Wimbledon

Czink Melinda óriási bravúrt végrehajtva legyőzte Samantha Stosurt

A hosszú sérüléséből visszatérő Czink Melinda az első körben az ausztrál Samantha Stosurral találkozott, és alig egy órányi játék után legyőzte a 10. helyen kiemelt versenyzőt.

Czink Melinda a Samantha Stosur elleni meccsen a wimbledoni torna első fordulójában.
A wimbledoni nyílt teniszbajnokság második napjának kétségkívül egyik legnagyobb meglepetését okozta Czink Melinda. Mindezt úgy, hogy a 29 éves teniszezőnő hosszú sérüléssel bajlódott az utóbbi hónapok során, felépülése óta ez volt az első komolyabb megmérettetése.

A sors sem volt szerencsés a magyar lányhoz, ugyanis rögtön az első körben egy Top 10-es játékost,  az ausztrál Samantha Stosurt kapta ellenfélnek. Ugyan az esélyek egyértelműen Stosur mellett szóltak, Czink Melinda ezzel nem törődve, valamivel több, mint egy órányi játék után legyőzte neves riválisát.

Czink meglepően bátran kezdte a mérkőzést, egyáltalán nem látszott rajta a hosszú kihagyás és remek szerváinak köszönhetően gyorsan meglépett 3-0-ra. Stosurt szemmel láthatóan megfogta a magyar lány erőteljes kezdése - az ausztrál képtelen volt felpörögni Czink Melinda szintjére. 29 perc játék után a magyar lány elvitte az első szettet -  de itt még nem volt vége a szárnyalásnak.

A második felvonásban Stosur pocsékul kezdett, kétszer is elbukta adogatását, "hazánk lánya" viszont továbbra is magabiztosan szervált, így ezúttal is villámrajtot véve 4-0-ra vezetett. Ekkor Stosur edzője ellátta néhány tanáccsal a szemmel láthatóan ideges tanítványát, amitől valamelyest megválozott a játék képe. Az ausztrál előbb hozta saját szerváját, majd a mérkőzésen először elvette Czinkét is, majd miután ismét játékot csinált, felzákózott 4-3-ra. Hiába lendült bele Stosur, a magyar lány innen már nem engedte ki a kezéből a mérkőzést, és végül 77 percnyi játék után legyőzte az ausztrál versenyzőt. Czink a 64 között a fehérorosz Anasztaszja Jakimovával vagy a svéd Sofia Arvidssonnal találkozik, párosban pedig román Irina-Camelia Begu oldalán lép majd pályára.

Wimbledon, 1.forduló
Női egyes
Czink Melinda - Samantha Stosur (ausztrál,10.) 6:3 6:4