Vízilabda-vb

Nagyszerű meccsen vertük a spanyolokat, megvan a csoport első helye

Az első félidő a látványos gólokról, a második a nagy védésekről és jó védekezésről szólt a Magyarország-Spanyolország mérkőzésen a férfi vízilabda-világbajnokságon csoportkörében. Minden területen a mieink bizonyultak jobbnak, így győzelmünkkel már ott vagyunk a legjobb nyolc között, és ellenfélre várunk.

Az ibériaiak kezdtek jobban a meccsen, alig három percen belül egymás után három lövésük is beakadt Nagy Viktor kapujába, az első kettőre a center Hárai Balázs válaszolt, a harmadikra pedig Madaras Norbert (3-3). A folytatásban is hasonló maradt a forgatókönyv, amennyiben emberelőnyből újfent a spanyolok voltak eredményesek, ám miután a magyar ellenakciók ekkor hatástalannak bizonyultak, a rivális újabb átlövésből 5-3-ra elhúzott. A módfelett találatdús első negyed végén Varga Dénes révén lopakodott közelebb, a remeklő Hárai húzásával pedig egyenlített a Kemény-alakulat (5-5).

Nagy Viktor örül egy védésének a Magyarország-Montenegro férfi vízilabda-mérkőzésen a sanghaji világbajnokságon 2011 júliusában

A második játékrészben átvette a vezetést a magyar gárda: a Hárai kiharcolta büntetőből Kiss Gergely volt eredményes, bár az öröm nem tartott sokáig, sőt 6-6 után újabb emberelőnyből visszakerült a vezetés a spanyolokhoz (6-7). A magyar fór végén aztán Szivós Márton is a legjobbkor volt a legjobb helyen, labdaszerzést követően pedig Madaras balkeze villant (8-7).  A "kockafordultára" ugyan megint jött a hispán válasz, a nagyszünet hangulatát mégis Hosnyánszky Norbert "mérföldes" pattintott bombája határozta meg (9-8).

Emberelőnyös lehetőségével élve gyorsan egyenlített a harmadik negyedben a vetélytárs, Madaras ötméteresből "visszafeleselt" (10-9). Aztán megduplázódott az előny a két, egyformán háromszoros olimpiai bajnok összjátékából: Kiss pazar átadását a csapatkapitány Biros Péter húzta a spanyol kapuba (11-9).

A befejező nyolc percben tovább javult a magyar védekezés, és a negyed feléhez közeledve megszületett a 12. találat is: egy lecsorgó labdát Biros vágott a hálóba (12-9). Hosszú szünet után a spanyolok is eredményesek tudtak lenni a "bevált módszer", vagyis távoli lövés segítségével, s a véghajrában még egy büntetőt is értékesítettek (12-11), de többre nem tellett nekik, nyertek és százszázalékos teljesítménnyel csoportjuk élén végeztek Birosék.

Vízilabda-világbajnokság
Magyarország-Spanyolország 12-11 (5-5, 4-3, 2-1, 1-2)
A magyar gólszerzők: Hárai, Madaras 3-3, Biros 2, Varga Dénes, Kiss G., Szivós, Hosnyánszky 1-1
Vízilabda-világbajnokság
Férfiak, az A csoport állása
LM Gy D V Gk P
1. MAGYARORSZÁG 3 3 0 0 39-26 6
2 Spanyolország 3 1 0 2 36-26 2
3. Montenegro 2 1 0 1 19-18 2
4. Kazahsztán 2 0 0 2 10-34 0
Magyarország már csoportelső, és ezzel biztos negyeddöntős.