Debreceni úszó Eb

A magyar 4x200-as váltó bronzával zárult a szombat

  • VNA

A magyar férfi 4x200-as gyorsváltó bronzérme tette tökéletessé a szombati napot a debreceni úszó Európa-bajnokságon.

A magyar férfi 4x200-as gyorsúszó váltó 1958 után állhatott fel ismét Európa-bajnoki dobogóra

A Debrecenben zajló úszó Európa-bajnokság utolsó előtti napján a 4x200 méteres férfi gyorsváltóban avattak győztest utolsóként, ahol a hármas pályán a magyar váltó is éremesélyesként ugorhatott vízbe. A fő favorit azonban a selejtezőhöz képest a döntőre az összeállítását alaposan megváltoztató olasz négyes volt, amely a mieink fölött a négyes pályán indulhatott. A magyar csapatban a 200 méter bronzérmese Kozma Dominik úszott elsőként, aki azonban nem tudta tartani a lépést a németek kezdő emberével, a világbajnok Paul Biedermannal, de így is a második helyen adta át a váltást a 800 méter debreceni Európa-bajnokának, Kis Gergőnek. Az első két hossza után az olasz váltó második embere elment ugyan mellette, de Gergő így is megőrizte az utolsó fordulóig a harmadik helyet. Sőt, a váltásig a kiválóan hajrázó Kis visszaszerezte a második pozíciót, és alig 1,8 másodperccel a németek mögött váltott.

Harmadik emberként a hátúszó specialista Bernek Péter következett, aki az első ötven méteren megint átengedte az olaszoknak a második helyet. Az olasz harmadik ember, Pizzetti azonban nem tudott felúszni a német váltóra, amely továbbra is két testhosszal vezetett. Pizetti elfáradt az utolsó ötven méterre, de Bernek is, így maradt a sorrend kettőjük között, ráadásul Cseh Lászlóra a 100 méter friss Európa-bajnoka, Filippo Magnini várt az utolsó kétszáz méteren. A németektől ekkor már nem lehetett elvenni a győzelmet, a csata igazából csak az ezüstért zajlott. Cseh László Magnini nyakán úszott, sőt az utolsó fordulónál már az olasz elé is került néhány centiméterrel. Az utolsó ötvenre azonban Magnini tartalékolt még erőt, és végül megszerezte az olaszoknak az ezüstérmet, a mieink pedig a bronzérem boldog gazdái lettek. A magyar férfi 4x200-as gyorsúszó váltó 1958 után állhatott fel ismét Európa-bajnoki dobogóra.

férfi 4x200 méteres gyorsúszás - döntő
1. Németország (Biedermann, Colupaev, Rapp, Wallburger) 7:09.17
2. Olaszország (Maglia, Maestri, Pizzetti, Magnini) 7:13.10
3. Magyarország (Kozma Dominik, Kis Gergő, Bernek Péter, Cseh László) 7:13.60
4. Belgium 7:15.58
5. Ausztria 7:19.32
6. Oroszország 7:19.45
7. Szerbia 7:20.20
8. Svájc 7:22.30