Európa Liga

A Liverpool, az Inter, a Bilbao és a Newcastle kerülhet a magyar csapatok útjába

A bajnoki ezüstérmes Videoton csapata az Európa Liga selejtezőjének második fordulójában kapcsolódik be a küzdelmekbe, a lehetséges ellenfelek között olyan csapatok találhatóak, mint az Anzsi Mahacskala, a Viktoria Plzen, a Legia Warsó, a Crvena Zvezda, de akár a Twente is lehet majd az ellenfél.

Lehet nem ártana, ha Paulo Sousa is beállna a játszani

Véget ért a magyar bajnokság, így eldőlt, hogy pontosan melyik együttesek képviselhetik Magyarországot az európai kupasorozatokban.

A bajnok Debrecen a Bajnokok Ligája-selejtezőjében vitézkedhet, míg a Videoton, az MTK és a Honvéd az Európa Ligában szerepel. Utóbbi két csapat már a selejtező első körében kénytelen lesz bekapcsolódni a küzdelmekbe, míg a Videoton csapatának csak a második fordulóban lesz jelenése. Mivel a Magyar Kupát is a bajnok debreceniek nyerték meg, a kupagyőztes jogán nem a finálé vesztese (MTK), hanem a bajnokság ezüstérmese (Videoton) indulhat kedvezőbb pozícióból.

Az Európa Liga sorsolását június 25-én tartja majd az UEFA, az első mérkőzésekre július 5-én kerül sor, a visszavágókat július 12-én rendezik. Ebben a körben az MTK és a Honvéd lép porondra, a két magyar csapat közül azonban csak a kispestiek lesznek kiemeltek az első körben, így Garami József alakulata már a legelején kaphatja a Twentét, a Rosenborgot vagy éppen a Lech Poznant.

A második selejtezőkörben már egyetlen kiemelt magyar csapat sem lesz, a Videoton már"kezdésként" összekerülhet a Samuel Eto'ót is a soraiban tudó Anzsi Mahacskalával, a tavaly a BL csoportkörében szereplő cseh Viktória Plzennel, a görög PAOK Szalonikivel, a török Bursasporral, a horvát Hajduk Splittel, a román Rapid Bukaresttel vagy a holland Vitesse-szel.

A harmadik selejtezőkörben már olyan sztárcsapatok is megjelennek, mint az olasz Inter, az angol Liverpool, a francia Olimpique Marseille vagy a spanyol Athletic Bilbao. A negyedik körben, úgynevezetett rájátszásban további nagy halak csatlakoznak a küzdelmekhez: a Newcastle United, a Sporting, a CSZKA Moszkva, a Lazio vagy éppen a Stuttgart.

Egy biztos, nem lesz könnyű dolga a magyar csapatoknak, ha el szeretnének jutni az Európa Liga csoportköréig, az MTK-nak és a Honvédnak négy, a Videotonnak három ellenfélen kellene túlverekednie magát.

Amennyiben a Debrecen kiesik a BL-kvalifikációból  ő is csatlakozhat a EL-hez, feltéve, ha túljut legalább egy ellenfélen.

Az alábbi táblázatban az Európa Liga idei indulói találhatóak, zárójelben a csapatok UEFA- együtthatói (koefficiens) szerepelnek.

