gyors betöréssel szépített. 5-9

17. perc: Kreatív támadás végén Kovacsics betöréből volt eredményes a bal oldalról. 4-9

16. perc: Szabálytalanság miatt vesztett labdát a Metz, pontatlan passz miatt a Győr. Prudhomme jobbátlövőből talpról lőtt mellé.

15. perc: Lekic újabb betörésből szerzett gólt. 4-8

14. perc: A nyitott védekezésre váltó Metz labdát szerzett, de kontrázni nem tudott, a felállt fal ellen pedig Kamto pattintott alsó lövésből mellé.

13. perc: Pineau középről lőtt fölé, Haraldsen azonban rosszul indított, így Mendy került újra helyzetbe, de a győri kapus védeni tudott.

13. perc: Kamto középről pattintott mellé, Radicevic pedig a jobb szélről növelte az előnyt, ami után a hazaiak vezetőedzője időt kért. 4-7

12. perc: Egy kikényszerített lövést védett könnyedén Haraldsen, Lekic pedig gyorsan befejezte egy középső betöréssel a következő győri támadást. 4-6

11. perc: Görbicz könnyedén ment át a francia védőkön, és újra vezetést szerzett. 4-5

10. perc: Andrjusina nehezen szedett össze beállóban egy kockázatos bejátszást, de befordult, és egyenlített. 4-4

9. perc: Löke kapufát lőtt, Haraldsen védett, majd megint egy magyar lehetőség maradt ki. Rohanó tempó van.

9. perc: Amorim középről passzolt a jobb szélre Radicevichez, ő szinte középről felugorva Leynaud kezéz találta el, onnan a lécre pattant a labda, gyors kontra után pedig Andrjusina volt eredményes. 3-4

8. perc: Haraldsen lábbal védett egy átlövést, majd a kipattanót is meg tudta szerezni Mendy elől.

7. perc: Lekic kísérletét védte Leynaud, azonban Haraldsen is a helyén volt a másik oldalon. A rohanó játékban Hornyák betörésével már 2-4 lett az állás.

6. perc: Több megfogott betörési kísérlet után Amorim átlövéséből nőtt a győri előny, Mendy azonban gyorsan szépített. 2-3

5. perc: Hetest harcolt ki Andrjusina, Haraldsen pedig a gólvonalon állva bravúrosan védte Ognjenovic büntetőjét.

4. perc: A Metz gyors támadást próbált vezetni, de Haraldsen védett, a győri kontra végén pedig Radicevic szerezte meg először a mieinknek a vezetést. 1-2

3. perc: Amorim Mendy lövését blokkolta, a másik oldalon pedig Lekic betörése után védett nagyot Leynaud.

2. perc: Amorim labdavesztése után Ognjenovic szerezte meg a Metznek a vezetést, de Löke balkezes lövése után egyenlített a Győr. 1-1

1. perc: A Metz kezdte a mérkőzést, Haraldsen védte az első gyenge lövési kísérletet.

17:02 - Pálinger Katalin a hétfőn, edzésen elszenvedett fejsérülése miatt nincs ott az ETO keretében.

17:00 - A Győr a dán Randers otthonában vereséggel kezdte a Bajnokok Ligáját, de a Metz ellen hazai pályán már győzni tudott a magyar bajnok.