NB I

Felejthető meccsen vitt el egy pontot a Honvéd a Ferencvárostól

A jól kezdő Ferencváros Somalia sérülése után meggyengült, a Budapest Honvéd pedig végig gyengén játszott, így egyik csapat sem érdemelt győzelmet az OTP Bank liga 20. fordulójának fővárosi rangadóján.

Jól kezdett a Ferencváros, ennek ellenére az első helyzet a Honvédé volt, Jova jó kifutására volt szükség a vendégek megindulásánál. A következő lehetőség már a másik kapu előtt, Somalia előtt adódott, de a szélső az ötösről a kapufára belsőzte a védők fejéről elé hulló labdát.

Az első félidő közepén elvesztette a zöld-fehér együttes a támadásaiban a kapufán kívül is fontos szerepet játszó Somaliát, miután a játékos elfutott a jobb szélen, a keresztező Debreceni pedig becsúszva szabálytalankodott vele szemben. A szélső olyan szerencsétlenül esett, hogy az első diagnózisok szerint kulcscsonttörést szenvedett, és mentővel azonnal kórházba is szállították.

Sánta András, a Honvéd kapusa kézzel hárít a Ferencváros brazil játékosa, Somalia (b, Wergiton Do Rosario Calmon, FTC) előtt az OTP Bank Liga 20. fordulójában, a Ferencváros - Budapest Honvéd labdarúgó mérkőzésen, az Albert Flórián Stadionban.

A megítélt szabadrúgást Józsi a jobb oldalról egyből kapura tekerte, amiben segítségére volt, hogy Ceolin érthetetlen módon ellépet társai mellől a sorfalból. A piros-feketék szerencséjére Sánta odaért a bal alsóra.

Az ő kiesésével jelentősen visszaesett a hazaiak teljesítménye, és a második félidőben sem sikerült felpörögni a Ferencvárosnak. Igaz, a Honvéd sem sziporkázott, a védekezés dominált a mérkőzésen, a csatárok lövésekig sem nagyon jutottak el. Egyszerűen minden akció elakadt a tizenhatosoknál.

Némi izgalmat Lisztes szép, vetődéses kapáslövése jelentett egy szöglet utáni rövid felszabadításnál, amiből a kapu mellé ment a labda, valamint Jova ütött a játékszer mellé egy beívelt oldalszabadrúgásnál, de szerencséjére visszakerült hozzá.

Gól tehát nem született az összességében gyenge színvonalú mérkőzésen, ami után a Fradi négy pontra tudta megközelíteni a nyolcadik Paksot, a Honvéd pedig két egységre van a délután otthon kikapó Videoton mögött.

NB I
20. forduló
Ferencváros-Budapest Honvéd 0-0
Albert Stadion, 6000 néző, v.: Szabó Zs.
sárga lap: Busai (6.), illetve Botis (16.), Debreceni (28.), Tchami (75.)
Ferencváros: Jova - Grúz, Balog Z., Klein - Jovanovic (Beliczky, 73.), Busai, Józsi, Sváb - Somalia (Kulcsár D., 32.), Pölöskey, Abdi (Lisztes, 56.)
Budapest Honvéd: Sánta - Lovric, Botis, Debreceni, Vidovic - Ceolin (Johnson, 75.), Hidi - Ivancsics, Tchami, Hadzic (Hajdú, 58.) - Délczeg (Horváth A., 86.)