Európa Liga
Az út a csoportkörig
Selejtező - 1. forduló
Ebben a körben 74 csapat vesz részt.
Kiemelt csapatok Nem kiemelt csapatok
Twente (57,103) MTK Budapest (1,950)
Lech Poznań (22,483) Metalurg Szkopje (1,883)
Rosenborg (20,935) FK Šiauliai (1,875)
Elfsborg (10,180) Zimbru Chișinău (1,849)
Kalmar FF (7,180) Jyväskylän JK (1,826)
Aktöbe FK (5,066) Flamurtari Vlorë (1,783)
St. Patrick’s Athletic (4,975) Cliftonville (1,766)
Stabæk (4,935) Torpedo Kutaiszi (1,733)
FK Homel (4,641) FC Santa Coloma (1,700)
Olimpi Rusztavi (4,233) Llanelli (1,549)
FK Sarajevo (4,183) Crusaders (1,516)
Bohemians (3,975) Jeunesse Esch (1,466)
FK Senica (3,974) Mura 05 (1,424)
NK Osijek (3,774) NK Celje (1,424)
FH (3,566) Daugava Daugavpils (1,424)
Levadia Tallinn (3,533) Zeta (1,375)
Pjunik (3,441) ÍBV (1,316)
Dacia Chișinău (3,349) Narva Trans (1,283)
Bakı FK (3,241) Hibernians (1,116)
Borac Banja Luka (3,183) Floriana (1,116)
Liepājas Metalurgs (3,174) Þór Akureyri (1,066)
Bangor City (3,049) Ordabaszi (1,066)
Differdange 03 (2,966) Zsetiszu (1,066)
Budapest Honvéd FC (2,950) Nõmme Kalju (1,033)
Sūduva Marijampolė (2,875) NSÍ Runavík (1,033)
FK Jagodina (2,850) Portadown (1,016)
MYPA (2,826) Grevenmacher (0,966)
KF Tirana (2,783) Gandzaszar (0,941)
Olimpija Ljubljana (2,674) Čelik Nikšić (0,875)
Renova (2,633) Eschen/Mauren (0,800)
İnter Bakı (2,491) Teuta Durrës (0,783)
Rudar Pljevlja (2,375) Víkingur (0,783)
KuPS (2,326) UE Santa Coloma (0,700)
Skendija 79 (2,133) Cefn Druids (0,549)
Birkirkara (2,116) Sirak (0,441)
EB/Streymur (2,033) La Fiorita (0,183)
Xəzər Lənkəran (1,991) Libertas (0,183)
Selejtező - 2. forduló
Ebben a körben 80 csapat vesz részt. 37 csapat az 1. selejtezőkör továbbjutójaként, és itt csatlakozik 43 csapat.
Kiemelt csapatok Nem kiemelt csapatok
Twente vagy az ellenfele Olimpi Rusztavi vagy az ellenfele (T) (4,233)
APÓEL (33,599) St. Johnstone (4,228)
PAÓK (27,920) FK Sarajevo vagy az ellenfele (T) (4,183)
Sparta Praha (25,570) Naftan (4,141)
Lech Poznań vagy az ellenfele (T) (22,483) Sahcjor Szalihorszk (4,141)
Rosenborg vagy az ellenfele (T) (20,935) Bohemians vagy az ellenfele (T) (3,975)
Anórthoszisz (17,099) FK Senica vagy az ellenfele (T) (3,974)
Young Boys (16,860) Inter Turku (3,826)
Viktoria Plzeň (14,070) NK Osijek vagy az ellenfele (T) (3,774)
Bursaspor (13,615) FH vagy az ellenfele (T) (3,566)
KAA Gent (12,480) Levadia Tallinn vagy az ellenfele (T) (3,533)
Legia Warszawa (11,983) Videoton (3,450)
Levszki Szofija (11,850) Pjunik vagy az ellenfele (T) (3,441)
Crvena zvezda (10,850) Dacia Chișinău vagy az ellenfele (T) (3,349)
Metalurh Doneck (10,526) Bakı FK vagy az ellenfele (T) (3,241)
CSZKA Szofija (10,350) Borac Banja Luka vagy az ellenfele (T) (3,183)
Elfsborg vagy az ellenfele (T) (10,180) Liepājas Metalurgs vagy az ellenfele (T) (3,174)
Anzsi Mahacskala (9,566) Bangor City vagy az ellenfele (T) (3,049)
Vitesse (9,103) Differdange 03 vagy az ellenfele (T) (2,966)
