Asztalitenisz Eb

Bronzérmes a magyar női csapat

  • MTI

A Lovas Petra, Póta Georgina, Tóth Krisztina összeállítású magyar női válogatott 3-2-re kikapott a címvédő Hollandiától a gdanski asztalitenisz Európa-bajnokság csapatversenyének keddi elődöntőjében, és ezzel bronzérmes lett.

A két győzelem Lovas és Tóth nevéhez fűződött, míg az utóbbi három kontinensviadalon aranyérmes hollandoktól - akik a románokkal találkoznak majd a szerdai fináléban - az egyformán kínai származású Li Jiao két, Li Jie pedig egy sikert aratott.

Az első felvonás első két játszmájában Lovas remekelt Li Jie ellen, majd a harmadikban - nagy izgalmak közepette - 14-12-re nyert, és így Téglás Péter szövetségi kapitány együttese vezetést szerzett.

Következett Póta, vele szemben Li Jiao állt. A magyar játékos az első szettben 10-7-ről még visszajött - játszmalabdája is volt -, de végül a rivális 16-14-re nyerte ezt a játékrészt. 0-2 után Póta könnyedén szépített, majd egyenlített, a döntő szettben azonban a kínai holland magabiztosabbnak bizonyult.

Tóthnak egy "igazi" holland, Linda Creemers jutott, és a legyőzése nem okozott gondot számára. Összesítésben 2-1 volt ekkor a Téglás-együttesnek.

A negyedik felvonásban az első két győztes meccselt. Lovas 6-9-ről megnyerte az első játszmát, de a másodikat ebből a helyzetből elbukta. A folytatás sima volt, Lovas kikapott, így következhetett a döntő ütközet Póta és Li Jie között. Az első szettben a magyar játékos sokáig vezetett, végül az ellenfél hajrázott jobban. A második játszmában Póta hengerelt, majd a harmadikban is ő irányította a játékot, pörgetéseivel és nyeséseivel jól mozgatta Li Jiét. A hollandok játékosa azonban türelmesen megvárta, amíg a negyedik szettben Póta ront, és jöhetett a döntő játszma. Fej fej mellett haladt a két játékos, Póta 2-3-nál időt kért, de hiába, mert Li Jie alig hibázott.

A magyar női csapat a 2008-as második helyezés után szerzett ismét érmet az Eb-n. A bronzérmes együttest erősítette még Madarász Dóra és Pergel Szandra.

"Egyelőre nem tudom, hogy örüljek ennek a bronzéremnek vagy szomorkodjak, hiszen nagyon közel voltunk a győzelemhez." - mondta az MTI-nek Téglás Péter - "Fájó, hogy 1-0-ra, majd 2-1-re is vezettünk, végül mégis vereség lett a vége. A hollandok nem gyakran kapnak ki, mi pedig most megverhettük volna őket. El kell telnie egy kis időnek, hogy értékelni tudjuk ezt a harmadik helyet, hiszen kikapni senki sem szeret. Holnap pihenő, aztán csütörtöktől kezdődik a nagyüzem egyesben és párosban."

Asztalitenisz Eb
Elődöntő
Hollandia-Magyarország 3-2
Li Jie-Lovas Petra 0-3 (-8, -9, -12)
Li Jiao-Póta Georgina 3-2 (14, 8, -5, -9, 7)
Linda Creemers-Tóth Krisztina 0-3 (-6, -7, -9)
Li Jiao-Lovas 3-1 (-11, 10, 3, 7)
Li Jie-Póta 3-2 (9, -5, -7, 6, 6)
Később:
Fehéroroszország-Románia 13 ó