Vízilabda Eb

Legyőztük az oroszokat, bronzérmes női vízilabda-válogatottunk!

  • MTI

A magyar női válogatott bronzérmet szerzett az eindhoveni vízilabda Európa-bajnokságon, miután a szombati helyosztón 9-8-ra nyert a tornára háromszoros címvédőként érkezett oroszok ellen.

Világversenyen medált - jelesül bronzot - legutóbb a 2008-as Eb-n nyert a magyar női csapat, amely a pekingi olimpián, s a 2010-es zágrábi kontinensviadalon is negyedikként végzett. A "dobogóközeliséget" az elődöntőbe jutással újfent biztosította magának Merész András gárdája az eindhoveni eurocsúcson is, de a csapat és szakvezetőjük egy emberként úgy állt neki a kisdöntőnek, hogy nyerni akar. Az oroszokat január elején, előkészületi meccsen legyűrték a lányok, viszont a hollandiai Eb csoporttalálkozóján viszonylag simán veszítettek 12-9-re. A gyors visszavágás lehetősége szombaton megadatott az Eindhoven előtt három Eb-n is első, tavaly vb-harmadik riválissal szemben.
    
A  rajt rendben is volt: Szücs Gabriella távolról hatalmas gólt lőtt a bal felső sarokba, majd Bujka Barbara centerből tette be a kapuba a labdát (2-0). Sőt meglett hamar a harmadik magyar találat is: emberelőnyből Keszthelyi Rita centizte ki a bal sarkot (3-0). Mód nyílott további előnynövelésre is, de apróbb hibák miatt ez nem sikerült, s ötödik fórjukból már az oroszok is betaláltak (3-1). Keszthelyi válaszul előbb messziről a jobb felsőbe, majd - fórnál- a jobb alsó sarokba bombázott  (5-1). Az álomkezdést kettős emberelőnyből rontották le némileg az oroszok, de Bujka balja megint villant, ráadásul Bolonyai Flóra nagy bravúrral büntetőt hárított (6-2).
    
A második negyed az ellenfél megúszásból született góljával kezdődött, s egy ügyes ejtéssel folytatódott (6-4), ám utóbbi megoldás Keszthelyinek is bejött. Viszont az oroszok - a négy magyar ellenében kapott - tizedik emberelőnyös lehetőségüket értékesítették, így kétgólos magyar vezetésnél vonulhattak el az ötperces pihenőre a csapatok (7-5).
    
A harmadik játékrészben többször is szerencséje volt a Merész-csapatnak, amelynek olykor a kapufa is a pártjára állt, aztán az ötödik emberelőny végén Keszthelyi precíz befejező embernek bizonyult (8-5). Fórból javítottak az oroszok, s bár a hat az öt ellen legközelebb már nem boldogultak, egy védekezési hibát követő megúszás végén egy gólnyira felzárkóztak (8-7). A magyarok is kaptak végre emberelőnyt, s hosszú támadást pazar megoldással lezárva Takács Orsolya ejtett az ellenfél kapujába (9-7).
    
A záró nyolc perc Bujka-kapufával indult, majd az oroszok kettős emberelőnyükkel sem tudtak mit kezdeni, igaz, a magyar támadások hatékonyságával is baj volt, a szilaj védekezés azonban segített az eredmény tartásában. Nem hozott gólt a 18. orosz fór sem két és fél perccel a vége előtt, ebben szerepe lehetett a nézőtéri segítségnek is, mert zúgott a "Mindent bele, hajrá magyarok!" Hatvanöt másodperc volt hátra, amikor büntetőt kaptak és értékesítettek is az oroszok (9-8). Aztán fór a másik oldalon is - ez volt a nyolcadik -, de kimaradt, 17 másodperce volt az ellenfélnek az egyenlítésre. Ami viszont már nem jött össze, boldog magyarok a vízben és a parton, vidáman szárnyalhatott az éterben a Limbó-hintó a Hungáriától, kedves holland figyelmességként, s harsanhatott fel a lelátóról is a "Hungária, Hungária!"    

A magyar csapat, miután 9-8-ra legyőzte a tornára háromszoros címvédőként érkezett oroszokat és ezzel megszerezte a bronzérmet az eindhoveni vízilabda Európa-bajnokság női versenyének harmadik helyért játszott mérkőzésén a Magyarország - Oroszország találkozón. MTI Fotó: Kovács Anikó
    
Ha nehézségek árán is, de megszületett a jelentős pólós fegyvertény: a világ egyik legjobb női válogatottját késztette megadásra  a magyar nemzeti csapat, amely bronzérmesként hagyhatja maga mögött Eindhovent.

Eredmény, a 3. helyért:
Magyarország-Oroszország 9-8 (6-2, 1-3, 2-2, 0-1)
A magyar góldobók: Keszthelyi 5, Bujka 2, Szücs, Takács 1-1