Női kézilabda vb-selejtező

A németek 120%-kal a továbbjutásra koncentrálnak

  • MTI

Maximális teljesítményt és a kétgólos előny megvédését várja játékosaitól a német női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya a magyarok elleni szombati, győri mérkőzésen, a világbajnoki selejtező visszavágóján.

Az elutazás előtt Heine Jensen kifejtette: meg kell védeniük az első találkozón szerzett kétgólos előnyt (26-24), máskülönben a vb mellett a londoni olimpiáról is lemarad együttese.
 
"Most csak azzal foglalkozunk, hogy kivezessük a csapatot a brazíliai vb-re. Aztán a szombati ütközet után majd lesz idő gondolkodni a jövőn. Én magam 120 százalékig összpontosítok a feladatra, de így van ezzel minden játékosom és az edzői stáb is" - mondta a 34 esztendős dán szakember, akivel márciusi kinevezése óta még veretlen a német gárda (3 győzelem, 1 döntetlen). Hozzátette: ismét a legerősebb csapatát tudja kiállítani a győri összecsapásra, a sérültek rendbe jöttek.

"Meg kell ismételnünk az első mérkőzés második félidejében nyújtott bátor játékunkat. Balingenben az első játékrészben csak nézők voltunk, most nem engedhetjük meg magunknak, hogy 30 percig csak bemelegedjünk."

A nyitó meccsen egyszer eredményes, rutinos Anja Althaus megjegyezte: ez az utolsó esélyük, hogy kijussanak a vb-re, és maradjon remény az olimpiai kvalifikációra, így aztán maximális teljesítményt vár mindenkitől. Hozzátette: vannak még tartalékaik, és bízik a válogatottban.

A párharc győztese vehet részt a decemberi brazíliai vb-n, a vesztes pedig még a londoni olimpiáról is biztosan lemarad.

A németek egyébként pénteken délután megérkeztek Győrbe, és a találkozónak otthont adó Magvassy Csarnokban 18:30 órától edzést tartanak.