Rapid București (8,764) Budapest Honvéd FC vagy az ellenfele (T) (2,950)
Slovan Bratislava (7,974) Široki Brijeg (2,933)
Hajduk Split (7,774) Skonto (2,924)
Bné Jehúdá (7,400) Sūduva Marijampolė vagy az ellenfele (T) (2,875)
Kalmar FF vagy az ellenfele (T) (7,180) Lokomotiv Plovdiv (2,850)
Ried (6,765) FK Jagodina vagy az ellenfele (T) (2,850)
AIK (5,680) MYPA vagy az ellenfele (T) (2,826)
Aarhus GF (5,505) KF Tirana vagy az ellenfele (T) (2,783)
Aalesunds FK (5,435) Sligo Rovers (2,725)
Makkabi Netánjá (5,400) Olimpija Ljubljana vagy az ellenfele (T) (2,674)
Servette (5,360) Renova vagy az ellenfele (T) (2,633)
Admira Wacker (5,265) İnter Bakı vagy az ellenfele (T) (2,491)
Aktöbe FK vagy az ellenfele (T) (5,066) Rudar Pljevlja vagy az ellenfele (T) (2,375)
Ruch Chorzów (4,983) KuPS vagy az ellenfele (T) (2,326)
St. Patrick’s Athletic vagy az ellenfele (T) (4,975) Skendija 79 vagy az ellenfele (T) (2,133)
Spartak Trnava (4,974) Birkirkara vagy az ellenfele (T) (2,116)
Tromsø IL (4,935) EB/Streymur vagy az ellenfele (T) (2,033)
Stabæk vagy az ellenfele (T) (4,935) Xəzər Lənkəran vagy az ellenfele (T) (1,991)
Slaven Belupo (4,774) Dila Gori (1,733)
FK Homel vagy az ellenfele (T) (4,641) Milsami Orhei (1,599)
FK Vojvodina (4,350) Žalgiris Vilnius (1,375)
Selejtező - 3. forduló
Ebben a körben 58 csapat vesz részt. 40 csapat a 2. selejtezőkör továbbjutójaként, és itt csatlakozik 18 csapat.
Internazionale (104,996)  
Liverpool FC (90,882)  
Olympique de Marseille (85,835)  
Athletic Bilbao (47,837)  
Beşiktaş (42,115)  
Hannover 96 (31,037)  
Steaua București (26,764)  
SC Heerenveen (20,103)  
KRC Genk (16,480)  
Marítimo (12,569)  
Rapid Wien (12,265)  
Dinamo Moszkva (11,066)  
Omónia (9,099)  
Arszenal Kijiv (9,026)  
Atrómitosz (7,420)  
Dundee United (6,228)  
Sigma Olomouc (5,570)  
AC Horsens (5,505)  
Selejtező - 4. forduló/rájátszás
Ebben a körben 62 csapat vesz részt. 29 csapat a 3. selejtezőkör továbbjutójaként, és itt csatlakozik 19 csapat, valamint 14 kieső az UEFA-Bajnokok Ligája 3. selejtezőköréből.
Sporting CP (82,069)  
CSZKA Moszkva (80,566)  
PSV Eindhoven (76,103)  
Girondins de Bordeaux (58,835)  
Stuttgart (55,037)  
Metaliszt Harkiv (52,526)  
AZ (44,103)  
Hapóél Tel-Aviv (31,400)  
Lazio (29,996)  
AÉK (24,420)  
Trabzonspor (20,115)  
Newcastle United (16,882)  
Levante UD (16,837)  
Dnyipro Dnyipropetrovszk (14,026)  
Dinamo București (13,264)  
Hearts (7,228)  
DEN Midtjylland (6,505)  
BEL KSC Lokeren (6,480)  
SUI FC Luzern (6,360)  
Selejtező - csoportkör
A csoportkörben a címvédő, a rangsor szerinti első hat ország kupagyőztes csapata, a rájátszásból továbbjutó 31 csapat, valamint az UEFA-Bajnokok Ligája rájátszásából búcsúzó 10 csapat vesz részt.
Atlético Madrid  - címvédő  (100,837)  
Olympique Lyon (94,835)  
Tottenham Hotspur (66,882)  
Bayer Leverkusen (60,037)  
Rubin Kazany (40,566)  
Napoli (39,996)  
Académica  (11,069)