Bajnokok Ligája

Újoncként meccsről meccsre kell tanulnunk - Mancini

A Manchester City Sergio Agüero hosszabbításban lőtt góljával 2-1-re legyőzte a Villarrealt a Bajnokok Ligája csoportkörének keddi játéknapján. Az angol együttes menedzsere, Roberto Mancini annak örült, hogy még nyílt a harc a továbbjutásért az A jelű négyesben, de a spanyolok szakvezetője, Juan Carlos Garrido sem vesztette el a hitét.

Roberto Mancini, a Manchester City menedzsere a csapat egyik mérkőzésén 2010-ben

"Létfontosságú volt számunkra ez a győzelem" - kezdte az értékelést Roberto Mancini. "Megérdemelten nyertünk, bár a Villarreal nagyon veszélyesen játszott. Agüero győztes találata nagyon fontos volt, mert így még minden kérdés nyitott a csoportban."

A Manchester City újonc a legrangosabb európai kupasorozatban, így a keddi volt az első győzelme. Az olasz szakember ennek kapcsán a tanulás fontosságát emelte ki: "Egy a Bajnokok Ligájában tapasztalatlan csapatnak meccsről meccsre kell megtanulnia mindent, és mostantól sokkal jobbak lehetünk, mint eddig. Korán kaptunk gólt, és ez nagyon nehézzé tette a dolgunkat, de utána sokkal több helyzetünk volt az első és a második félidőben is, így az egyenlítő és a győztes gólunk is megérdemelten született."

Érdekes, hogy Mancini már a 40. percben cserélt, Adam Johnson helyére Gareth Barryt állította, és véleménye szerint ennek kulcsszerepe volt a győzelemben: "Barry becserélése fontos volt, mert előtte többször is kontrákat vezettek ellenünk, mert lyukas volt a középpályánk. Így azonban Yaya Touré is feljebb léphetett."

A hosszabbításban vesztett pontot a Villarreal, a csapat vezetőedzője, Juan Carlos Garrido mégsem tört össze teljesen, és bízott abban a mérkőzés után, hogy együttese is talpra tud majd állni a vereséget követően.

"Nagyon érzelemgazdag mérkőzés volt, de természetesen az utolsó pillanatokban kapott gól miatt nem vagyok boldog. Sokkolt minket, de gyorsan fel fogunk állni. A csapatnak továbbra is magas szinten kell játszania elöl és hátul is. Megmutattuk, hogy nagyszerű csapat vagyunk, és ezen az úton kell továbbmennünk, keményen kell dolgoznunk. Ilyen a foci, nincs ezzel semmi gond. Aki több gólt rúg, az nyer" - mondta szakvezető. 

Bajnokok Ligája
A csoport
1.Bayern München 3 2 1 0 5 1 7
2.SSC Napoli 3 1 2 0 4 2 5
3.Manchester City 3 1 1 1 3 4 4
4.Villarreal 3 0 0 3 1 6 0